HIRDETÉS

El Camino-szabadság: személyre szabott élmény

Balázs Katalin 2018. október 11., 15:49 utolsó módosítás: 2018. október 12., 15:45
HIRDETÉS

Van valami vonzó abban, ha a nap előtt kel az ember, és más dolga nincs, mint felváltva „rakocsálni” a lábait. Lehetőleg egyiket a másik elé. Csak az irányt tudja, hogy merre tart, azt nem is sejtheti, hogy mi ötlik eszébe, ki szegődik mellé, mit eszik és melyik este ki lesz a hálótársa. Ez a Camino szabadsága.

Aranyút: nem csak a színe, a dőlésszöge miatt is Fotó: Balázs Katalin

A Szent Jakab zarándokút végigjárása sokak bakancslistáján szerepel. Mi nem tartoztunk közéjük mindaddig, amíg a lelki gondozói képzés egyik estéjén társunk fel nem tette a kérdést: nem megyünk együtt az El Caminóra? Mi tagadás, éppen koccintgattunk, hát a terv éltetésére is töltöttünk egy kupicával. Történt ez év elején, és szeptember 21-én egy héttagú társaság, Csík- és Gyergyószékről, illetve Barcaságból verbuválódva húzott bakancsot és vette hátára csigaházát.

Tizenhét nap szabadság adatott, így a Camino Francia útjának második szakaszát, Leontól Santiago de Composteláig jártuk be,

HIRDETÉS

érintve a települések látványosságait, hozzáfűzve az óceánlátogatást Muxiánál és Finisterenél, hogy a lépésszámláló végül 450 kilométert rögzítsen. Alakformálás zajlott, kisebb sérülésekkel, nagyobb vízhólyagokkal – így lettek egy időre a lelki gondozók testet ápolók.

Aki a Caminóra készül, számos leírást talál, egyéni élmények, és mély lelki utak, felejthetetlen találkozások sorakoznak a beszámolókban. Lehet ezekből ötletet meríteni, de kár lenne azt gondolni, hogy valamelyik forgatókönyv szerepelni fog az ő „színdarabjában”. Csak az út azonos, az élmény mindenkinek személyre szabott.

Paradicsom a tikkasztó hőségben. Ha nem lenne hivatásom, hasonlót üzemeltetnék Fotó: Balázs Katalin

Sokan állítják, aki rálép a Szent Jakab sírhelyéhez vezető ösvényre, tulajdonképpen az életútját járja be pár hét alatt. Lesz benne izzadságos rész és öröm, békés pihenés és feldúltság, közösségérzés mindenkivel, aki úton van, és mellette az egyedüllét. Különös kegyelem hetünknek, hogy akár az életben, az úton is kiváltságos könnyűséget kaptunk: nevetésből sokat, kínokból keveset.

Edzeni érdemes

Nem szaporítanám a tanácsadók sorát, mégis érdemes pár tapasztalatról szólni, melyek célja inkább tévhitek eloszlatása, mint receptes könyv az útra indulónak. Javára válik a zarándoknak, ha nem hirtelen lépteti életbe a tervét. Legalább fél évre előre érdemes tervezni az utazást. Így szerezhető be olcsóbban a repülőjegy, így lesz idő a test edzésére.

A legjobb formában lévő embernek is szüksége van arra, hogy hegyet-völgyet járjon, sokszor és sokat, hátizsákkal, azzal a bakanccsal, amivel útra készül.

Egyébként a bejáratlan cipő megeszi a lábakat, az izmok, ízületek pedig értetlenül néznek a több mint 36 kilométeres táv elé. Mert ha az ember nem kap szállást, hiába járta le az aznapra tervezett 25 kilométerét, tovább kell haladni, és titok, hogy mekkora távra lesz a következő, nem telt házas albergue.

Drótra, útszélre kerül a bántalmazó lábbeli. Többen inkább földre teszik, hogy mások még viselhessék Fotó: Balázs Katalin

Igaz az állítás: délutánra megnehezedik a hátizsák, főleg ha árnyékban is meghaladja a meleg a 30 fokot. Súlyosabb lesz a terű akkor is, ha rövid volt az éjszaka, ha az útszéli, poros szőlő vagy a kútvíz elcsapja a gyomrot. Nem vicc, hogy a testsúly tíz százalékánál többet csomagolni csak önsanyargatásnak jó. Egyébként sem divatdiktátor a zarándok. A szállások többségénél van mosó- és szárítógép, így elég egy rend váltásruha: összesen két nadrág, két póló, két melegebb, hosszú ujjú, egy lenge ing a nap ellen, egy kalap a fejre, esőkabát biztonságból, bugyiból három, zokniból négy, mert azt délben érdemes cserélni. Ehhez jöhet még szandál, hogy bár a vacsoránál ne főjön tovább a láb, papucs, hogy a zuhanyzóban maradjanak a gombák, kötszer és pár gyógyszer igény szerint. A szépítkezésre kevesebb, a lábra több szert érdemes pakolni: felértékelődik ezen az úton a futómű.

