HIRDETÉS
A régi korok természetben élő embere gyakran hangoztatta: az erdőnek füle van, a mezőnek szeme. Talán az erdővidéki Erdőfüle név eredete is ehhez a bölcs mondáshoz köthető. Mert nagy kiterjedésű erdők közé szorult Kormos-patak alsó folyása mentén települt. Ha nincs ez az „ünnepelt” száz év, akkor vonaton utazhattunk volna Csíkszentkirályról a Kormos-völgyén Fülére. De mivel más széljárás van, ezért nagy kerülővel, a Hatodon keltünk át Erdővidékre és Fülére.
A falujárás során először Erdőfüle dombon álló jellegzetes gombfáiról ismert református temetőjét kerestük fel. Először 1984 nyárán fotóztam le Füle kopjafás temetőjét. Azóta sokat változott a temető képe, rendezettebb lett, de veszített varázsából. A régi gombfákból kevés maradt. Az újabbak már nem követik a régi formákat. A helyi kőből faragott 18-19. századi, ember alakú síremlékek mellett divatba jöttek a „modern” gránit síremlékek.
A Erdőfüle zuzmóval borított gombfáit csodálva felötlik dr. Kós Károly néprajztudós A székely sírfák kérdéséhez című tanulmányának végkövetkeztetése, hogy a „fejfa” és a „kopjafa” külön jelentésre utal.
Ahogy a szerző írja, a kopjafa újabb keletű iparművészeti szó, amit a vidéki értelmiségiek és hivatásos népművészek alkalmaznak. A zászlós kopját „külön rúdjánál fogva tűzik, kötözik vagy szegezik a fejfa mögé.”
Ha már a kopját, kopjafát emlegettük, akkor azt is jó tisztáznunk Szűcs Szepsy Levente Magyarok nyilaitól... című írásának segítségével, hogy a régi krónikák feljegyzése szerint nem a magyarok nyilaival riogattak, hanem: „A magyarok kopjáitól ments meg minket. Ab Ungarorum nos defendas iaculis(...) Hogy a jaculis (kopja) hogyan lett saggitis? (nyilak)” Az olaszországi Modena város egyházmegyéje kódexének utolsó lapjára 920 körül a következő könyörgést jegyezték fel: „Igazságos Isten! Krisztus szolgálója/Szent Geminianus!Térden csúszva,/ Ájtatosan könyörögj érettünk./ A korbácsot, amelyet megérdemlünk mi,/ Az Ég királya kegyéből most elkerüljük./ Miként segítettél Attila idejében,/ Hogy a kapukat nem nyitád meg./ Most kérünk téged, bár leghitványabb,/ Szegény szolgáid vagyunk./ Védj meg minket a magyarok kopjáitól./Legmagasabb pártfogónk! Könyörgünk,/ Hogy irgalomért esedezz az Úrhoz!”.
A magyarok nyílaitól ments meg szent Gennarió minket mondatot a szerző szerint először Kossuth Lajos írta le 1858-ban, Londonban. Ha Kossuth Lajos nevét emlegetjük, akkor a magyar szabadságharc jut eszünkbe. A magyar szabadságharc dicső lapjaira Erdőfüle neve is fel van írva.
A település északi peremén állott az a vashámor, ahol Gábor Áron a Bodvajon készült ágyúihoz a golyókat öntette. 1864-ben még így emlegetik: „a fülei vasbánya, melyet a bécs-brassai társulat bír, igen szép mesterséges olvasztó-veretető-görbítő-öntő érc- és vasesztergával” rendelkezik. A hámorból csak a gépház kétszintes épülete maradt fenn, amely sokáig lakóházként szolgált. A romos állapotban álló műemléképület is megérdemelné a felújítást, belső tereibe el lehetne helyezni az egykori hámorba készült üstöt, lábast, ekevasat, ágyúgolyót. Erdővidék is megérdemelne egy hámor múzeumot. Itt Fülén, Erdőfülén. Ha füle van csak meghallja...
A fülei vasgyárnak több tulajdonosa, igazgatója is volt. Ezek közül kiemeljük Herbich Ferenc geológust, aki 1854–1859 között mint bányanagy igazgatta a szentkeresztbányai és a fülei hámort. Az ő nevéhez fűződik A Székelyföld földtani és őslénytani leírása című, 1878-ban Budapesten megjelent tanulmánya. Azóta se jelent meg hasonló könyv. H
erbich tudására nagy szükség volt, hogy a vasgyár működéséhez szükséges ércet, szenet feltárják, kitermeljék.
A hámort kiszolgáló egykori bányák bezártak. Csak a helynevek őrzik, mint a Vasásás. No, még a Kormos-patak hordalékéban is találtunk vasércet, egy legömbölyített barnás limonit darabot, amely valahol a Dél-Hargita nyugati lejtőén feltörő egykori meleg- és borvízforrások környékén halmozódott fel.
A falu központjában egykor a vashámort bíró Boda család nemrég felújított műemlék udvarházát járjuk körbe. A magas, dupla tetős, oromfalas „népi reneszánsz” stílusban épült, fehérre meszelt udvarház uralja a települést, s a tájat.
Mielőtt hazaindulunk, a Kormos-patak vizében megitatjuk lovainkat, s Barót városáig meg se állunk, ahol Darvas Ferencet keressük. A tusnádfürdői származású, közgazdász végzettségű egykori bentlakótársam – ígéretét betartva – a tusnádi borvízmúzeumot megajándékozta az édesapja által megőrzött, 19. században készült ovális viasznyomó pecséttel, amelyen a következő felírat olvasható: A Csíktusnádi Fürdő Birtokossainak Szövetkezete.
Kávézás közben tudtuk meg, hogy lakásuk, a Bodos-ház őrzi felesége, Ani édesapjának, Bodos Dániel festőművésznek a hagyatékát, festményeit, fametszeteit, szobrait, mozaikjait. Ha Nagy Imre Csík festője, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy Bodos Dániel Erdővidéknek a festője volt, aki Banner Zoltán szerint „a látottakat a látomások szférájában jelenítette meg.” Színgazdag képei hazáig kísérnek.
