HIRDETÉS
Zsolt az autókra, úgy tekint, mint nem egyszerű mindennapi használati kellékekre. Már 9-10 éves korában nagytatája a mesefilmek nézése helyett az ismeretterjesztő műsorokat ajánlotta unokájának, hogy így tágítsa érdeklődési körét. Azonban az autók iránti töretlen érdeklődését
a nagytatája örökségeként ráhagyott 1300-as Dacia bontakoztatta ki igazán.
„Egy veterán autó renoválása, vagy akár már maga a birtoklása is sok ember számára egy régi emléktől kezdődik, azzal a bizonyos kapoccsal, ami összeköti őt a kisgyerekkori énjével. Ezért nem is volt kérdés, hogy
ha veterán autót szeretnék birtokolni, akkor a legelső ez lesz, ez a családi autó, amely mindenhová elvitt
– emlékszik vissza a kezdetekre Zsolt.
Ezt a családi autót Zsolt nagytatája vadonatújan vette 1982-ben, így a gépjármű idén „töltötte be” negyvenedik évét. Az autó különlegességét jól felismerhető zöld színe mellett, az adja, hogy
az 1300-as széria utolsó mintapéldányaként különböztetik meg, hiszen a gyártásvégi példány már nem francia alkatrészekkel rendelkezett.
Már négy kerek lámpa helyezkedett el az autó elején a téglalap helyett, valamint a beltérben is történtek kisebb változtatások. Bár számos különleges jegye miatt megkülönböztethető a többi régi Daciától, mégis van egy dolog, amely mindegyikükben ugyanaz Zsolt szerint, mégpedig a rozsda.
Szerinte ez a legnagyobb ellensége az ilyen régi Daciáknak, mivel
a rozsda „előszeretettel” jelent meg a karosszéria bizonyos részein.
„Ez az autó sokat volt használva családi autóként, szóval nem egy különösebben megkímélt darab, hiszen
nem volt sokat garázsban tartva, hordott az erdőn fát, jártak vele a mezőre dolgozni, ezek nem múltak el maradandó nyomok és sérülések nélkül.
Majd öt-nyolc év használaton kívüliség következtében elég komoly gondok jelentkeztek az autón – magyarázta az örökös.
Mint hangsúlyozta, az autó felújításának gondolata innen indult, ami közben számos kétség merült fel, hiszen
nyilvánvaló volt, hogy ha ez a Dacia még egy évet a szabad ég alatt kell töltsön, akkor az már nem lesz menthető állapotban.
„Mivel a karosszéria volt szerintem a legrosszabb állapotban, ezért az volt a legelső, amit helyre akartam hozni. Ez fél évet ölelt fel, ami alatt az autó teljesen használhatatlan volt, főként azért, mert nagyon sok alkatrészt követelt meg, mint például az első sárvédő és az ajtók.
– avatott be a részletekbe.
Ezentúl voltak még javítások, de a karosszéria felújításán kívül sosem volt olyan, hogy az autót egyáltalán ne tudta volna használni, mert valami probléma lett volna vele.
– vallotta be az egyetemista.
Az autó még javításokra szorul, hiszen Zsolt egy másik kritikus pontként emlegeti a futóművet, melynek korrekciója után örökségének tárgya képes lesz „felvenni a harcot” a többi antik Daciával, és
minden szempontból veterán járműnek lehet majd minősíteni.
„Ezen az autón van még mit dolgozni, hiszen azt szokták mondani, hogy egy ilyen projekt soha nem ér véget, hiszen mindig lehet valamit javítani rajta.
– mondta el lelkesen az öreg jármű ifjú tulajdonosa.
Szerinte manapság az autó egyfajta névjegyeként is szolgál, hiszen gyakran az alapján ítélik meg az embert, hogy milyen autót vezet, így sokan szeretnék autóikat minél inkább saját ízlésüknek megfelelően választani, vagy akár arra alakítani. Mint részletezte,
az elkövetkezendőkben sem szeretne semmilyen olyan végleges változtatást, amit kétnapi munkával ne lehetne gyárilag visszaalakítani az autón, azonban szeretné, ha autója gazdája ízlését tükrözné.
„Ez a jármű egyelőre kapott egy szélesített gyári lemezfelnit, ami szerintem nagyon sokat dob az autó kinézetén. Amit szeretnék még, az egy barna bőr belső, esetleg egy komolyabb hangrendszer vagy egy ízlésesebb kipufogó, hogy ez az autó tőlem is kapjon valamit, és ne csak azoktól, akik a gyárban összerakták” – fejtette ki Zsolt.
Bevallása szerint bizonyos szempontból többre értékeli a régi, veterán autókat, mint a jelenkori, modern elektronikával rendelkező járműveket, hiszen úgy érzi, hogy
ezek az autók sokkal közvetlenebbek, és sokkal több élményt nyújtanak, mint az új autók, amik gyorsabbak, de nem biztos, hogy akkora élmény vezetni azokat, mint a régieket.
„Aki veterán autót vezet vagy vezetett egy új autóhoz képest, az elmondhatja, hogy az antik darab sokkal többet ad. Sokkal többet is érzel az egész autóból vezetés közben, mint egy modern autóban, ahol több segítő elektronika van.
– mondja mosolyogva.
Bár Zsolt és zöld Daciája előtt még hosszú az út, mégsem áll szándékában kirakati tárgyként tekinteni autójára, sokkal inkább igyekszik mindennapi szinten használni, annak ellenére, hogy sokan ezeket az veterán autókat garázsba tartják, nem viszik ki az útra, mert féltik. Elmondása szerint, ha az ember eléri, hogy birtokoljon egy ilyen autót – amelyiket sikerül használható állapotban állítani – akkor
vigye ki az útra, közlekedjen vele, és ne az számítson, hogy milyen drága vagy akár ritka, használjuk őket, mert erre lettek „teremtve”.
Beke-Bőjte Anna
A szerző egyetemi hallgató, szakmai gyakorlatát lapcsaládunknál végzi.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
