Élni, nem csak túlélni: Bajczi Marianna

Bajczi Marianna nyolc éve tart lányával, Zabó Kittivel együtt Csíkszeredában jobb agyféltekés rajztanfolyamokat, de évek óta együtt dolgozik a Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal, kreatív foglalkozásokat tart a gyermekvédelmi központok kis és nagy lakóinak. Tavaly ősszel egy, mondhatni hirtelen vezérelt ötletből született meg a Dévai Kölyök Manufaktúra, amelynek Marianna a művészeti vezetője. Marianna és a kis alkotók keze nyomán az egyszerű falemezek mesés, színes falapkákká alakulnak. Újrahasznosítás ez a javából, a csiszolt falemezekre Marianna rajzol, majd a gyerekek megfestik ezeket, a falapkák megvásárlásával pedig az alapítvány gondozásában lévőket lehet támogatni.

„Az alkotás során elkészült tárgyaknak különleges varázsa van, és ezekkel másoknak is jó érzést, örömet tudunk okozni. Ugyanakkor fontos, hogy a gyermekek megtapasztalják azt, hogy ők maguk is tudnak tenni önmagukért, és akár a pályaválasztásban is könnyebb lesz döntést hozniuk” – magyarázza Marianna, akivel a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központban ülünk le beszélgetni. Az elmúlt hetekben ugyanis itt is készültek töretlenül a mesés falapkák, Marianna az otthon lakóinak, az ide betérő felnőtteknek és gyerekeknek tartott kreatív foglalkozásokat.

A szó legszorosabb értelmében, de átvitt értelemben is igen hosszú utat járt be Marianna az elmúlt évek során. Voltak benne megfeszített tempójú munkanapok, pénzkeresés, hirtelen jött betegség, majd ráeszmélés, hogy ezen az életmódon változtatni kell. Gyerekkorától kezdődik a története – mondja nevetve az amúgy magyarországi születésű nő, utalva arra, hogy ha igazán kíváncsi vagyok rá, hosszas lesz a beszélgetés.

„Ötéves voltam, amikor falura költöztünk, sajnos a szüleim házasságáról nem lehet elmondani, hogy felhőtlen lett volna. A faluban volt egy kis termálvizes fürdő, amelybe sok külföldi vendég járt, és emlékszem, kislányként az árokparton nézegettem az autókat, és vártam, hogy majd egyszer valaki megáll, észreveszi, hogy milyen értékes vagyok, és elvisz magával. Persze senki sem állt meg. Felnőttem, de túl sokszor hallottam az apámtól azt, hogy soha nem leszek képes semmire, nem vagyok jó semminek. Nagykorú lettem, menekültem. 19 évesen férjhez mentem, húszévesen szültem, és jött a bizonyítás apámnak, a családnak, hogy igenis sokra vagyok képes” – vág bele élettörténetébe beszélgetőpartnerem.

Nehéz évek következtek, hamar jött a válás, az üzleti életben való bizonyítás és helytállás, és noha Magyarországon két üzletet is fenntartott, heti háromszor Ausztriába járt takarítani.

„Amikor én kint takarítónő voltam, megfogadtam, hogy ezt senkinek sem mondom el, mert szégyelltem. De ma már ki akarom mondani, hiszen hozzátartozik az életemhez.

– meséli.

Tán nem is csoda, hogy a nehézségekkel teli időszak közepette kiderült, hogy koponyadaganata van, és 38 évesen már csak hónapok vannak hátra az életéből. „A műtét előtt fogalmazódott meg bennem, milyen másként csináltam volna mindent, ha tudom, hogy az élet csak ennyi. Mert tulajdonképpen nem is éltem, csupán bizonyítottam, pénzt kerestem. Megígértem magamnak, hogy ha lesz folytatás, akkor az már másként lesz. Életben maradtam, majd újraterveztem az életemet. Rájöttem, hogy amikor a fűben ülve kislányként arra vártam, hogy majd valaki felfedez, az hiábavaló volt, azt nekem kell megtennem, hiszen itt van bennem minden. Elkezdtem emberekkel foglalkozni, és azt láttam, hogy inspirálja őket a történetem, hitelessé teszi az, amit el tudok mondani, hogy van kiút, a szabadság nem kívül, hanem belül van”.

Marianna lányával együtt több éven keresztül Indiában különleges rajztanfolyamokat tartott menekült tibeti fiataloknak, de nem csak, éltek Vietnámban, ahol igen nagy volt az igény az általuk vezetett önismereti kreatív foglalkozásokra. Ám, ha munkaélményeiről beszél, mindenképpen fontos helyre rangsorolja a szegedi Fegyház és Börtön fogvatartottjainak tartott képzést, illetve pszichiátriai kezelteknek terápia jelleggel tartott jobb agyféltekés rajztanfolyamokat. „Egy hónapot Thaiföldön, három évet Vietnámban és négy alkalommal, összesen több, mint egy évet töltöttem Indában egy spirituális és művészeti központban, ahol tanultam és tanítottam. Sok színes és érdekes program között a művészetterápia, az önismeret, a  rajzolás-festészet más-más módját tanultam kanadai, indiai, koreai mesterektől, művészektől” – magyarázza. Ma már az itt szerzett tapasztalatokat is beépítve alakítja ki saját tanfolyamjainak programját.

Elmondása szerint a jobb agyféltekés rajztanfolyam hangulatát meghatározza az, hogy olyan környezetet teremtenek, olyan eszközöket használnak és olyan gyakorlatokat végeznek, amelyek működésre serkentik a jobb agyféltekét és összehangolják a két agyfélteke működését. „Felnőttként jellemzően a bal agyféltekénk logikus látásmódját használjuk rajzolásnál is.

A racionalitásért, logikus gondolkodásért felelős bal agyfélteke helyett a rajztanfolyamon előtérbe kerül a kreativitásért és intuícióért felelős jobb agyfélteke.

A jobb agyféltekés rajztanfolyam módszerét eredetileg Betty Edwards és Roger W. Sperry kaliforniai professzorok fejlesztették ki. Ezt tovább ötvözzük a világ különböző országaiban élő festőktől tanult módszerekkel, művészetterápiás, önismereti- és személyiségfejlesztő technikákkal, amelyek különös figyelmet fordítanak a mindennapokban gyakran elfeledett fontos és alapvető tevékenységeinkre, mint a légzés, a mosoly, a gondolatok és a mozgás egyes elemei. Tanfolyamainkon érdekes és különleges kisfilmeket is bemutatunk, továbbá az elvégzett gyakorlatok után megosztjuk egymással élményeinket” – meséli lelkesen.

„Úgy érzem, hogy most jön életem harmadik szakasza.

– jegyzi meg. Derűsen mondja, ma már elégedett, hiszen az érzései vezérlik, már nincs szüksége arra, hogy bizonyítson. Csak egyet szeretne, ha valaki megtekinti alkotásait, akkor őt, az embert, az ő szép lelkét lássa. Folyamatosan ötletel, újabb és újabb tervei vannak, elképzelhetőnek tartja azt is, hogy Csíkszentsimonban további csoportfoglalkozásokat, klubesteket, női köröket szervezzen, amelyek során a kreativitást, a mozgást, az alkotást ötvözi a játékos, élményalapú fejlődéssel.

Fontos számára a szabadság és ő szabad – mondja –, mert sok mindenen felül tudott emelkedni. „Említettem, hogy takarítottam, ma már tudom, hogy az nem megalázó, hanem azt bizonyítja, hogy erős voltam, mert megtehettem.

Halomnyi ilyen felismerés van az életemben és ezekből tudok átadni egy kis szeletet. Ma már a képzéseim, programjaim arról szólnak, hogy lehetőséget, hitet és eszközöket adok a hozzám érkezőknek, hogy megtapasztalják, kreativitásukat is lehet kondicionálni,  kihozhatják magukból rejtett képességeiket, felismerhetik, hogy nézőpontjukat ők választhatják meg, hogy a nehézségekből erőt is lehet meríteni, megláthatják, milyen színes és változatos lehet az életük” – mondja.