Az életet nem lehet megúszni. Hagyományos szülésről, bábaságról Bernád Ilonával

– Egy gyerekét váró nő terhes vagy áldott állapotban van?
– Másállapotban, áldott, boldog állapotban van, hordozós, hozós, bölcsőre hízik, jövője van, várandós, vastag, nő a hasa. Nem jó, hogy a terhesség szónak pejoratív lett az értelme, a várandósság nem kellene teher legyen, az, állapot, tíz holdhónapos folyamat, van egy gyermek bennünk. Sajnos ma nagyon sok ember úgy gondolja, hogy a terhesség teher. Áldott állapot, boldog állapot – ez a legfontosabb. Mi, magyarok gyermekáldásnak nevezzük. A felvidéki Zoboralján kifejtette nekem egy nagymama: a gyermek Isten ajándéka, Isten áldása. S az a baj a mai világgal, hogy megfojtjuk a gyermekáldást, gátat szabunk az életnek, ezért van a szeretet nélküliség, a sok betegség..

– Nem mindegy, hogy hogyan szülünk, hogyan születünk. Ha a gyermek áldás, a születése sem szabad trauma legyen...
– Pontosan a születéskor alapozódik meg a szeretetre való képességünk. Ha szeretetteljes környezetben szüljük a gyermekünket, ha ebben születünk, meghatározó, végleges életminta lesz ez életünkben. A gyermek a méhben érzi, hogy őt hogyan várják. Azokban az órákban, amikor ő készülődik az életre, és utat csinál magának, tudja ki és hogyan vár rá, s amikor megszületik, jó, ha szerető, bizalomgerjesztő kezek fogadják. Az a legfontosabb, hogy születés után rögtön az édesanyjához kerüljön. Fontos a szemkontaktus, az illat, a bőr, az érintés, és hogy az édesanya mellkasára kerüljön. Ajánlott, hogy édesanyánkhoz kerüljünk, akihez mi befészkelődtünk és növekedtünk a szíve alatt. Vizsgálatok is bebizonyították, hogy miután az édesanya megszült, felmelegedik a mellkasa, hogy a gyermek ne hűljön ki, és alkalmazkodni tudjon a kinti élethez. A baba felismeri szívdobbanását s hangját. Ezerhétszáz interjúból állítottam össze az Isteni folyamat. gyermekáldás, bábaság a magyar néphagyományban című könyvemet. Eddig több mint háromezer interjút készítettem, még népi gyógyászatunk témában is gyűjtöttem a magyar nyelvterületen.

Szintén születésünkkor alapozódik meg az ősbizalom is, az, hogy bizalmunk van az életben, a világban. Szerintem ez segíti elő a hitet, önbizalmat. Nem a külső biztonság a fontos, hanem a szülő nő önbizalma, belső biztonsága, hite, nyugalma. Kapcsolati zavart okoz az anya és a gyermek között a felesleges külső beavatkozás, a siettetés, mert ezekben az órákban kapcsolódnak legerősebben egymáshoz, ekkor vannak leginkább egymásra utalva, összedolgoznak. Ha önrendelkező módon oldottad meg születésed, önrendelkező módon tudod megoldani az életedet is. Minden a szülésnél-születésnél kezdődik. Hagyjuk, hogy együttműködjön az anya és gyermeke! Lehetnek nehézségek, elakadások, ezeken át kell segíteni mindkettőjüket, és ha a babát pozitív gondolkodással, hozzáállással várjuk, nemcsak az ő további életét segítjük, de családjáét is, hiszen mindannyian láncszemek vagyunk családunk láncolatában.

– Említette a több ezer interjút, melyeket a gyermeküket váró nőkkel készített, kutatja a szülés, születés hagyományát. Mi az, amit ma az édesanyák átvehetnek felmenőiktől, amibe megkapaszkodhatnak?
– A legfontosabb a hit, hogy a világ csodás, a világunk jó hely, és ha nem is olyan, amilyent szeretnénk, mindig tehetünk azért, hogy olyan legyen. A szüléssel is javíthatjuk és gyógyíthatjuk a világot. Hogyan? Hogy szeretetben szülünk, hiszen ez a legmagasabb emberi érték. Az Isteni folyamat könyvemben 221-szer szerepel a szeretet szó.

A mi hagyományos bábaságunkban a szeretet a legfontosabb.

Nincsenek érdekek, nincs időhiány, ellenben van türelem, idő, reménység, ami átadható. Azt mondták anyáink, ha ez a gyermek megfogant és megnövekedett a méhemben, akkor meg is tud születni. Amikor megnő a körme, jön! A szülés, a vajúdás az életért van. Régen a szülés, születés természetes volt, beleilleszkedett a hétköznapokba, eljött a jótékony, gyermeket hozó fájdalom, abbahagyták a munkát, jöttek az asszonyok, engedték megtörténni. Családi eseménynek, ünnepnek, szentségnek számított. A palócok sátoros ünnepnek hívják.

