Amikor visszaír a „magyarországi fehérnép”

D. Balázs Ildikó 2020. június 16., 18:25

Van székelyruhája, már tudja, hogy Székelyföldön a tészta a sütemény, és ami neki tészta, az itt laska, a borvízben pedig már nem is keresi bort. Sok szálon kötődik a Hargitához, az itt élő emberekhez. Kutyájáról, a csíkszeredai kutyamenhelyről örökbe fogadott Somáról, Málika néniről, a székely életérzésről beszélgettünk Sipos Betti televíziós szerkesztővel, a Nőileg magazin szerzőjével.

Amikor visszaír a „magyarországi fehérnép”
galéria
Sipos Betti. Megtapasztalta Székelyföld árnyékosabb oldalát is, mégis vallja, sok jót kapott az itteni emberektől Fotó: Forrás: Sipos Betti személyes archívuma

Sipos Betti az egyik legnézettebb magyarországi televíziónál levő, jól fizető budapesti állását hagyta maga mögött, és amolyan most vagy soha döntéssel harmincévesen Csíkszeredába költözött, hogy egy gyermekkori álmát valóra váltsa. Mert nem, nem a szerelem, nem a szakma hozta a székelyekhez, hanem a kíváncsiság és az az érzés, hogy ő ide tartozik.

Hazajött. Mindez tizenkét évvel ezelőtt történt, az évek alatt pedig a rengeteg kalandban volt része Székelyföldön, amelyeket a Nőileg magazin weboldalán elindított, Pesti székely című sorozatában elevenít fel. S hogy igencsak kötődik Székelyföldhöz, azt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy olykor a buktatók sokasága sem tántorította el az itt maradástól. Pedig kudarc akadt bőven, hiszen csíkszeredai tévés munkahelyén sokszor hónapokig nem fizettek, albérletből albérletbe volt kénytelen vándorolni, ám voltak igaz barátai, és volt egy örökbefogadott kutyája, Soma. Apropó Soma, na ő verte ki a biztosítékot például Málika néninél, Betti egyik albérletének tulajdonosánál – a név persze fiktív, de a történet nagyon is valós, és sajnos tipikus is. A csíkszeredai menhelyről örökbe fogadott németjuhász-pásztorkutya keverék miatt Bettinek költöznie kellett. De azonnal...

Milyenek is vagyunk?

Vicces és kevésbé vicces történetek, amelyekkel tulajdonképpen a szerző tükröt tart elénk, a Székelyföldön élők elé. „A tapasztalataimat osztom meg, amelyek felgyűltek a tizenkét év alatt, és amelyek között vannak kellemesek és bizony kevésbé kellemesek is. Nyilván kirajzolódik egy társadalomkritika is, de semmi rosszindulat nincs bennük. Ez egy szeretettel és jó szándékkal írt blog, ami talán kicsit rámutat arra, hogy miként és hol lehetne változtatni” – mondja Betti, aki szerint a humor sok mindenen átsegítette. Mosolyogva jegyzi meg, volt olyan ismerőse, aki nem akarta elhinni, hogy csíkszeredai történetei nem a fantázia szüleményei.

A kívülálló számára vicces történetek mögött sokszor sokkoló a valóság. Egy-egy írása igencsak megosztja az olvasótáborát, van, aki kiáll az albérlőt tudta nélkül, rendszeresen ellenőrző „Málika néni” mellett, van, aki Soma pártját fogja, amikor arról olvas, hogy a kutya miatt költözni kell az albérletből.

„Amikor arról írtam, hogy a székelyek mindenből levest főznek, és gyakorlatilag magamat figuráztam ki, azt nagyon szerették az olvasók.

Élvezték, hogy idejött a magyarországi fehérnép, és azt sem tudja, mi van a levesekkel. De amikor van egy lakástulajdonos, aki rosszindulattal viszonyul az albérlőhöz, és én ezt megírtam, volt, akinek ez nem tetszett.

Sok reakció érkezett, akadt, aki a tulajdonos mellett állt ki, ám sokan hasonló történeteiket mesélték el. Ez felvet egy igen súlyos problémát, éspedig azt, hogy Székelyföldön nem igazán létezik albérleti szerződés, az albérlőnek tulajdonképpen nincsenek jogai. De ugyanígy van a munkaszerződéssel: csíkszeredai munkahelyeim közül a legtöbbnél nem kötöttek velem ilyen megállapodást. Nem azt mondom, hogy Budapesten nem jártam meg, de nem ilyen sokszor.