Teremtődik segítő

Relatív minden elmélet, ami a Caminóra indulók számát fejtegeti. Találkoztunk egyedül ballagókkal, csapatban indulókkal és szétválókkal, olyannal is, akit a caminós szerelem sodort el társai mellől. Megtapasztaltuk annak előnyét, hogy heten vettük nyakunkba az utat, igaz, több száz órás önismeret és gondozás-tanulás után nem voltunk egymás számára idegenek. Érdemes az együttlétből is „szárazedzést” tartani, és órát venni tolerancia tantárgyból.

Mi heten azt mondtuk, az igazi nehézség az, ha valaki egyedül indul útnak, mégis azt láttuk a zarándoklaton, hogy senki sem marad a bajban magára.

Lehet, hogy a mellé szegődött társ továbbmegy, de fog jönni valaki más, aki az éppen pihenőtől megkérdi: jól van? Ebben a nyelvtudás hiánya nem akadály. Az elgesztikulált, mimikával kifejtett üzenet mindenki számára fogható. Például a japán fiú is tudta a székelyekkel közölni: lábszárára csomafalvi Diclofenac a gyógyír, vagy a kanadai azt, hogy minden pénzével és aktájával együtt elveszett a tárcája, és ha nem kerül elő, még reggelire sincs fedezete, nemhogy hazajutásra.

Helyet kér a meglepetés

A spanyol nyelvtudás hiánya nem ok az itthon maradásra. A spanyol pincér, aki orrol a nyelvét nem beszélőkre, megenyhül egy mosolygástól, az angolt ha törve is, de sok helyen beszélik, és akad tolmácsa is az embernek. Valahonnan, a föld alól is teremtődik mindig segítő. Tény: például az ételrendelésnél érhetik meglepetések az embert, mert neve és a fordítóprogram szerint elképzelhet egy ételt, de amit kap, még formára sem hasonlít a vágyotthoz, nemhogy zamatra. Csak képzeljék el a paradicsomlevest melegen, tányérban tálalás helyett hidegen és pezsgőspohárban.

Szent Jakab-kagyló, a zarándokút szimbóluma. Aki egyszer járt, annak a hétköznapokban is ékszere Fotó: Benedek Éva

Érdemes elengedni a ragaszkodást és pontos tervezést, mert így kapnak helyet a meglepetések. Például annak öröme, hogy egy ember csavarja az ára nincs narancsot,  szüretelő kínálja a szőlőgerezdet, vagy egy láda szilva van a járdán, mellette egy cetlivel: zarándokoknak szeretettel. Hasonló ehhez a Paradicsom is: hosszú, napsütötte szántóföldek közepén egy fedett, árnyékos rész pár emberrel, akik friss zöldséggel, gyümölccsel kínálják a vándort, nagy tálakban, tiszta szívvel, adományért vagy ingyért.

Elkerülném azt a látszatot az adakozásokat sorolva, hogy a Caminó aprópénzből bejárható,

mert bizony az olcsó szállás is 5–12 euró között van, a zarándokmenü is meghaladja a 9 eurót, nem beszélve a szállítóeszközökről, melyek a kiindulási pontig visznek, vagy éppen az út végéről a repülőtérig. Egy kis jutalom a testnek, egy lábmasszázs, egy vino tinto di casa, azaz vörös házi bor, és az ember észre sem veszi, máris négy számjegyűre duzzad a kiadás. Mégis visszakívánkozik. Amikor betelik pecséttel a zarándokútlevél, igazolva, hogy az utat gyalog járta, és a compostelai hivatalban kiállítják a személyre szóló oklevelet, ott, a latin szöveg végén – érdekes módon, mindenki megérti – szerepel a visszahívás. Az itthon maradó alig, az utat járó egyből érti: nincs olyan, hogy az ember csak egyszer járt az El Caminón.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS