Árvaházból az orgona mögé

„Annyit tudok, hogy születésem után én már a kórházban egyedül maradtam” – kezdte élete történetét Borcsa Gergely. A magára maradt fiú előbb három évet a csíkszentmártoni, majd további hármat a székelykeresztúri gyermekotthonban töltött. Utána Csíksomlyóra került, ahol jelenleg is él. „Furcsa volt eleinte, hogy olyan sokan vagyunk egy fedél alatt. Aztán idővel megszoktam a nagy közösséget” – emlékezett vissza.

Gergelyt csupán 11 éves korában kereste meg a nevelőapja, és akkoriban ismerte meg édesanyját is.

„Eleinte nagyon érdekelt, hogy kik az én szüleim, hova is tartozok. Később aztán megszakadt a kapcsolat. Az igazság az, hogy nem sok minden fűz édesanyámhoz. Többször találkozunk az utcán a mai napig, érdeklődök, hogy mit csinál, hogy van, de ennyi” – osztotta meg őszintén.

Mi lett volna, ha sorsa másképp alakul és nem a gyermekotthonban nő fel – tettük fel a kérdést: „Volt egy magyarországi csapat még a kommunizmus idején, akik gyerekeket választottak ki és örökbe szerették volna venni őket. Reménnyel töltött el, hogy nekem is lehet egy igazi családom. Végül romba dőlt minden, mert egy másik társamat választották ki.

– mesélte.

Borcsa Gergely jelenleg Csobotfalván kántor, de időnként besegít a csíksomlyói kegytemplom kántori szolgálatába is, és a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium szentmiséin is igényt tartanak zenei szolgálatára.

A teljes cikket a Székelyhon napilap hétfői, január 18-ai számának Hit-Vallás mellékletében találják meg.