Amikor az agancs lelke életre kel

Beszélgetőpartnerem közel húsz éve farag, kezdetben fával dolgozott, ma már a csonttal is „megbirkózik”. Dolgozott fafaragó műhelyeben, Budapesten restauráló műhelyben, majd néhány éves szünet után immár saját kis műhelyében nagy lendülettel tért vissza hobbijához. Részletekbe menő, aprólékos munka a csontfaragás – derül ki szavaiból. Öt-tíz centiméter ármérőjű, csipkézett szélű csontkorongokat mutat, amelyben aprólékosan kifaragott állatok láthatók.

„Négy évvel ezelőtt egy barátom mutatta meg a csontfaragást, az ehhez szükséges eszközöket, amelyek tulajdonképpen többnyire mikromotoros gépek, fogászati maró- meg fúró fejek, precíziós fejek. Amióta megvan ez a kis műhely, itt dolgozgatok a szabadidőmben napi rendszerességgel, többnyire délután, olykor jól belenyúlva az éjszakába. Jó, mert itt már senkit sem zavarok a zajjal, porral. Nagyon szeretem csinálni.

– mondja nevetve a marosmagyarói születésű, Csíkszentléleken élő fiatalember. A munkapadon különböző méretű vésők is sorakoznak egymás mellett, mintegy jelezve, itt fafaragás is zajlik. Mikor mire van igény. „Hamarosan hozzálátok egy székelykapu faragásához, és akkor innen el lesz pakolva minden mikromotor és minden fúró, csak a vésők maradnak” – teszi hozzá.

Azt mondja, számára most nagyobb kihívást jelent a csontfaragás, ez újabb technikákat kíván, de a fát sem hagyja, hiszen az is kedves számára.

„Szarvasagancsból dolgozok, annak is a nemesebb részével, a rózsájával.

– meséli Szász Róbert Szilárd. Bár az erdőben néha maga is keres elhullott szarvasagancsot, eddig még nem járt szerencsével, így megvásárolja a szerencsésebbektől. „A formája meg a nagysága adja, hogy mit lehet belőle kihozni. Első lépésben lerajzolom, ha kell még a szakkönyvben is utánaolvasok, hogy nehogy becsússzon egy kis tévedés. Édesapám vadász volt, ez tőle maradt, olyan mint egy biblia, mindig itt van kézügyben” – mondja és mutatja az ötven évvel ezelőtt kiadott vaskos vadászati szakkönyvet, amiből ha szükséges, az éppen kifaragásra váró állatról, anatómiájáról olvas.

Azt mondja, két fia közül a kisebbik különösen érdeklődik a faragás iránt, „sok szerszámomat elrontott már, de nem bánom, jó ötletei vannak”. A kis szentléleki műhelyben csontból készülnek többek között vadászok számára zsinóros nyakékek természetesen vadon élő állatokról, de kovácsnak kovácsüllőt, agarásznak nyulat kergető agarat, a halásznak pedig halat farag a csontnyakékbe. De mutatja a különböző méretű asztali díszeket, éjjeli lámpákat, nyakékeket és fülbevalókat, és amire talán most a legbüszkébb, az a tizenkét rózsából nemrég elkészült fali óra.