Felfedezve a Dégenfeld-kastélyt: a viszonylag épségben maradt kutyfalvi létesítményben jártunk

Antal Erika 2020. július 07., 17:03 utolsó módosítás: 2020. július 07., 17:04

Marosvásárhelytől Kolozsvár irányában alig háromnegyed órányi autóútra található Kutyfalva, ahol a legérdekesebb látnivaló a Dégenfeld-kastély, amely a nyáron megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Szombat- és vasárnaponként előzetes telefonos egyeztetés után látogatható. Körbejártuk.

Ódon pompájában az épület: jobb az állapota, mint amilyennek kívülről tűnik, hisz szinte végig használatban volt Fotó: Haáz Vince

A lassú forgalom és a folyamatos dugók miatt érdemes jóval előbb indulni – figyelmeztet a szervezők közül Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület elnöke, aki azt is elmagyarázza, hogy Kutyfalván, a Radnót felől jobboldalt található temető után azonnal jobbra kell fordulni, és követve az utat végighaladni, amíg lesz egy park, és ott van a kastély, amelyhez egy kovácsoltvaskapun kell bemenni, végig a sétányon. Bent Kálmán Attila történész fogad, aki bemutatja az épületet kívülről is, belülről is, akárcsak a pincét, a gazdasági udvart, miközben ismerteti a kastély és a család történetét. Ahogy mondja, két szervezet, az AntePortum és a Pro Castellum Degenfeld próbál életet lehelni a 2010 óta újra a jogos tulajdonos birtokában lévő kastélyba, ahol a látogatókat szakavatott idegenvezető fogadja és vezeti végig a szobákon, udvaron, ismertetve mindent, ami tudható a család német, majd magyar ágáról, a történelemben átélt viszontagságairól.

Jó állapotban az épület

A Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület is bekapcsolódott a szervezésbe, hiszen azon túl, hogy tagjai és szimpatizánsai számára kirándulásokat szervez Kutyfalvára, októberben ott tervezi megszervezni a magyar-örmény kulturális napokat is. Illetve a kastély egyik termében a nemrég elhunyt Novák József képzőművész erdélyi arisztokrata családok címereit bemutató alkotásaiból látható kiállítás. A művész maga is tagja volt az örmény egyesületnek, illetve azok között az arisztokrata családok között, akiknek címereit megrajzolta, szintén vannak örmény származásúak.

A kastélytúrát az épület nagytermében kezdjük, amely megőrizte eredeti formáját, nem változtattak az államosítás után sem a falain, a szerkezetén, formáján. Kálmán Attila arra is felhívja a figyelmet, hogy az egész épület elfogadható állapotban van, számos erdélyi omladozó vagy végképp megsemmisült kastélyhoz képest ennek a tetőszerkezete jó, és a falai is még megbirkóznak az idő viszontagságaival.

Fotó: Haáz Vince

Valamikor ferences kolostor is állt a faluban, de megsemmisült, ám nem lehet tudni, hogy hol állhatott. A falu lakossága áttért az unitárius hitre, az 1650-es években még zsinatot is tartottak. Később reformátusok lettek.

Pekry Lőrinc, az első kastély 17. századi építtetője hozta a településre és annak környékére az első román ajkúakat. Ma a községközpontban, Kutyfalván élnek magyarok, a többi település lakosságának 99 százaléka román nemzetiségű.

Pekry felesége Petrőczi Kata Szidónia költőnő volt. Azt, hogy mennyit tartózkodtak Kutyfalván, milyen időközönként látogattak oda, nem tudható. Lányutódokon keresztül öröklődött a kastély, de folyamatosan nem lakták, mellékbirtoknak számított, hiszen a Dégenfeldek központja Szatmár megyében, Erdőszádán volt. Az ottani kastély ma már nem létezik.

A kifosztott kastély

A Dégenfeld családtól 1949-ben államosították, polgármesteri hivatal, orvosi rendelő és könyvtár kapott helyet benne, sőt a pincéjében még egy pékség is működött, az egyik szárnyában pedig szükséglakások. Miután a család 1945-ben a közeledő front elől elmenekült, majd két év múlva hazatért, a kastélyt teljesen kifosztva találta. A kályhákon kívül semmi nem maradt, a könyvtárát, a bútorzatot, a használati eszközöket, mindent elhordtak. Még fényképek sem maradtak arról, hogy milyen volt a belső berendezés – magyarázza a történész, hozzátéve egy sztorit, miszerint egyszer a helyi kocsmában hallotta beszélni. hogy egy-egy aranyozott kötet még itt-ott megtalálható a faluban.

Fotó: Haáz Vince

A családnak 2010-re sikerült visszaszereznie a tulajdonát, a polgármesteri hivatal már korábban kiköltözött onnan, a könyvtár két évvel ezelőtt, a szükséglakások utolsó lakói is nemrég elhagyták az épületet.

A nagyteremben, vagy ahogy a jelenlegi tulajdonos, a Németországban élő gróf nevezi, a dohányzóban látszik még az egykori kandalló helye, de arról sem lehet tudni semmit, hogy mi lett vele, hol van, ha egyáltalán még megvan. Egy szép csempekályha áll viszont a sarokban. Ahogy Kálmán Attila mondja, sok szép csempekályha van, amiket a 19. században, a 20. század elején építhettek, valamennyit más-más stílusban, a barokktól a szecesszióig széles a választék.

