Aquapónia: ahol a hal kertészkedik

Vállalkozz vidéken! címmel nemzetközi ifjúsági csereprogramot bonyolított le múlt héten a Keresztúr Térségi Mezőgazdászok Egyesülete, melynek vesszőparipája a vidéki élet fenntartása, megbecsülése és kihasználása. Öt országból jöttek önkéntesek, hogy feltérképezzék a helyi sikeres vállalkozásokat. Egyik helyszínre mi is elkísértük őket.

A rendezvénysorozaton hat-hat fiatal képviselte a következő országokat: Románia, Magyarország, Spanyolország, Görögország és Litvánia. A program célja, hogy a részvevők ismereteket és készségeket szerezzenek egy saját vállalkozásötlet megvalósításához. Az első két napon hazájuk vállalkozói helyzetét osztották meg egymással, a cégalapítás különböző akadályait boncolgatták, esténként egymás konyhakultúrájával ismerkedtek meg, majd példaértékű környékbeli gazdaságokat térképeztek fel, ahol a házigazdák meséltek tapasztalataikról. Az egyik ilyen helyszínre mi is kilátogattunk a csoporttal: Kisgalambfalván Szabó-Bilibók Attila Erdélyben egyedülinek számító Aquapóniájában ismerkedtünk meg közelebbről a rendszer működésével és egyéb biotevékenységekkel.

– foglalta össze röviden az öko növénytermesztési módszert a tulajdonos, aki maga építette a rendszernek helyet adó épületet, bemutató jelleggel és saját használatra. Kialakításánál fontos szempont volt a nap járása, a tető dőlésszögének, fényáteresztő tulajdonságának érvényesülése.

Az aquapónia kifejezés az aquakultúra (vízművelés) és a hidropónia (föld nélküli termesztés, jelen esetben kavics) kombinációja. Benn két 1000 literes víztartály áll egymás mellett, egyik a halaké, a másikba folyik át automatikusan az ürülékes vízük, amelyet egy búvárszivattyú visz fel a kaviccsal feltöltött tálcákban található palántákhoz.

Az ürülékbe azonnal beköltöznek olyan baktériumok, amelyek lebontják azt, így a kavicságyban sarjadó növények fel tudják venni a tápanyagot. Az így megtisztított víz egy túlfolyón keresztül jut vissza a halakhoz, amelyeket egyébként értelemszerűen biotáppal etetnek. Bármilyen hal megfelel a célnak, hiszen csak az ürülékére van szükség, de ha a húsáért is tenyésztenénk, az külön szempont lehet. Jó a törpeharcsa, a szibériai tokhal,

Attila azonban a kárászra esküszik, „mert igénytelen, még a gumicsizmában is megél, sokszor plusz hatvan fok van bent, és azt is bírja”.

A növényekkel még most kísérletezik, egyelőre ötféle paradicsomot, paprikát, csípős paprikát, háromféle retket, vízitormát termeszt saját célra. Utóbbi a japán csípős fűszerkrém, a vaszabi alapanyaga, de nem igazán ismert errefelé, holott külföldön a salátabárokban, szendvicsezőkben igen felkapott, mert nagyon egészéges. Nagyon jól érzi itt magát, igénytelen, és gyorsan szaporodik. A gyökérnövények is megteremnének, „csak mivel nem kemény a talaj, szanaszét ágazódnának” – és mutat is egy retket, hogy nem fejlődött ki a feje. „Egyedül spenótot nem tudnánk termeszteni, csak ha külön hozzáadnánk a vasat, mert azt az egyet nem tartalmaz a halürülék” – tette még hozzá. A kavics egyébként termesztő közegül szolgál, a vízszűrésben van szerepe, és azért is szükséges, hogy ne dőljenek el a növények, tudom még meg.

Az épület egy ettől teljesen független tevékenységnek, a tönkölybúzafű termesztésnek is helyet ad, az ebből előállított készítményeket viszont már értékesíti. Lepréselve és lefagyasztva kockaként, tablettaként, krémként és lé formájában.

A tulajdonos a rögtönzött kóstoló közben elmondta, ez azért nagyon bio, mert miközben külföldön általában ipari búzát használnak fel és szabadföldön termesztik, ahol külső hatások érik, itt zárt a rendszer, és semmi vegyi anyagot nem tartalmaz. A búzafűnek jótékony hatása van a rákos betegségekre, immunrendszer-erősítőnek, gyomorbántalmakra, krémként pedig bőrproblémákra ajánlott, de kenyérre is kenhető. Szabóék egyébként kint is

fenntartanak egy olyan konyhakertet, amelyet nem kell művelni:

a földet szalmával terítették be, így a nedvességet sokáig tartó, kvázi rothadó szalma és a föld közötti rétegben teremnek meg a növények

Aisté egy litvániai faluból érkezett, apja farmer, szóval van némi köze a mezőgazdasághoz, épp ezért nagyon értékelte az itt látottakat. „Ilyennel még nem találkoztam odahaza, nagyon érdekes módszer, és tetszik, hogy egy ilyen kis településen is életképes” – mondta az aquapóniáról, majd a csereprogramról áradozott.

„Nagyon jó ez a nemzetközi csapat, Európa több országából is vagyunk itt, és első kézből informálódhatunk egymástól.” A részvevők innen szálláshelyükre, a rugonfalvi Kúria vendégházba tértek meg, ahol egy előadáson vettek részt. „Ez szintén a falusi vállalkozás szép példája, hiszen egy régi kúriát mentett meg az új tulajdonos azzal, hogy megvásárolta, felújította, és most szálláshelyként próbálják értékesíteni” – nyilatkozta a Keresztúr Térségi Mezőgazdászok Egyesületének egyik alapítótagja, Fodor Mózes, megjegyezve, hogy a programba olyan vállalkozásokat vettek be mutatóba, amelyek „újak, fiatalosak és hasznosak, tehát valószínűleg fenntarthatók”. Felkeresték még  a későbbiekben Vári Zsuzsa rugonfalvi őstermelőt, aki gyógynövényeket gyűjt és fűszert, teát, lekvárt készít belőlük, majd egy szentábrahámi farmra látogattak, végül pedig a kőrispataki szalmakalap-múzeumot mutatták meg a külföldi fiataloknak, hiszen az is egy hagyományos mesterségből épült ki. A tevékenységcsoport második részeként megtanulták az üzleti terv alapjait, majd másfél napjuk volt arra, hogy vegyes csoportokba összeállva a látottak-hallottak alapján kitaláljanak és kidolgozzanak egy falusi környezethez kapcsolódó vállalkozási ötletet. Az így született koncepciókat a program utolsó napján, hétfőn délelőtt a székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceumban mutatták be a szakiskolások előtt,

– summázta Fodor Mózes.