„Mindenkinek ajánlom, aki jól akarja érezni magát a bőrében, és egészségesen szeretné élni a mindennapjait. A nyugdíjas- vagy időskori torna a 60-65 év fölöttieket célozza meg és bárkinek ajánlott, hacsak nincs orvosi ellenjavallat e tekintetben” – hangsúlyozza ki Zakariás Éva.
A csíkszeredai gyógytornász közel húsz éve foglalkozik heti rendszerességgel idős emberekkel, a nekik szóló órákat látogatók között akad olyan, akinek kisebb-nagyobb egészségügyi problémája van, így van, aki csontritkulással küszködik, akad olyan személy, aki már átesett egy stroke-on, vagy volt daganatos beteg is.
„Azért is beszélek nyugdíjas tornáról, mert a nyugdíjazással egy időben nagyon bezárulnak a lehetőségek, nem csak fizikailag, hanem mentálisan is, ugyanis az érintettek nem mozdulnak ki, nincsen annyi feladatuk, nincs ahova elmenniük, nincs, amivel aktívan töltsék az időt. Ez az egyik szempont, a másik meg az, hogy akár saját magukat is korlátozzák a mozgásban, pont emiatt, hogy kiesik a napi rutinszerű tevékenység, mert mindaddig, amíg rendszeresen bejárnak a munkahelyre, sokkal több a teendő, sokkal aktívabb életet élnek. A napi aktivitás drasztikus csökkenésének ellensúlyozásaként jól jön a nyugdíjas torna” – magyarázza.
Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a mozgáshiánnyal egyenes arányban nő az izomtömegvesztés, rosszabbodik a szív- és érrendszer állapota, és főleg a nők esetében a csontritkulás veszélye is fokozódik.
Mindez pedig sok esetben fájdalommal, gerincproblémákkal, mozgásbeszűküléssel jár. „Idős korban nagyon sok olyan változás megy végbe a szervezetben, amit muszáj valahogyan ellensúlyozni. Mivel megváltozik a hormonháztartás, emiatt izomtömeget és csonttömeget is veszítünk, nagyon fontos lenne az aktív mozgás. Nyilván ez csoportosan sokkal kellemesebb, az órákon jókedv van, vidámság van, nevetünk, mesélünk, igazából ezt egy klubszerű tevékenységnek kell elképzelni, hiszen mesélnek az unokákról, megbeszélik, ki hogyan halad a befőzéssel, a takarítással. De az sem utolsó szempont, hogy alapvetően azzal, hogy fizikailag aktívak maradnak, az a mindennapi életükben is nagy segítségükre válik, mert ha erős a karom, erős a hátam, könnyebben megy a befőzés, az ablakpucolás, bevásárlás. Sok olyan pozitív hatása van ebben a korban a tornának, ami az egészségmegőrzés mellett az életminőséget is javítja, s valójában testi-lelki-szellemi egyensúlyban tart” – hangsúlyozza ki a szakember.
A torna természetesen bemelegítéssel kezdődik – folytatja Zakariás Éva – amikor is átmozgatják az összes ízületet, a megrövidült izmokat megnyújtják, a helyes testtartásra koncentrálnak, ami minden életkorban nagyon fontos.
Egyébként minél inkább csökken az ízületek mobilitása, az izmok ereje, annál inkább alakul ki helytelen testtartás, ez pedig nagyon sok fájdalom okozója tud lenni.
„Átmozgatással kezdünk, utána célzott izomerősítés következik fontossági sorrendben, így következik a helyes testtartásért felelős poszturális izmok erősítése, tetőtől talpig átmozgatjuk és erősítjük ezeket, beleértve a comb- és lábizmokat, csípő-, far-, has- és hátizmokat. Ahogy telik az idő, megjelenik a koordináció- és egyensúlyzavar, romlanak a különböző érzékszervek, így a hallás, a látás, rosszabbodik a helyzet- és térérzékelés. Különös figyelmet szentelünk a koordinációs- és egyensúlyfejlesztő gyakorlatoknak, hisz sokat segít, ha télen a csúszós járdákon egy véletlen kibillenés esetén képesek vagyunk visszaszerezni az egyensúlyunkat. Figyelünk továbbá a gátizmok karbantartására is, hisz a menopauza beálltával gyengül a gátizmok funkciója, mely nagyban meghatározza életminőségünket. Az órát egy kis relaxációval, levezetéssel zárjuk. Úgy vannak felépítve az órák, hogy bárki elvégezhesse, de közben figyelünk a gyakorlatok helyes kivitelezésére, nyitjuk a mellkast, javítjuk a tüdőkapacitást” – magyarázza a gyógytornász.
Az elmúlt húsz év során rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a torna résztvevőitől, sokan jelezték, hogy javult az életminőségük, az erőnlétük. „Voltak, akik kimaradtak, de aki elhitte azt, hogy ez hosszú távon csakis előnyére válik, megtapasztalhatta a torna jótékony hatásait, azt, hogyha rendszeresen jár, megvan az eredmény is.
Alapvetően fittebbek, mozgékonyabbak, erősebbek, jobb a kedélyük, és amikor a karantén alatt szünetelt a foglalkozás, a visszatéréskor azt mondták, hogy már annyira az életük részévé vált a torna, hogy hiányérzetük volt. A torna hozzátartozik a mindennapjaikhoz, annyira beépül az életrendjükbe, mindennapjaikba, hogy hiányzik, ha nincs” – mondja mosolyogva a gyógytornász.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.