Hitelesség az ifjúság előtt

Liget 2021. augusztus 30., 12:39 utolsó módosítás: 2021. augusztus 30., 12:55

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség megbízásából végzi szolgálatát a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség. Céljuk a fiatal generációk pasztorációja oly módon, hogy a vallásos és erkölcsös élet legyen előtérbe helyezve. Erről olvashatnak a Székelyhon napilap Hit-Vallás kiadványának legfrissebb lapszámában.

Hitelesség az ifjúság előtt
galéria
Saját hangjukon kell megszólítani a fiatalokat a keresztény értékrend érdekében Fotó: Forrás: CSIT

Az egyházmegye egyik legnagyobb nyári programja a fiatalság körében a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, vagyis a CSIT. A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) szervezésében sorra kerülő, már több évtizedes múlttal rendelkező találkozó rendre a 14 év feletti korosztályt célozza meg az egyházmegye minden szegletéből. Lázár Annamária, az idei CSIT egyik főszervezője sikerként könyvelte el az augusztus 10–14. között tartott programot. „A visszajelzések alapján a résztvevők, a szervezők és az önkéntesek is elégedettek voltak a rendezvénnyel.

Minőségi volt az a pár nap, és ami számunkra a legfontosabb, hogy célba ért az az üzenet, amit megfogalmaztunk a szervezés alatt”

– értékelte az idei eseményt. Előzetesen több erdélyi helyszínen tartották volna a találkozót, de a járványügyi korlátozások végül mégis lehetővé tették, hogy a hagyományokhoz híven Csíksomlyón, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiumának udvarán és a Mária kertben tarthassák meg.

Tavaly csak online volt lehetőség megtartani a találkozót, így felvetődött a kérdés, hogy mekkora igény mutatkozott a fiatalok részéről a keresztény közegre.

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy óriási. Leginkább a közösségi élmény hiányát láttuk rajtuk,

hiszen még a hat helyszínes találkozó iránt összességében sem volt akkora az érdeklődés, mint később a hagyományos lebonyolítás iránt. Igazi húzóerőnek bizonyult a szakrális helyszín” – jelezte. A témakörök iránt is lényegesen többen érdeklődtek, lelki szempontból pedig szintén sok fiatal igényelte a mélyebb hangvételű, komolyabb témákat érintő programokat. Hangsúlyozta, fontos, hogy milyen példamutatást látnak a fiatalok, ezért is helyezik előtérbe a találkozón, hogy egyáltalán nem rossz, ha az önérzetükre és a lelkiismeretükre hallgatnak, sőt. 

A találkozóról és a FIF tevékenységéről bővebben a Székelyhon napilap Hit-Vallás kiadványának augusztus 30-ai lapszámában olvashatnak.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.