Szükséglakás volt itt egykor, a lakók a saját ízlésük szerint festették a falakat Fotó: Haáz Vince

A bal szárnnyal kezdtük a kastélytúrát, majd egy lépcsőn leereszkedünk a kastély alatt meghúzódó hatalmas pincébe is, amelyen végighaladva a konyha felől érkezünk vissza a jobb szárnyba. A kastély konyhájának saját kútja volt, ami most is megvan és működik. Közben a szocializmus jegyeivel is találkozhattunk, egy táblával, amelyen a felirat a helyi polgármesteri hivatal megnevezéséről tudósít, és amelyet nem dobtak ki, hiszen egy kornak a lenyomata, de láttuk a pince egyik termében a polgármesteri hivatal irattárát is. Vagyis, pontosabban a polcokon maradt dokumentumokat, amelyeket, ahogy az idegenvezetőnk mondta, „egyszerűen ott hagytak” miután kiköltözött a hivatal.

Az 50-es évekből több polcnyi dossziéba helyezett irat áll itt, amelyet nem áll szándékukban kidobni.

Ha egyszer valaki a község múltját kutatná, talán felértékelődik a rengeteg papíranyag.

A Dégenfeld-kisbolygó és a Dégenfeld-kizsákmányoló

Az egyik teremben a Dégenfeld-Schomburg családfa is megtekinthető. Ahogy Kálmán Attila magyarázza, a Svábföldről származó német családról van szó, az eredete még az 1270-es évekbe nyúlik vissza. A magyar ág is megtekinthető, közöttük például érdekességként kiemelte a történész Dégenfeld Bertát, az első magyar csillagásznőt, aki egy kisbolygót is felfedezett, és amely természetesen ezáltal a Dégenfeld nevet kapta. Dégenfeld-Schomburg Klára, miután a családot kényszerlakhelyre száműzték Marosvásárhelyre, a Bolyaiba járt gimnáziumba, ahol a neve nem tűnt fel senkinek. Legalábbis addig, amíg Sütő András Mezítlábas menyasszony című drámája nem következett a tananyagban, ahol a kizsákmányolót éppen Dégenfeldnek hívták. Klára már elhunyt, viszont öccse, István, a jelenlegi tulajdonos Németországban él, Frankfurt közelében, és onnan irányítja a kastély sorsát.

A családfát ismerteti Kálmán Attila történész Fotó: Haáz Vince

A kastély után a gazdasági udvart is megtekintettük. A víztorony, amelyet a 19. század végén, a 20. század elején építettek, még az eredeti tartállyal áll, bár a lépcsők összeomlottak időközben, így oda nem lehet felmenni. Az udvar alatt szintén hatalmas pince található, valószínűleg borpincének használták az egykori tulajdonosok.

A kastély bejárata a rozsdás címerrel a homlokzatán Fotó: Haáz Vince

A kastély homlokzatán már a visszakerült családi címer látható, igaz, még erősen rozsdás állapotban, hiszen a helyi kovácsműhelyből vásárolták vissza.

A kastély minden szombaton és vasárnap délelőtt 11 és délután 4 óra között idegenvezetéssel látogatható, illetve annak parkjában piknikezni is lehet. Előzetesen telefonos egyeztetés szükséges a 0720-416 784-es számon.

Egy parkon keresztül kell megközelíteni a kastélyt •  Fotó: Haáz Vince
Egy parkon keresztül kell megközelíteni a kastélyt Fotó: Haáz Vince
Piknikezni is lehet a kastély udvarán •  Fotó: Haáz Vince
Piknikezni is lehet a kastély udvarán Fotó: Haáz Vince
A nagyterem, amelynek nem változtatták meg a szerkezetét •  Fotó: Haáz Vince
A nagyterem, amelynek nem változtatták meg a szerkezetét Fotó: Haáz Vince
A víztorony az egyik ablakból •  Fotó: Haáz Vince
A víztorony az egyik ablakból Fotó: Haáz Vince
Díszes kályharészlet •  Fotó: Haáz Vince
Díszes kályharészlet Fotó: Haáz Vince
Előadóteremnek berendezett szoba •  Fotó: Haáz Vince
Előadóteremnek berendezett szoba Fotó: Haáz Vince
Lépcsőház a kastélyban, itt mentünk le a pincébe •  Fotó: Haáz Vince
Lépcsőház a kastélyban, itt mentünk le a pincébe Fotó: Haáz Vince
A polgármesteri hivatal irattára már nem kellett senkinek •  Fotó: Haáz Vince
A polgármesteri hivatal irattára már nem kellett senkinek Fotó: Haáz Vince
Raktárként szolgált az egyik pincehelyiség •  Fotó: Haáz Vince
Raktárként szolgált az egyik pincehelyiség Fotó: Haáz Vince
Pince a kastély alatt •  Fotó: Haáz Vince
Pince a kastély alatt Fotó: Haáz Vince
A lépcső korlátja eredeti •  Fotó: Haáz Vince
A lépcső korlátja eredeti Fotó: Haáz Vince
Kút a konyhában •  Fotó: Haáz Vince
Kút a konyhában Fotó: Haáz Vince
Barokk stílusú kályha •  Fotó: Haáz Vince
Barokk stílusú kályha Fotó: Haáz Vince
Puskás Attila és Kálmán Attila •  Fotó: Haáz Vince
Puskás Attila és Kálmán Attila Fotó: Haáz Vince
Pince a gazdasági udvar alatt •  Fotó: Haáz Vince
Pince a gazdasági udvar alatt Fotó: Haáz Vince
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport