A pesti fiú esete a csíki Marival

A helyszín a magyar főváros, 38 Celsius-fok, forr a levegő, az agyvíz, de a fazékban is főni kell valaminek? (muszáj!), indulok hát vásárolni. A szomszédos lépcsőházból ezüsthajú néni kíséri ki szintén szürke loboncot viselő unokáját, és szórja utána jókívánságait: legyél jó, édes csillagom! És a párod is legyen jó! Szeressétek egymást nagyon! A csaj csak megy, egyenesen, hátra sem fordul, vissza sem int – kétlem, elmondja a pasijának, mit üzent a nagyi –, nekem pedig elfacsarodik a szívem, de rég is volt, mikor utánam is így néztek Nannyó és Mama, büszkén és szeretettel: Márta, a miénk!, és integettek sokáig, és a szemük néha könnyes volt...

Nem sok időm marad a nosztalgiára, pár lépés után egy kocsma teraszáról hangos szitkokat szór egy középkorú férfi hangja a mellette ülő nőre. Azt megtanultam, hogy oda nézni véletlenül sem szabad, de a fülemet nem dughattam be, ezért jó sokáig kísért a szitokáradat, de visszapillantva az volt a furcsa, hogy a nő meg sem szólalt, és olyan szeretettel kapaszkodott tekintetével és kezével is a férfiba, mintha a legszebb bókokat kapná tőle... Eldöntöttem, bizonyára rossz anya, szórja a pénzt, nem dolgozik stb., vagy ez a természetes kommunikáció közöttük!? Nem az én dolgom!

A plázába érve, amíg a liftre várok, akaratlanul is szem- és fültanúja vagyok egy, az előzőhöz kísértetiesen hasonló sztorinak, fiatalabb szereplőkkel és annyi különbséggel, hogy itt a csaj halkan próbálta meggyőzni párját, aki „idegállapotban” volt, állandóan azt üvöltötte: dugulj el, tűnj el a szemem elől... Lehet, hogy végül a légkondi lehűtötte a fiatalembert, nem tudom, mert közben megérkezett a lift.

Dolgom végeztével hazaúton állok a piros lámpánál, mellettem egy nőci szőrme szandálban (!),

csillogó felsőben annyira elmélyült egy könyvben, hogy azt sem veszi észre, zöldre vált a lámpa,

csak a tömeg sodorja magával át az úttesten. Gyorsan meglesem, mi az a könyv, ami ennyire érdekfeszítő lehet: Charles Bukowski Nők című kötete volt nála... A regényt ugyan még nem olvastam, de érdekes kritikákat igen, amelyek szerint a női nem jó és tiszteletre méltó tulajdonságai egyáltalán nem kerülnek kifejezésre benne, vagyis könyvből kell tanulni elviselni ezt a bánásmódot, ez a dolgok rendje?!

Ebédfőzés közben azon gondolkodtam: jó hogy huszonegyedik század, változott a világ, de hol van a női büszkeség, a kacérság, amivel évszázadokon át vezették a nők orruknál fogva az erősebbik nem képviselőit, nyertek meg csatákat, kisebb nagyobb háborúkat is?

Jó, én nem ismerem a nagyvárosi trendet, falusi földművesek, iparosok ivadéka vagyok, de akkor is... Imigyen sikerült jól felhúznom magam (minden érintett helyett és miatt), mikor az ablakon kipillantva ezt láttam a szemben lévő erkélyen: nagyanyó szépen lassan szedegette a megszáradt ágyneműt a szárítóról, nagyapó pedig karjait tartotta, hogy arra rakja szépen, ne gyűrődjön addig sem, míg beviszik...Olyan idilli volt ez a néhány pillanat, természetes, az összetartozás ékes példája. Vajon a sok macsó teremtés koronája hajlandó lesz vénségére ugyanezt megtenni a nőjének? Feltéve, ha lesz olyan, aki kibírja addig.

A helyszín változatlanul Budapest, a téma a hatos villamoson terjengett ezúttal. Nem kellett mást tennem, csak kicsit jobban kinyitnom a fülem, és megjegyeznem a párbeszédet, ami nem esett nehezemre, mert nagyon szórakoztató és tanulságos volt, legalábbis nekem.

A szereplők fiatalok, s amint a beszélgetésből kiderült, a lány székely, a fiú pedig született pesti, és most készülnek Erdélybe először, együtt.

A lány kihasználva a hosszú villamosozást, próbál némi felvilágosítással szolgálni élete párjának arról, hogy mi várhat rá, a városi vagányra a székelyek között:

– Figyelj, sok mindent nem tudsz te rólunk, és arról a nektek furcsa, érdekes szokásokkal teli világról, ahol az én szülőföldem van.

– Jelentem, felkészültem, olvastam sokat a világhálón: a fenyőtök örökzöld s egyre kevesebb. A sörötök igazi, a medve mindenhol ott van, s nem mindig kedves, ez nem elég? – válaszolta a srác.

– Jó, ezek általános tudnivalók, de azért vannak dolgok és emberek, amik és akik külön használati utasítást igényelnek. Az anyámmal nem lesz baj, szegény nagyon izgul, hogy megfeleljen neked.

Az apám nem könnyű eset, főképp azért, mert nem voltam hajlandó még szóba állni se Gézával, akit ő nagyon szeretett volna vejének tudni. Képzelheted, olyan érvei voltak, hogy milyen szép pár lova van, s olyan szekér szénát rak, mint a kockacukor... Hát ezért ( is) vettem a nyakamba a világot, mert az nem érdekelte, hogy nekem nem tetszik. Persze, azóta ő is megnyugodott, szeret is a maga módján, de neked most az lesz a dolgod, hogy jól bévágódj nála.

– Ne haragudj, ezt nem értem!

– Bocsi, mindig elfelejtem, hogy más magyar nyelvet beszélünk! Tehát, ha fontos vagyok neked, akkor most áldozatokat kell hoznod! Nem nagy dolgok, de apám szemszögéből te egy tápos úrfi vagy, meg kell győzni az ellenkezőjéről!

– Jó, de én tökre nem értek semmihez, ami nem informatika, ezt te is nagyon jól tudod!

– Tudom, de tanulni sohase késő, az a lényeg, hogy lássa a jó szándékot benned! Ha megérkezünk, az lesz az első, hogy kell igyál vele köményes pálinkát. Neked nem biztos, hogy ízleni fog, de csak igyad, s közben mosolyogj, s dicsérjed erősen a székely köményest.

hanem menj gyorsan utána, a kútnál van két veder, azt töltsd meg vízzel (majd megmutatom, hogyan), s vigyed utána az istállóba!

– Oda, ahol a tehenek meg a lovak laknak? Én oda be nem megyek, az nagyon szagos lehet!

– Szagos, húgyos, szemetes a ti városi járdátok, nem az én apám istállója! Az mindennap ki van pucolva, s drogéria a pesti aluljárókhoz képest!

– Nem lehetne mégis, hogy csak répát vigyek a cuki kisnyusziknak, s simogassam őket?

– Lehetni lehet, de az az óvodás unokaöcsém dolga, ha az ő szintjén akarsz maradni apám szemében, akkor tedd azt. S biztos el kell menj vele szekérrel az esztenára is, s ott is kell inni a pásztorokkal egy pohárból pálinkát. Nyugi, túléled, az alkohol fertőtlenít! S utána ehetsz Túró Rudi helyett ordát s zsendicét, majd elmondom, hogy mik azok. S aztán, ha ángyó megkínál vinettával, nehogy azt mond, hogy köszönöm, nekünk is van, tegnap vettünk, mert az nem vignetta (autópálya matrica), hanem padlizsánkrém, érdemes megkóstolni.

S azt is jegyezd meg, hogy ha a Rózsiék lagziján a maszkurák felrángatnak, muszáj táncolni velük.

Emlékszel, a tavaly a táncházban tanítottalak, hát csak ügyesen, ne hozz szégyent reám. De azért nagyon ne éld bele magad, hogy neked mindent szabad, s más csajra vesd a szemed, mert veszem a laskasirítőt – bocsánat –, a sodrófát, s szégyenszemre megmutatom, hogy milyen egy igazi székely menyecske!

Eddig tartott számomra a történet, mert olyan hirtelen szálltak le a Nyugatinál, hogy a fiatalembernek ideje sem volt válaszolni. Hogy a kislány csíki volt, az biztos, mondta a szülőfaluja nevét is. Marinak én neveztem el, az alcím hitelesítése céljából, de lehetett attól Bori vagy Nóri is... Hogy a pesti fiú hogyan élte át a kiképzőtábort, egyáltalán eljutott-e odáig, vagy a hallottaktól inába szállt a bátorsága, nem tudom. Amilyen kicsi a világ, reménykedem, hogy egyszer a hatoson a Móricztól a Nyugatiig megtudom a folytatást is...