Hol szültek? Székelyföldön legtöbbször a tiszta szobában, „elsőházban”, a ház szakrális helyén. Az ágyat szőttes, piros csíkos lepedővel kerítették körül utána, a piros csíknak gonoszűző, életerő és lélekerő fokozó hatást tulajdonítottak.

Kivel szültek? Az édesanyával, nagymamával, ismerős bábaasszonnyal, támasztóasszonnyal, rokonnal, sógornővel, szomszédasszonnyal, barátnővel, azzal, akiben megbíztak. Aztán ott volt a komatál, az édesanya, a rokon asszonyok kímélete. A gyermekágyas egyebet nem csinált, csak feküdt, hogy legyen teje, és szoptathasson. Hogy legyen nyugalma, életereje, és táplálhassa újszülöttjét. A régi asszonyok ahhoz, hogy a gyermekeik megszülethessenek, a teremtéssel, a teremtővel, önmagukkal, a természettel kellett együttműködniük. Példaképeink lehetnek. Ez annyira megalapozta önbizalmukat, hitüket, hogy utána bármi történhetett, jöhetett bármilyen csapás, ezeken túl tudtak lépni emberi méltósággal.

Ha súlypontunkban vagyunk, akkor az élet szép, az élet érdekes, az élet egy felfedezésre váró út. Senki sem tud többet kívülről, mint egy anya, ösztöneivel, megérzéseivel, belső érzékeivel, türelmével, bizakodásával és amit mond az anyai szív, arra kell hallgatni.

– Otthonszülés. Minálunk kényes dolog, de van, aki ezt választja. Mi lenne a helyes út?
– Jó lenne, ha Magyarországhoz, Európához, s a nagyvilághoz hasonlóan Romániában is hoznának törvényt az otthonszülésre mindenki érdekében. Sok jól képzett bába került ki az orvosi egyetemekről. Ideális lenne, ha visszajönne az az idő, hogy mindenik falunak az orvos mellett van egy bábája és egy védőnője. Az nagy baj, hogy ma alig van természetes első, második szülés. Az orvostanhallgatók alig látnak beavatkozás nélküli születést. Nekem elmondták a nagymamák, hogy a harmadik, negyedik alkalomra tanultak meg szülni, ezek már könnyebbek is.

Olyan asszonyokkal is találkoztam, akik szeretnek szülni. A tapasztalatot, az életet nem lehet megúszni.

– Pályafutása során rengeteg élménnyel gazdagodhatott. Ki lehet emelni valamit?
– Több olyan esetem van, amikor azt mondták az orvosok, hogy sosem lesz gyermek, és lett. Ez az én életemben is így történt. Vagy azt mondták az orvosok, hogy császármetszést kell végezni, mégis megszületett a gyermek természetes úton. Velem is így történt. Sok csodatörténetem van. Vagy ott vannak azok a nők, akik negyven-, ötvenévesen szülnek. Olyan nőismerősöm is van, akinek 43 évesen még nem volt párja, szeretett volna a családban gyermeket, de már maradozott ki a menzesze. Az volt az elsődleges célunk, hogy megmaradjon a peteérés – ez megtörtént gyógynövényekkel, étrenddel, életmóddal –, és ötven esztendősen szült.

Végeztek egy vizsgálatot Izraelben: jó háromezer negyven és ötven éves nőnek hasonlították össze a várandóságát, és kiderült, hogy az ötvenéveseké semmivel sem rosszabb a negyvenesekéhez képest.

Tudatos módon kellene élni! Ezt igyekszem terjeszteni, a nőket megnyugtatni, hiszen kitolódott a családalapítás, gyermeknemzés, szülés ideje, hogy ne érezzék harmincévesen öregnek és alkalmatlannak magukat a szülésre. Az én anyai dédnagyanyám negyvenhat évesen szülte tizenhatodik gyermekeként nagyanyámat. Az apai üknagyanyám szintén negyvenhat évesen szülte nyolcadik gyermekét. S mind felnevelték őket! Az a fontos, amit a nő belül érez.

Én fiatal bábakoromban kezdtem gyűjteni belső sugallatra, felismerések folytán, alázattal, a magyar népi bábaságot, sosem gondoltam volna, hogy ma ekkora érdeklődés lesz iránta, hogy ilyen sok asszony magáénak érzi őseink szellemi, lelki hagyatékát. És azt sem gondoltam volna, hogy valaha Budapesten fogok élni, éppen ezért, mert igény van arra, amit képviselek. A fiam és a készülődő unokám után számomra ez a legnagyobb sikerélmény. Örömmel tölt el, hogy az asszonyok szomjazzák ezt a tudást és biztonságot.

Mindenkinek. Szebb, csodákkal, megerősítő átélésekkel tele lenne a maga természete szerinti születés, élet. Táplálna, erősítene a hétköznapokban, küzdelmeinkben is, ha mi a belső hangunkra, s hagyományainkra támaszkodnánk.