Hímestojások a „rabok útján”

Szépen sorakoznak a díszes, kifújt tyúk- és libatojások Fehér Gizella Mária asztalán. Kézbe vesszük, megcsodáljuk, ő pedig szívesen mesél, sőt, ha érdeklődő akad – márpedig hogyne akadna –, akár át is adja tudományát. Gizi néni kislányként, édesanyjától tanulta meg, leste el a tojásírás apró fortélyait, igaz – ismeri el – nagyon sokat inaskodott mellette, amíg ő is kezébe vehette a kesicét, és írni kezdett vele. Nevetve mondja, hamarabb ismerte meg a kesicét, mint a ceruzát.

„Tizennégy éven keresztül minden évben tíz napot Gyergyószárhegyen a Szépteremtő Kaláka népművészeti táborban táboroztam, ahová nagyon sok tojásíró is eljött, és mindenki hozta a tudását, így nagyon sokat tanultunk egymástól. Elkezdtek biztatni, hogy ha én ilyen szép tojásokat tudok írni, zsűriztessem ezeket. Így aztán három éven keresztül küldtem el Budapestre közel ötven darab tojást, és ennek nyomán kaptam meg a népi iparművész címet. Én azóta is csiszolom a tudásomat, ha tehetem, megmérettetem magam.

– meséli, miközben szemügyre vesszük díszes tojásait. Van ott többek között ecettel maratott tojás, de olyan is akad, amelyet sósavval maratott ki. Számára a viasszal írott tojások a kedvesek. „A hagyományos a kedvencem, az nagyon a szívemhez nőtt,a viasszal írott tojásoknak Csomafalván is nagy hagyománya van. Persze a többivel is szeretettel dolgozok, azok különleges darabok” – mondja.

Egy tálon méretes lúdtojások díszelegnek, lilák, zöldek, pirosak, virágosak. Különlegesek. „Első lépésben a tojás belsejét kifújtuk, s amikor kiszáradt, megfestettem lilára. Mikor megszáradt rajta a festék, megfestettem fekete lakkal. Van egy karcoló szerszámom, amivel rákarcoltam a mintát, és van egy olyan szerszámom is, amivel kicsit a kontűrt mélyíteni tudom. Minél jobban belenyomom a szerszámot, előjön a fehér rész és a lila szín. Így lesz ez a tojás ilyen kétszínű. Ezt a technikát egy balatongyöröki tojásíró barátnőmtől tanultam meg, s nagyon szeretem. Textilfestéket használok, de tojásfestékkel is kísérletezek. A lúdtojásokat nagyon nehezen fogja a festék, sokkal több időt kell a festőlében legyen, mint a hagyományos tyúktojás, ezért ezeknek csak akkor fogok neki, amikor igazán rájuk vagyok hangolódva” – árulja el.

Érdeklődve személi az újat, mindig tanul, van, amikor más népi iparművésztől vagy akár a világhálóról is. Hogy mikor milyen technikával fest meg egy tojást, milyen díszítés kerül rá, az mondhatni menet közben derül ki. Amikor a tojást a kezébe veszi. Aztán egy újabb színes, immár tyúktojást mutat büszkén. Azt is megfestette lilára – meséli –, ezután rajzolta rá viasszal a mintát, majd a tojás sósavba került, ami lemarta róla a festéket. Ettől aztán olyan érzése van az embernek, mintha a lila viasszal lenne megírva.

„Egy másfajta technika, amikor megírom a tojást viasszal, megfestem pirosra, majd a pici mezőket viasszal lefedem vonaltól vonalig, s így kerül a fekete festékbe. Ahol a kontür van, s le van viaszolva, le van fedve, a fekete festék nem fogja meg, marad a piros szín. Letörlöm a viaszt, s marad a piros-fekete minta” – mutat egy díszes darabot.

Büszkén jegyzi meg, az egész család megtanulta immár a tojásírást, lánya, menye, unokái is ellesték tőle, sőt lánya, Erika is a nyomdokaiban lépeget, azon van, hogy megszerezze a népi iparművész címet. De csillogó szemekkel meséli, hogy rengeteg felnőttet, gyermeket bevezetett a tojásírás rejtelmes, varázslatos világába. Sokan felkeresik otthonában is, és ő szívesen tanít. A kesicéket férje készíti hagyományosan, lószőrrel, amivel igazán szép munka kerül a tojásra.

Ahhoz, hogy húsvétkor szebbnél szebb, kifújt, díszes hímestojást csodálhassunk meg, a rákészülés bizony egész évben zajlik.

Gizi néni nevetve mondja, nyáron szünetel a tojásfestés, de vízkeresztkor már indul a készülődés. „Már nem használom fel a szép, fehér héjú tojásokat, hanem gyűjtöm. Aztán szervezünk egy tojásfújó kalákát, egy barkácsszerszámmal a tojás két végét kilyukasztom óvatosan, s fecskendővel kinyomom a tartalmát. Nem szívom, hanem fújom. Ebből laska lesz, s mikor a kifújt tojás szépen kiszárad, akkor indulhat a festés” – meséli. Baleset is történik, nem is egyszer – fűzi hozzá lánya. „A tojás héjától függ, hogy mennyire erős, van, amikor a kifújásnál megreped, ez még nem is olyan nagy baj, viszont mikor már a viasz letörlésénél reped meg, na akkor az nagyon rosszul tud esni” – neveti el magát Erika.

S amíg a kifújt tojások majdnem egész évben készülnek, a nagyhéten kerül sor a főtt tojás festésére, írására. „Amikor a kesicét a kezembe veszem, inkább olyan tojásokat írok, ami vonalas, ilyen például a dupla rózsa. Amíg bele nem jön az ember keze, addig nem írja a kackiásabb vonalakat. Bele kell jöjjön az írásba, ez után megy nekem is. Aztán mikor elfáradok, nem csinálom, megpihenek, mert amikor az embernek szikrázik a szeme, abbahagyja, nem érdemes kockáztatni” – fűzi hozzá mosolyogva. Gizi néni kedvence a rabok útjaként ismert hagyományos csomafalvi minta. Rengeteg mintát ismer – derül ki szavaiból –, nagyon sok felkelti az érdeklődését, sok technikát kipróbál, de szívéhez a hagyományos csomafalvi minták állnak a legközelebb.