Talán mindenki ismeri Cecelia Ahern ír származású írónő híréssé vált idézetét, amely szerint minden évszaknak megvan a maga szépsége. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy
az úgynevezett évszakelmélet segítségével a nők iránymutatást kaphatnak arra vonatkozóan, hogy milyen smink és hajszín áll jól nekik.
Az alapján ugyanis, hogy milyen egy nő természetes haj-, szem- és bőrszíne, a szakértők meg tudják állapítani, mivel lehet még inkább kihangsúlyozni szépségüket, nőiességüket, illetve azt is, hogy milyen színeket tilos használniuk. A téma kapcsán Györgyicze Anna csíkszeredai sminkmesterrel és Roth Ibolya fodrásszal beszélgettünk.
Az évszakelmélet egy logikusan felépített színrendszeren alapszik, amely az embereket a külsejük alapján négy fő csoportba sorolja, ezek elnevezései pedig a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Az elmélet kidolgozása a svájci festő és művészpedagógus, Johannes Itten (1888–1967) nevéhez fűződik, aki korának egyik legjelentősebb művészeti intézményében, a Bauhausban tanított – olvasható a Wikipédia internetes enciklopédiában.
Itten az intézetben tett megfigyelései alapján dolgozta ki az évszakelméletet, amelyet napjainkban már nem a festészet, hanem a szépségápolás kapcsán emlegetnek.
A smink szempontjából minden típus esetében a szemöldök a legfontosabb tényező, elsősorban az kell gondozott, szép formájú legyen – állítja Györgyicze Anna, aki hét éve dolgozik a szépségiparban sminkesként és manikűrösként, előbbi elmondása szerint hiánycikknek számított Csíkszeredában ezelőtt két évvel, amikor ő elvégezte a sminktanfolyamot.
Diplomaszerzése óta megfigyelte, hogy egyre nagyobb igény van a csíki nők részéről a professzionális smink iránt, és kiemelten jelesebb alkalmakkor, például esküvők alkalmával fordulnak hozzá.
– sorolta a tudnivalókat a csíkszeredai sminkes. Az évszakelmélettel kapcsolatban elmondta, egy világosabb bőrű, szőke nőnek nem ajánlott a fekete, füstös smink, illetve az sem, hogy a szemöldökét sokkal sötétebbre rajzolja vagy festesse a hajszínénél. A világos bőrű nők esetében, ami a tél típusra is jellemző, a pasztell színek (nagyon világos és kis telítettségű árnyalatok) ajánlottak, a sötét színek pedig kerülendők. Egy világos szemű, szőke hajú nőnek, amennyiben barnább a bőre, jól állnak a sötétebb színek is, akár a fekete is szóba jöhet. A nagyon fehér bőrű, vöröses hajú ősz típusú nőknek a föld színei, például a barna ajánlott.
Anna kihangsúlyozta, a különböző típusok csak úgynevezett szamárvezetőként kell szolgáljanak, hiszen nagyban függ a nők személyiségétől is az, hogy mi áll jól nekik, illetve mit mernek bevállalni.
Bár azt nem sokan tudják, milyen smink áll jól nekik, azzal általában tisztában vannak a csíki nők, hogy milyen típusú az arcbőrük. Ez azért fontos, mert az otthoni sminkelésnek is vannak alapszabályai, például az alapozó megválasztásánál fontos tudni a bőr típusát. Elsősorban a minőségre kell odafigyelni, sohasem szabad a legolcsóbb alapozót választani, hiszen az bőrproblémákat is okozhat. A száraz bőrű nők olajat tartalmazó alapozót válasszanak, a zsíros bőrűek pedig mattító hatásút. A szép smink elkészítéséhez szükség van egy alapvető készségre, de nagyon sok gyakorlással meg lehet tanulni. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy nem érdemes hétköznap is erős sminket feltenni, inkább legyenek minél természetesebbek a nők, az erősebb sminket pedig tartogassák a különlegesebb alkalmakra. Ha csak ilyenkor sminkelik magukat, látványosabb lesz a változás, ez pedig önbizalmat ad számukra. Ugyanezt biztosíthatja a vörös rúzs is, ám ez is nagyon személyiségfüggő, a térségünkben kevesen merik bevállalni. Nem is áll mindenkinek jól: a barna hajú, barna szemű nőknek és a szőkéknek előnyös, a nagyon világos bőrű, vörös hajúak azonban kerüljék” – részletezte a szakember.
A helyes, szép smink mellett a hajszínre is érdemes odafigyelni: Roth Ibolya fodrász tanácsa szerint
a természetes hajszínnél legtöbb három árnyalattal világosabb vagy sötétebb hajszínt érdemes választani.
Az éles váltások, mint a természetes szőke haj feketére festése, vagy a világos haj sötétre váltása kifejezetten kerülendő. Megtudtuk azt is, idén a nőies fazonok fognak hódítani, ismét divat lesz a hullámos haj. „Az idei a frufru éve lesz, az egyenes frizurákat felváltják a tépett, kócos hajviseletek. Továbbra is divat lesz a többárnyalatú hajszín, és tovább hódít a tavaly népszerűvé vált blorange hajszín, ami egy naracsos, pirossas, szőkes színkeverék. A legfontosabb azonban az, hogy a személyiségnek megfelelő hajszínt válasszunk” – hangsúlyozta a csíki fodrász.
Az idősebb hölgyek sminkelésénél más technikákat alkalmaznak, ám ez a korosztály nagyon ritkán fordul sminkeshez, és az otthoni szépségápolást sem részesítik előnyben – mutatott rá Györgyicze Anna.
„Idősebb korban is fontos a szemöldök gondozása, illetve ajánlott a rúzs vagy a szájfény is, ezzel hangsúlyozhatják nőiességüket. Alapozót is használhatnak, de mindenképpen olyat válasszanak, amellyel világosítani, fényesíteni tudják a bőrüket, hiszen idős korban mattá válik a bőr. A kivilágosított bőr fiatalítja őket, illetve a ránctalanító krémek használatának is vannak előnyei.
– zárta Györgyicze Anna.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.