Amikor a pápa magyarul mosolygott

D. Balázs Ildikó 2019. június 07., 17:33 utolsó módosítás: 2019. június 07., 18:05

Mérföldkő volt a múlt szombati nap az Izsák-Székely család életében. A székelyruhába öltözött héttagú család minden bizonnyal sokak szemébe könnyeket csalt, amikor a Hármashalom oltárnál bemutatott pápai szentmisén Őszentségéhez adományokat vitt. Egy pillantás, egy mosoly, egy kézfogás – örömteli, megható percek, amelyeket egy életen át a szívükben fognak őrizni.

Jutka, Lóránt, a tízéves Emőke, a kilencéves Enikő, a hétéves Előd, az ötéves Szabolcs és a hároméves Örs: az Izsák-Székely család Fotó: Veres Nándor

A pápalátogatást megelőző hetekben egy alkalommal Göthér Gergely, a Csíksomlyói Egyházközség plébánosa jelezte a házaspárnak, egyeztetések zajlanak arról, hogy a pápai szentmisén ki képviselje a közösséget, és rájuk is gondoltak, de még nem született döntés. Szigorú kritériumrendszert állítottak fel, azt szerették volna, hogy egy példás családi életet élő, gyermekeit keresztény szellemben nevelő házaspár képviselje az erdélyi magyar családokat.

„Amikor Göthér Gergely plébános felhívott, hogy mi kell vigyük a pápához az ajándékot, nem jutottam szóhoz. Biztatott a plébános úr, hogy ez mekkora megtiszteltetés, mondtam is, hogy én ezt nagyon jól tudom, ezért nem jutok szóhoz” – meséli Judith a népes család otthonában. Férjével, Lóránttal együtt később megegyeztek, nem mondják el senkinek, hogy milyen feladatot kaptak, hiszen még számukra is hihetetlen volt. S bár igazán megtisztelőnek találták ezt a lehetőséget, nem akartak vele kérkedni. Még a legközelebbi családtagok is az utolsó pillanatban értesültek arról, hogy a fiatal házaspár és öt gyermeke Ferenc pápa közelébe kerül. A gyerekeknek is csak pénteken este mesélték el, hogy másnap találkozni fognak a pápával.

„Azt kérdezte Szabolcs, hogy a pápa milyen nyelven beszél, elmagyaráztam neki, hogy olaszul, latinul. Erre azt mondta: de ugye magyarul mosolyog. Én magyarul fogok neki mosolyogni”

– eleveníti fel az édesapa.

A házaspár nehezen találja a szavakat, amikor a szombati napról mesélniük kell. Együtt elevenítik fel a történteket, hol nevetve, hol a meghatódottság könnyeivel küszködve.

Megpróbáltatások reggele

A családnak reggel kilenc órára kellett kiérnie a szentmise helyszínére, ekkor kezdődött ugyanis a főpróba. Szombaton ők is, mint megannyi zarándoktársuk, a kora reggeli órákban, heves zivatarban indultak útnak. Elindultak a gyakran használt úton, de az le volt zárva, a kerülőúton tudták, hogy nem jutnak ki időben a Hármashalom oltárhoz, egy csendőr pedig a sípálya felé irányította őket rövidítésként. Akkor még sejtésük sem volt, hogy ez tele lesz megpróbáltatásokkal.

„A meredek oldalon, a sípályán mentünk kifelé, a kicsi gyermekekben olyan hihetetlen erőt és elszántságot láttam, mint talán soha.

Már közeledtünk a csúcshoz, amikor megjelent egy fegyveres katona, hogy tovább nem mehetünk, vissza kell fordulni. Olyan sárosak és vizesek voltunk, hogy már az is mindegy volt, fogjuk-e az esernyőt vagy sem. Próbáltam megértetni vele: nem fordulhatunk vissza, mert nem érünk oda időben, nehéz is lett volna a csúszós, meredek hegyoldalon leereszkedni. Tanakodtunk, mi legyen, kicsit már csalódott is voltam, hogy ezeken a szigorú biztonsági szabályokon fog múlni a Szentatyával való találkozás. Egy katona felvállalta, hogy az erdő között, derékig érő fűben elvezessen a Salvator-kápolna melletti útra, majd átadott egy következő katonának, aki a beléptető kapuhoz irányított. Tudtam, hogy egy ilyen nagy kegyelem velejárója a megpróbáltatás is, de nem fizikaira számítottam” – meséli a családfő.

Átázva, átfázva érkeztek meg az oltárhoz, de a találkozás öröme minden bújukat-bajukat feledtette velük. Izsák-Székely Lóránt azt mondja, ő igazából most értette meg, mit is jelent az advent, miről szól az adventi várakozás. „Öröm, izgalom, aggodalom, titokzatosság” – minden benne volt abban az időszakban, amíg a Szentatyával való találkozásra vártak.

Székelyruhában a Szentatya előtt. Történelmi pillanat volt Fotó: vaticannews.va

„Mi úgy éltük meg, hogy Ferenc pápa, Jézus földi helytartója, Szent Péter utódja érkezik ide. Ahányszor csak eszembe jutott, jött, hogy sírjak. Kicsit aggódtunk, vajon hogy fog sikerülni ezekkel az eleven gyermekekkel. Aztán izgultunk, mert Örs a főpróbán megbotlott a lépcsőben, de végül minden jól sikerült. Elgondolkodtunk, hogy mit mondjuk, mit tegyünk, amikor odaérünk a Szentatyához, de ott éreztük, nincs szükség szavakra, anélkül is lehetett kommunikálni. Az a pillanat valóban annyira megható volt, hogy a szavunk is elakadt” – meséli Jutka.

A székely családokat képviselték

A szentmise előtt többen is adományokat vittek fel az oltárhoz, melyeket a püspöki áldás után elhelyeztek a Szűzanya szobrához: Lórántra a „föld sóját” azaz egy parajdi sókristályt, Judithra „az élet vizét”, vagyis ásványvizet és a kürtőskalácsot bízták. Aztán a szentmise folyamán az áldozati adományok egy részét is ők vitték. A Szentatya ekkor áldotta meg gyermekeiket is, a tízéves Emőkét, a kilencéves Enikőt, a hétéves Elődöt, az ötéves Szabolcsot és a hároméves Örsöt.

„Nagyon feszült voltam, de amikor megáldotta a gyermekeket és elmosolyodott, akkor beugrottak Szabolcs szavai a magyarul mosolygó pápáról.

Ferenc pápa mosolya olyan volt, mint egy jutalom. Annyit küszködtünk a gyermekekkel, annyit harcolunk értük, a sok öröm mellett annyi fáradozás is jár a gyermekneveléssel, és úgy éreztük, ez a pillanat a jutalom volt az elmúlt évek küzdelmeiért. Minden fáradságot megért”

– mondja a meghatódott édesanya, miközben talán észre sem veszi, hogy az ajándékba kapott rózsafüzért érinti meg.

„A gyermekeket megáldotta, nekünk a kezünket fogta meg. Amikor hozzám ért, mintha levette volna a terheket a vállamról, olyan könnyűnek éreztem magam. Érdekes volt, megáldotta a fiúkat, és bevillant, hogy a mellettem álló Enikőt talán nem vette észre. Intettem a szememmel, hogy ott van ő is, a Szentatya pedig jelezte a szemével, hogy látja” – meséli Lóránt mosolyogva. Külön öröm és megnyugvás volt számukra, hogy a gyermekek példásan viselkedtek, úgy érzik, az oltár körüli békés, nyugodt hangulat mindenkire hatással volt.

Fotó: Veres Nándor

„Igazából akkor éreztem át, hogy mekkora kegyelem részesei lehettünk, amikor felvittük a képet, amit Jakubinyi György érsek adott át a pápának. Addig csak arra gondoltam, hogy minden jól sikerüljön. A pápa tekintetén látszott: mindent tud, minden búját-baját ismeri az embereknek” – meséli Jutka.

A szentmise végén ugyanis szintén a székelyruhás, csíkszentmihályi-csíksomlyói pár tarthatta kezében a Ferenc pápának szánt ajándékot, Xantus Géza festményét.

Mesélnek, közben fotókat mutatnak, olykor mintha maguk sem hinnék, amit látnak. Nevetve emlegetik: a pápai szentmise másnapján, amikor egy fiatal pap azt kérdezte fiaiktól, hogy ki lesz pap közülük, Előd rávágta, ő pápa lesz.

Judith számára különleges élmény és felemelő érzés volt a kegyszoborhoz ennyire közel állni.

Lóránt azt mondja: „elkapta” azt a pillanatot, amikor a pápa először nézett rá a kegyszoborra. „Volt benne egyfajta gyermeki kíváncsiság.”

Izsák-Székely Judith és Lóránt is úgy érzi, ez a szombati nap jobban összekovácsolta a családot. „Mi családban gondolkodunk, a székely családokat képviseltük. Ott álltunk családostól székelyruhában a pápa előtt. Ez egy történelmi pillanat volt” – mondja a büszke családapa.

Fotó: Veres Nándor

Csillogó tekinteteikben, szavaikban ott van a hit, a szeretet, a megbékélés. Mert hisznek és imádkoznak. Múlt szombaton a Szentatya áldotta meg öt gyermeküket.

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2019. június 7-én.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat