Helytállni a végeken: Vaszi Levente

D. Balázs Ildikó 2019. augusztus 30., 16:30

Nyitott szemmel jár-kel, keres, kutat, kosmotol, ahogy ő mondja. Öt évvel ezelőtt a népszerű Fölszállott a páva című műsor közönségdíjasa volt a kosteleki Vaszi Levente. Ma három gyermek édesapjaként tesz azért, hogy a végeken is megmaradjon a kis csángó magyar közösség. Vaszi Leventével beszélgettünk.

Vaszi Leventének nincsenek a földtől elrugaszkodott álmai, nem akar egyebet, csak követni az élet rendjét Fotó: Veres Nándor

Megtanult beszélni, s aztán nem sokra rá már énekelt is. Két-három éves kora körül már feltűnt a jó hangú kicsi legény, mert elég sokat énekeltették a helyi kocsmában Kosteleken. „Gyermekkoromban a bodegában fizettek azért, hogy énekeljek az unokatestvéremmel. Édesanyámnál mai napig üzlet van, ott énekeltettek, nekem innen van az első emlékezetem az éneklésről. Utána igyekeztek a szüleim is promoválni ilyen-olyan rendezvényeken, bálokon, lakodalmakon tettek oda énekelni” – meséli nevetve Vaszi Levente.

A kosteleki fiatalember elég korán elkerült a szülői háztól, először Csíkszeredába, majd Sepsiszentgyörgyre. Otthon, a faluban román nyelven kezdte el az elemi iskolát, mert Kosteleken 1968-tól csak román nyelvű oktatás zajlott. Bár korábban – eleveníti fel – még a dédnagyapja házában volt utoljára magyar iskola, „ők adtak egy kicsi szobát, hogy ott tartsák a magyar órákat”. Levente tehát az elemi iskola első három évét szülőfalujában végezte el, majd a csíkszeredai Octavian Goga román nyelvű gimnázium diákja lett, itt is érettségizett. Időközben, 2005-től a Moldvai Csángó-magyar Oktatási Program keretében a kis Bákó megyei településen is újraindult a magyar oktatás, és Levente ott tanult meg egyebek közt táncolni. Olyannyira, hogy a középiskola után négy évet a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncosa is volt.

„Otthon a családban mindenki magyarul beszélt.

Én azt mondom, hogy a katolikus vallás tartott meg bennünket nyelvünkben, szokásainkban, hagyományainkban.

Én megboldogult Salamon Antal pap bácsitól tanultam meg valamilyen szinten magyarul írni és olvasni, ő akkoriban erre is felhasználta a hittanórákat. Aztán 2005-től jöttek a magyar tanárok, Ferencz András és Imre Éva, s hatalmasat változott minden. Amikor elindult a magyar oktatás Kosteleken, indult egy tánccsoport is, és én is csatlakoztam hozzájuk, magukhoz vettek, hiába voltam román iskolában. Visszaadták az identitásunkat” – mondja.

„Csángó vagyok”

Az erősen magyar érzelmű, identitásában megerősödött fiatalember – mint nevetve megjegyzi – Sepsiszentgyörgyön „vette észre, hogy csángó”. „Szeredában nem nagyon vevődött észre, nem volt feltűnő, aki nem affektált, úgy beszélt, mint én, de Szentgyörgyön arra lettem figyelmes, hogy a táncegyüttesnél a munkatársaim ismételgetik, amiket mondok, s ekkor erősödött meg bennem, hogy én más vagyok. Csángó vagyok. Szentgyörgyön erősödött meg a hitem is. Sokféle felekezetű ember volt a környezetemben, mások lazasága bennem jobban megerősítette a hitet. Számomra az egyik legfontosabb dolog a vallás. Fontos, hogy higgyünk valamiben, a családomat is így nevelem.”

Az ének a csángónak a mindene

Az időközben földrajz szakos tanári diplomát szerzett Leventét végül Sepsiszentgyörgyről hazacsábították Kostelekre, hiszen volt benne hit és lelkesedés, s nem utolsósorban a népi kultúra iránti elkötelezettség. Amellett hogy a román iskolában tanít, a magyar oktatási program keretében délutánonként foglalkozik a gyermekekkel, a Szellő Egyesület elnöke, és továbbviszi mindazt, ami tizenöt éve újraindult a településen. Hogy meddig? Amíg van egy magyar is a faluban. Sajnos egyre kevesebb a gyermek – jegyzi meg keserűen –, idén huszonkettővel fognak foglalkozni.

„Az ügyesebbeket viszem magammal fellépésekre, kisgyermekként nekem is ez adott szárnyakat, tudom, hogy nekik is sokat jelent. Fontos, hogy a mai világban ezeket a fiatalokat megfogjuk, mert vannak dolgok, amik elég hamar elviszik őket másfelé. Úgy gondolom, ha otthonról kapnak egy jó alapot, bármerre is járnak, csak visszatérnek a gyökerekhez. Látom, alig várják, hogy felvegyék a népviseletet s énekeljenek. Az ének a csángónak a mindene” – magyarázza.

Előadóként közvetlen, humoros, jó kedélyű vagyok - mondja magáról Fotó: Veres Nándor

Otthon is sokat énekelnek – derül ki. Büszkén mondja, hogy a négyéves Regina már igen sok népdalt tud, ő már jár a délutáni oktatási programokra, és nagyon szeret besegíteni a Magyar Házban a vendégfogadásba is. Bori lánya hároméves lesz ősszel, Máté pedig – akinek csak Zerkula János zenéjére esik jól az evés – hamarosan egyéves lesz. „Ha azt meghallja, ha sír is, elhallgat” – mondja nevetve a büszke apa.

Vaszi Levente mélységes tisztelettel fordul a hagyományok felé, büszke csángó származására, népviseletére, amiben „kihúzza magát”, értékeli és gyűjti a régit, a hagyományost. „Kallós Zoli bácsi mondta volt, hogy addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk, táncolunk. Én még hozzáfűzném, hogy ameddig magyarul tapsolunk. Mindezt át lehet adni. Én ha mindennap nem is, de fellépéskor, búcsúkor, ünnepekkor, jeles napokon felveszem a nagyapám mellényét s valami posztó rendet, mert van nekem sok. A gyermekeket is ki tudom szolgálni, télen, mikor fellépésünk van, nem lehet szerény nyári népviseletbe öltözni. Adok nekik posztómellényt, kabátot” – jegyzi meg.

Fölszállott a páva, és ami utána jött

Vaszi Leventét tulajdonképpen 2012-ben ismerhette meg a nagyközönség. Akkor a kosteleki tánccsoporttal lépett színpadra, és énekesként is megmutatkozott, átütő sikert azonban öt évvel ezelőtt ért el, amikor énekesként közönségdíjas lett. S bár, mint mondja, őt az akkori tanára küldte el, mert magától biztosan nem ment volna, elismeri, hogy nagy lendületet adott a műsor, megismerték Kosteleket is és őt is.

A Fölszállott a pávában, 2014-ben

„Van egy unokatestvérem, az édesanyja román, az édesapja magyar, erősen román érzelműek. Mikor hazaértem a műsor után, vártak a gyermekek a kapuba, s ez a gyermek is ott lengette a magyar zászlót a nagy román érzelmeivel. Na, mondom, ez igen, hogy megváltozott a világ, mióta elmentem” – eleveníti fel nevetve. Azóta sokan megfordultak Kosteleken, sokan érkeznek, hogy kezet fogjanak Leventével, hogy hallják énekelni, és persze ez őt is büszkeséggel tölti el.

Hogy milyen ember Vaszi Levente? Tanárként egy kicsit szigorú, mondja, tartanak is egy kicsit tőle a gyerekek, de szeret viccelődni is. Előadóként közvetlen, humoros, jó kedélyű. Az a fajta ember, aki mindig keres, kutakodik, vagy ahogy ő mondja, kosmotol. Édesapaként pedig igyekszik becsületre, tiszteletre tanítani gyermekeit. Persze hogy rájuk, a családjára a legbüszkébb.

Követni az élet rendjét

Nincsenek a földtől elrugaszkodott álmai, nem akar egyebet, csak követni az élet rendjét. „Tegyem a dolgomat mind a hivatásom, mind a családi élet terén.

Az a hivatásom, hogy otthon maradjak és segítsem a népemet, a kostelekieket, a csángókat, hogy tegyek a magyarságért, mert helyt kell állni, főleg a végeken.”

Levente azt mondja, Kosteleken a Magyar Ház olyan, mint a templom, soha nincs bezárva, oda mindig be lehet térni, ott szívesen látnak mindenkit. Sok magyarországi vendégük érkezik, ő szeretettel fogad mindenkit, és ezt érzik is. Sok biztatást kapnak, és ez jólesik.

Gyakran lép fel a különböző székelyföldi fesztiválokon Fotó: Pinti Attila

„Amíg van feladatom ott, úgy gondolom, addig ott kell legyek – mondja. Én szívem szerint, míg a világ, ott lennék, de nem csak tőlem függ. Ha nem lesz gyermek, próbálunk egyebet. De gondolom, akkor is lesz rám szükség. Akkor is marad egy közösség, amellyel kell foglalkozni. Nemcsak a gyermekekről szól a magyar oktatás, hanem mindenkiről, aki magyarul beszél, gondolkozik. Ha egy ember van, akkor is van értelme ennek a munkának. Én még mindig reménykedek abban az útban, ami a faluból Hargita megye felé vezet. Ha azt az utat megcsinálnák nekünk, az lenne a megmentésünk. Akkor minden könnyebb lenne.”

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2019. augusztus 30-án.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat