Gyimesi füves ékszerek nyomában

Gyerekkorában még maga is gyűjtögette a mezőről a gyógynövényeket, akarva, akaratlanul sok mindent megtanult szüleitől, nagyszüleitől, s bár tanult Magyarországon, majd idehaza is nagyvárosba költözött, szíve mélyén a Gyimesekbe vágyik a leginkább. Most kutató munkát végez, feltérképez, ismereteket gyűjt, doktori dolgozatát készíti, miközben üveggyantába zárja a gyimesi nyarak egy parányi emlékét.

„Gyimesközéplokon nőttem fel, Csíkszeredában végeztem el a középiskolát, majd elmentem Budapestre látszerészetet tanulni. Hazatérésem után azt éreztem, hogy még tanulnék valamit, ezért hozzáláttam Kolozsváron néprajzszakos tanulmányaimhoz. Az alapképzés, majd a mesteri tanulmányok után most doktori képzésen vagyok, kicsit ehhez is kapcsolódik a hobbim” – magyarázza Irénke, a gyimesi füves ékszerek készítője. Hogy ez mit is fed? A fiatal lány

a Gyimesekben begyűjtött virágokat, gyógynövényeket csempészi bele egy-egy ékszerbe, használati tárgyba.

Van annak már négy éve is – magyarázza –, hogy hobbi szinten ajándékba ékszereket kezdett készíteni. Mindamellett, hogy kikapcsolta és kedvét lelte a készítésükben, sokat jelentett számára az is, hogy munkájának volt egy kézzelfogható eredménye, s nem utolsósorban azzal örömet szerzett másnak. „Gyöngyökkel próbálkoztam meg fával, kartont hasznosítottam újra, meg dróttal dolgoztam, de egyik sem volt az igazi, talán ezzel is magyarázható az ugrálás egyik alapanyagról a másikra. És kicsit összefügg a tanulmányaimmal is. A gyimesi hagyományos népi növényismerettel foglalkoztam már az államvizsga dolgozatomban, majd a mesteri dolgozatomban is, s ezt a vonalat viszem tovább a doktori dolgozatomba. Közben rátaláltam az üveggyantára, s elképzeltem, milyen izgalmas lenne kipróbálni azt, hogy gyimesi növényeket teszek az ékszerekbe. Kísérletezni kezdtem, s már egy ideje nagy szeretettel csinálom” – meséli.

Tulajdonképpen az ő esetében is a két évvel ezelőtti hosszas karantén hozta el azt az időszakot, amikor a világhálón kutakodva megismerkedett az üveggyantával, az üveggyantából készült ékszerek készítésének a technikájával. Közben járta a mezőt, növényeket gyűjtögetett, megszárította, nevetve jegyzi meg, akkor olyan sok növényt begyűjtött, hogy most Kolozsváron még mindig tud azokból dolgozni. Mára már egy, a párja által készített szakszerű préssel is gazdagodott.

Sokszor buszon vagy sétálás közben be-beugranak jó ötletek, van, amit elfejeltek, van, amit megcsinálok, de mindig jönnek újak és újak akár anyag, akár megformálás szempontjából” – így készülnek a medálok, fülbevalók, hajcsatok, fésűk, de a későbbiekben használati tárgyakat is tervez készíteni.

Hűséges a Gyimesekhez, a völgy virágaihoz – mondja – s bár ha jártában keltében Kolozsváron egy szép levelet, virágot lát meg, magával viszi ugyan, de mindenképpen azt szeretné, hogy ékszereibe csak gyimesi növények kerüljenek. S nem csak ez a célja, hanem az, hogy minden darabnak egy kis története, háttere legyen, hiszen tudja, a gyimesiek hagyományos tudása, növényismerete bele kell kerüljön az ékszerekbe, annak részesévé kell váljon.

Szeretném, ha ezek a történetek belekapcsolódnának az ékszerkészítésbe, mert bármerre is járok, számomra fontos marad Gyimes, s mindig is központi helye lesz a szívemben.” A névválasztást – Írisz design – három irányból közelítette meg – meséli. Egyrészt a nevéből, az Irénkéből inspirálódott, másrészt szerette volna belefoglalni azt is, hogy a látással foglalkozik, pontosabban azt, hogy milyen fontos meglátni, észrevenni dolgokat, harmadrészt pedig benne van ebben a névben az is, hogy az írisznek, a virágnak a remény, a hit, a barátság, a bölcsesség a szimbolikája, és ezek a pozitív értékek hangsúlyosan jelen vannak az életében, a mindennapjaiban.

Irénke tanulmányai során a gyimesi hagyományos népi növényismerettel foglalkozik, s bár gyerekkorában is gyűjtögette nagymamájával a gyógynövényeket, az hogy érdeklődése ez irányba forduljon, mondhatni egy véletlennek köszönhető.

„Van egy nagyon kedves etnobotanikus barátunk, Babai Dániel, aki közel húsz éve jár ki Magyarországról Gyimesbe kutatni. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy nagyon jó, hogy használjuk a gyógynövényeket, de van ebben még több is, érdemes egy kicsit mélyebben beleásni magunkat, érdemes megkérdezni az időseket. Természeti népek vagyunk, ismerjük a környezetünket – mondja rámutatva, hogy hatalmas tudással rendelkeznek a gyimesiek. Mondhatnám, hogy Dani nyitotta fel a szemem, innen indult ez a nagy „szerelem”.

Egyébként a családban is abszolút természetes volt, hogy bármilyen problémánk volt, a legelső, amihez nyúltunk, a gyógynövények voltak”

– magyarázza a gyógynövényekhez kapcsolódó viszonyát. Most időseket keres fel, interjúkat, fotókat készít, vizsgálja a generációs tudásátadást, azt, hogy az idősektől hogyan tanulnak a fiatalok, mi a tudásátadás folyamata. „Szüleink, nagyszüleink esetében teljesen természetes volt ez a folyamat, hiszen ott volt mellettük a gyermek, minden látott, tanult, így nőtt fel. Nem volt annyi széthúzó erő, figyelemmegosztó dolog, mint manapság. Ez akkor működött. Most másként alakul, sok esetben a tudásátadás folyamata pont egy olyan időszakban szakad meg, amikor a gyermek már segíthetne a szénacsinálásban, tanulhatna mellettük, de elmegy városra tanulni. Ugyanakkor örömteljes, hogy érzékelhető a népi tudáshoz való visszafordulás igénye” – magyarázza lelkesen a másodéves doktorandusz hallgató.

Kíváncsi vagyok arra is, ő milyen gyógynövényekhez kötődik. Ezek egyike a Gyimesben ezerjófűként ismert szurokfű – árulja el –, hiszen ez a gyógynövény gyermekkorától végigkíséri. „A második a hecserli, avagy a csipkebogyó. Nagymamámnál mindig volt a kályha szélén egy edényben víz és abban mindig volt hecserli. A hétköznapok része volt a hecserli tea, hiszen – ma már tudjuk – a hecserli nagyon gazdag vitaminokban és napközben mikor kinek jól esett, akkor ivott teát. Hasonlóképpen bármilyen problémánk volt, egy ezerjófűtea mindenen segített.”