Hogyan szabaduljunk a nyomasztó barna lambériától?

Szeretjük a kilencvenes éveket, már csak azért is, mert jóval fiatalabbak voltunk mindannyian. Van néhány olyan szocreál tárgy, amely egyik otthonból sem hiányozhatott abban az időben, ilyen például az üveghal a tévé tetejéről vagy a tárcsás telefon. Abban az időben vált nagy divattá a lambéria is, amelyet előszobák és konyhák falburkolataként használtak, és maradt a falon azóta is sok otthonban. Sajnos a miénkben is, amelyet tavaly vásároltunk. Személy szerint unalmasnak és nyomasztónak találom ezt a sötétbarnára pácolt lambériát.

Ráadásul nem csak az egybe nyitott konyha és előszoba falainak alsó része volt unalmasan barna az otthonunkban, hanem ehhez színben tökéletesen passzoló barna laminált padlót raktak, és ugyanilyen színű konyhabútort – természetesen ugyanilyen barna fogantyúkkal – készíttetett az előző tulajdonos.

Nagyon kilencvenes évek hangulat uralkodott a lakásban, mindamellett, hogy igényes munka volt, de nem a mi világunk. Sőt, az amúgy sem túl világos teret még sötétebbé tette az a sok barnaság. A legtöbb belsőépítész sem javasol sötét színű falakat kicsi térben, mert még jobban összezsugorítja a teret.

Eldöntöttem tehát, megszabadulok a barna lambériától. A kérdés már csak az volt, hogyan?

Irtózatosan nagy munkának tartottam a leszedését, alatta a fal pocsék állapotban volt amúgy is, szóval kizártam a burkolat levételét. A bejárati ajtó melletti falon egy tükör is volt, mielőtt beköltöztünk volna, de azt magával vitte az előző tulajdonos, így volt egy körülbelül fél méteres rész, ahol hiányzott a lambéria, így láthattuk, hogy miként nézne ki a fal, ha nagy nehézségek árán leszednénk. Állótükröt nem akartam oda, a lambériánál kicsit kreatívabb megoldással szerettem volna pótolni a hiányzó burkolatot.

Ekkor találtuk ki közösen a férjemmel a krétatáblát, amelyet a gyerekek előszeretettel használnak azóta is. Egy méretre vágott gipszkartont tettünk fel a tükör helyére, és azt lefestettük fekete táblafestékkel. Néha szépen megrajzolt vagy felírt üzeneteket hagyunk rajta, néha pedig teljes káosz uralkodik a táblán, de ez így pont mi vagyunk.

Már csak a lambériakérdés váratott magára. Miután átböngésztem több lakberendező blogját a lambériával kapcsolatban, festékek után kutattam, és inspirációs képeket kerestem a neten, eldöntöttem, fehérre festem az unalmas barnát. Találtam is olyan víz alapú, matt zománcfestéket, amely nem kívánt csiszolást használat előtt, csupán egy portalanítást, ezért nekiálltunk – családostól – újjávarázsolni a lambériánkat, ha már volt nekünk. Három rétegben kentem le, ezért nem egy napig tartott a művelet, közben ki is fogytam a festékből, így tolódott is egy-egy kevésbé szembetűnő fal átfestése, de a végén csak meglett.

Másfél doboz festék kellett a csodához.

Nem tökéletes munka, vannak hibák rajta, de egy ekkora felületen nem zavaró. Legalábbis az otthon lakóit egyáltalán nem bosszantják a festéssel járó apróbb hibák. Pedig van belőlük egy pár.

Így sokkal világosabb és tágasabb lett ez a tér, amely a legtöbb családi együttlét helye, és ezzel találkozik legelőször az is, aki bejön hozzánk. Szeretjük, és a legjobb benne, hogy folyton alakul, mert mi szeretjük a változást. Legalábbis ami az otthon tereit illeti.