Hazajönni egy ízesebb életért

A fogadásunkra sütött piskóta tökéletes, szépen felnőtt, de nem is csoda, hiszen házi tojással készült. A kávét kecsketejjel szolgálják fel, sőt külön kérésre egy jókora bögre kecsketejet is kapunk. Jó helyen járunk, a Szapora farmon nincs hiány a házi tojásból, és a napi kecsketej is kikerül.

„Azt is mondták, hogy nem vagyunk normálisok, az állatokkal sok a baj, beletörik a bicskánk” – meséli nevetve Timi és Norbi, hogy hogyan reagált a környezetük, amikor kiderült, többszáz napos csibét vásároltak, sőt kecskét is szeretnének tartani. A két fiatal hat évvel ezelőtt Angliába indult el szerencsét próbálni, mert kíváncsiak voltak, hogy milyen nyugaton az élet, és egyébként is „mindenki külföldre ment, ők miért ne próbálhatnák meg”.

Elmentek tehát világot látni azzal a szándékkal, hogy ha időközben olyan ötletük születik, amit idehaza megvalósíthatnak, hazatérnek. Mindketten a tengerparti Brighton egy szállodájában vállaltak munkát, takarítottak. Timi egy idő után már a takarító részleg helyettes menedzsere lett, ez volt a főállása, mellette pedig rendelők, ügyvédi irodák takarítását is vállalta. Norbi is idővel a szálloda karbantartó részlegére került, neki is legalább két munkahelye volt.

„Az volt a célunk, hogy pénzt gyűjtsünk. Idehaza a régi házat szerettük volna felújítani. Hazajöttünk szabadságra, dolgoztunk a házon, volt, amikor fáradtabban mentünk vissza, mint ahogy jöttünk. Egy ideig úgy terveztük, hogy addig maradunk kint, amíg idehaza a ház elkészül, de idővel letettünk róla, mert akkor még sokáig ott kellett volna maradni. Azt mondtuk, lakhatóvá tesszük és jövünk. Amikor a tavaly júniusban végleg hazajöttünk, még dolgozni kellett, de már be tudtunk költözni. Most ennyiben maradtunk vele, mert innentől a farmra koncentrálunk” – meséli Norbi, miközben Timi kávét tölt, és a két kis puli, Polka és Havas is olyannyira megnyugszik, hogy a fotós kolléga lábánál elszenderül. „Hat évet voltunk kint, és utolsó évben úgy voltam vele, hogy engem már nem érdekel a pénz, csak kicsit nyugodtabban éljünk. Túl sokat dolgoztunk, futottunk a pénz után, s már egy nyugodtabb életre vágytunk, hogy együtt lehessünk. Mindkettőnknek két munkahelye volt, reggeltől késő estig dolgoztunk, alig találkoztunk” – fűzi hozzá felesége.

A farmötlet már Angliában megszületett – derül ki a beszélgetés során –, bár egy ideig csak annyit tudtak, hogy idehaza a maguk urai akarnak lenni, semmiképpen sem szerettek volna hazatérésük után másnak dolgozni. „Az állattartás mellett döntöttünk, holott soha nem csináltuk” – mondják nevetve, és elismerik, minden bizonnyal ezért is érdekli őket. Ez a fajta munka számukra nem teher, ez egy új kihívás.

Első lendületből vásároltak is négyszáz darab egynapos csirkét úgy, hogy tán bele sem gondoltak, ez mivel járhat. „Két autóval mentünk, hogy hozzuk el a csirkéket, s közben ott voltak szépen négy kicsi banános ládába belerakva. Kialakítottunk egy ideiglenes helyet számukra, kicsit pechünk volt, mert júniushoz képest éppen egy elég hűvös, esős időszakot kaptunk el. Főleg az első két hétben majdnem minden éjszaka kimentem, hogy megnézzem minden rendben van-e, nem-e fáznak. Egy hónapon át három melegítőlámpa folyamatosan működött. Persze tudatában voltunk annak, hogy kinövik a helyet, ezért időközben előkészítettük nekik az udvart, és fokozatosan átköltöztük őket a ház mögötti új hegyre” – meséli Timi. A baromfiudvarnak jelenleg kétszáz lakója van, a kakasokat eladták, csak kettőt-hármat őriztek meg, ők ügyelnek a rendre. Kétszáz tyúk és napi száz tojás. Bővíteni szeretnék az állományt, pontosan 339-re, eggyel sem többre, mert ezzel az állománnyal még a kistermelő kategóriába tartoznak.

A csibék után érkeztek a kecskék is – elevenítik fel. Tavaly szeptemberben megvásároltak hármat – két anyakecskét és egy cápot –, hogy egyáltalán lássák, mivel is jár a kecsketartás. Időközben megtanultak fejni is, mindketten jól boldogulnak, talán Timinek több türelme van hozzá – mondják nevetve. Egyelőre itt is bővülni fog az állatállomány, összesen tíz anyakecskét szeretnének. Az a tervük, hogy eleinte a kecsketejet értékesítik, majd később feldolgozzák. Már próbálkoztak, tudják, még rengeteg tanulással jár ez a folyamat, egyelőre saját fogyasztásra, a családnak készítenek majd sajtot, s amint az piacképes lesz, akkor el is adják.

„Induláskor az volt az alapkoncepció, hogy minél több élelmiszert saját magunk állítsunk elő. Egy kis piackutatás során azt láttuk, hogy sokan hasonlóan gondolkodnak, de nincs lehetőségük vagy idejük arra, hogy maguk foglalkozzanak az állatokkal. Így aztán azt mondtunk, ha tartunk magunknak tíz tyúkot, miért ne tarthatnánk többet, és akkor abból jut másnak is, így nem csak a mi, de a környezetünkben több család otthonában egészséges étel kerül az asztalra. Vannak terveink, de hogy hosszú távon fogjuk-e csinálni, majd az kiderül.

– jegyzik meg.

Hogy milyen a székely farmerélet? Nyugodt – reagálnak hirtelen mindketten. De még mielőtt valaki azt hinné, hogy a tyúkokkal nincs is sok munka, Norbi megnyugtatja, kétszáznál már akad munka is és probléma is. Naponta többször meg kell őket nézni, legyen előttük élelem és ivóvíz, szemmel kell tartani, figyelni kell rájuk. „Pont ezért kezdtük tyúkokkal és kecskékkel, mert akad munka, de nem olyan sok, hogy ketten ne bírnánk. Mivel újdonság volt számunkra ez a munka, felmérni sem tudtuk, mennyire vesz igénybe, de nem akartuk túl nagy fába vágni a fejszénket, nehogy hamar beleunjunk és kijelentsük, hogy nem nekünk való. Inkább apró lépésekben haladunk, és közben szeretjük is azt, amit csinálunk” – mondja Norbi. Ő világosít fel arról is, hogy honnan ered a farm neve.

Inkább használom, ugyanis ha Domokoson az emberek meghallják ezt a nevet, rögtön tudják, kiről van szó” – magyarázza. El is érzékenyül a beszélgetés e pontján Timi, aki mint mondja, nem ismerte apósát, de úgy érzi, e név révén ő is része az életüknek.

A farm körüli teendőket egyelőre ketten végzik, nincs szükségük segítségre, igaz, az életüket is az állatok körüli teendőkhöz igazítják. Az elkövetkező öt évre nem terveznek nyaralást – ezt már most tudják –, napközben, ha szabad idejük akad, akkor azt maximálisan kihasználják, talán a vasárnap az amikor még egy rövidebb kirándulás is belefér a napba. „Minket teljesen kikapcsol, nem érezzük tehernek. Inkább a barátaink, az ismerősök furcsállják, akikkel nem nagyon tudunk sehová sem elmenni. Sokan csodálkoznak rajtunk, hogy ebbe belevágtunk” – mondja Timi. Férje szerint kár lett volna ezt kihagyni, mert is is veszíthetnek, ha nem válik be? Talán csak a kezdőtőkét, de az élet túl rövid ahhoz, hogy ezen gondolkozzanak. „Ha elmegy, elmegy, de szerintem mindenképpen meg kell próbálni. Bárki bármit is tervez, fontos, hogy próbálkozzon. A kérdés, hogy sikerül-e vagy sem, az mindig ott van, de a választ csak akkor tudjuk meg, ha belevágunk” – véli Norbi.

Közben kisétálunk a baromfiudvarba begyűjteni a tojásokat, amelyre már megvan a vásárlói kör. Timi szerint munkájuk egy igen kellemes, szerethető része a vásárlókkal való kapcsolattartás. „Volt olyan, hogy nagyon el voltam fáradva, és amikor az utolsó személynek odaadtam a tojást, és kicsit elbeszélgettünk, teljesen felfrissültem. Nagyon jólesett. Ezt nem lehet pénzzel megfizetni, sokkal többet ér, mint a pénz” – lelkendezik. Aztán indulás előtt még kis száraz kenyérrel kedveskedünk Matyinak, Lilinek, Lalának és Sárának, azaz a kecskéknek.

Timi a húszas évei közepén jár, Norbi idén lesz harminc. Lelki szemeik előtt nyuszikat, kacsákat, szabadtartásban lévő disznókat látnak a Szapora farmon. Azt is tudják, idővel kinövik a jelenlegi helyet, így már tervben van a költözés. Olyan igazi farmot akarnak sok-sok állattal – mondják csillogó szemekkel. „Hazudnánk, ha azt mondanánk, nem voltak veszteségeink, és nem aggódtunk, hogy minden rendben alakuljon, de most úgy érezzük, megérte. Leírhatatlan reggelente a saját tyúkjaink tojásából készíteni a reggelit, és vasárnap a finom húslevesünk mellett megpihenni. A sok pozitív visszajelzés azt bizonyítja, hogy jó úton indultunk el, amit mindenképpen folytatni kell” – búcsúznak derűsen.