Az írásomra érkezett éles hangvételű megjegyzések nyilván nem esnek túl jól, de tudomásul veszi az ember, és sok segítőkész, szívet melengető üzenetet kapok, sok olvasó ugyanis azt hiszi, ezek friss történetek. Nem, ezek tizenkét évvel ezelőttiek”

– magyarázza Betti. És bizony vannak még a tarsolyában albérlettel kapcsolatos kevésbé kellemes történetek, amelyeket a későbbiekben majd megoszt olvasóival, de derülhetünk még majd azon, hogy egy magyarországi fiatal lánynak hogyan sikerül megbirkózni a székely makacssággal.

És még valami, amit Magyarországról Erdélybe költözve fontosnak tart kiemelni.

Ha egyedülálló lány vagy – mondja –, Csíkban nagyon meg kell küzdened azért, hogy megbecsüljenek, a szavadat figyelembe vegyék. Érdekes tapasztalat volt, nagy kaland

– summáz.

Aztán meg persze maga is megtapasztalhatta a legendás székely vendégszeretet – derül ki szavaiból, de azt is érezte, mert éreztették, hogy egy zárt és összezáró közösségbe csöppent. „Nekem lehet, hogy idegenként nehezebb beilleszkedni, de ahhoz, hogy a székelyek évszázadokon keresztül megmaradjanak, kellett hozzá ez a zártság, konokság, ez a gondolkodás. Az, hogy én ezt hogy viselem, az egy dolog. Sokszor amikor fizetés hiányában ételre sem volt pénzem, a barátaim osztották be, hogy mikor kinél eszek. Ezt így Budapesten biztos nem sikerült volna megoldani. Sok minden csak Székelyföldön működik” – meséli.

Az immár 14 éves Somával, a kalamajka „okozójával” Fotó: Forrás: Sipos Betti személyes archívuma

Betti tehát tizenkét évvel ezelőtt költözött Csíkszeredába, ebből hét évet stabilan ebben a városban élt, egy rövid időre hazatért, és azóta is kétlaki életet folytat. Jó ideje megvan Csíkszeredában a stabil albérletük, jó fej tulajdonossal – jegyzi meg kacagva. Soma boldog kerti kutya, ő évek óta a Nyírségben él, ugyanis amikor egy alkalommal majdnem egy évre négylábú társával együtt Betti hazaköltözött, a szülei annyira megszerették Somát, hogy magukhoz vették. Soma tizennégy éves, sétáltatta őt gazdája Budapesten még az Andrássy úton is, de igazán a kertben érzi jól magát – tudom meg tulajdonosától.

Székelyföldinek lenni...

Sok mindent kapott Sipos Betti Csíkszeredától, Székelyföldtől, a székelyektől. Jófajta székely pálinkával koronázódtak meg itt barátságok, tizenkét éve tartó lelki összekapcsolódások, értelmes, egészségesebb életet hozott ez az időszak mentálisan és fizikai értelemben egyaránt. „Fontos számomra az a kapcsolati háló, amit sikerült kiépíteni Székelyföldön, ha interjúznom kell, szinte bármilyen témában pár perc alatt megtalálom a témához szükséges szakembert. A férjemet (Sárik Péter dzsesszzongoraművészt, zeneszerzőt – szerk. megj.) is Csíkszeredának köszönhetem, hiszen bár mindketten magyarországiak vagyunk, itt ismerkedtünk meg. A gyermekem születésének híre is itt ért, itt derült ki, hogy Ábel úton van hozzánk.

A gyermekem nevét is Székelyföld ihlette, hiszen Tamási Áron regénye fontos olvasmányélmény volt számomra, és a férjem számára is. És ugye Somát is Csíkszeredának köszönhetem.

Komoly szakmai kihívásokban volt itt részem, amelyek által nagyon sokat fejlődtem, de gazdagodtam egy újabb diplomával is, hiszen a meglévő bölcsész végzettségem mellé szereztem egy kommunikációs mesteri fokozatot a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Itt óraadóként tanítottam is, ez volt életem egyik legélvezetesebb munkája. Megismerhettem a kisebbségi létezést az összes küzdelmével, mely annyira egyedülálló, annyira mással össze nem hasonlítható, hogy ezt csak megélni lehet. Székelyföldinek lenni, minden nehézség, minden kihívás ellenére egy rendkívüli, igazából szavakba nem önthető életérzés!” – mondja Betti.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.