Életre szóló élmény volt személyes és szakmai szempontból is a Milánói Ékszerhét – meséli Hajnal Zsuzsanna, aki immár több mint tíz éve, hogy először készített ékszert, de jól ismert bőrből és kristályokból készült ékszerei mintegy öt éve jelentek meg – előbb Marosvásárhely hölgyein, majd egyre inkább tágult a kör, s Erdély egyre több pontján is fel lehetett ismerni a munkáit.
Zsuzsanna stílusa, kézjegye ugyanis könnyen felismerhető, bőrből készült fülbevalóiról, nem mindennapi nyakláncairól messziről megmondja az ember, hogy az egy Hajnal-ékszer.
Egyediségében az a legkülönlegesebb, hogy fel is ismerik egymást a Hajnal-ékszer hordói, s egymásra mosolyognak.
Hogy miképpen is kerültek a marosvásárhelyi kreációk éppen Milánóba? Zsuzsanna azt meséli, számos országban szerveznek úgynevezett Jewlery Week eseményt, amelyre a neves ékszerkészítőket várják, eléje azonban a Facebook dobta mintegy véletlenül a Milánói Ékszerhét hírét. Ennek már két éve, ő akkor megnézte, hogy mik a kritériumok, és jelentkezett rá, egy bírálóbizottságnak kellett elfogadnia a jelentkezését, ami meg is történt, a világjárvány miatt azonban csak most került sor a 2020–2021-es kollekció bemutatására.
Az október 20–23. között zajló Milánói Ékszerhéten 750 tervező több mint nyolcezer ékszere volt kiállítva a világ minden tájáról.
Nem egyetlen helyszínen, hanem nyolcvan különböző exkluzív és hangulatos helyen zajlott az esemény: történelmi épületek, ékszerészműhelyek, aranyműves műhelyek, akadémiák, művészeti galériák, divatbutikok és divatbemutatók is megteltek a különleges darabokkal.
– meséli élményeit Zsuzsanna, aki többek között azért örül, hogy részt vett ezen a milánói eseményen, mert rengeteg inspirációt kapott. Bár nem tartotta magát egy földhözragadt tervezőnek eddig, most azt tapasztalhatta meg, hogy ékszertervezésben is mennyire el lehet rugaszkodni a földtől, hogy a határ tényleg csak a csillagos ég. A kiállításon nem divatdiktátorok voltak, nem azt határozták meg, hogy mi lesz a trend az elkövetkezőkben, azok a tervezők voltak jelen, akik egyedi, ötletes alkotásokkal tudtak bemutatkozni, amely tényleg a saját ötletük. A kiállított ékszerekből született is egy vaskos album, amely azt a címet kapta, hogy Kortárs ékszerek, amelyeket még nem látott senki.
Hajnal Zsuzsannának így tényleg megtiszteltetés volt résztvevőként jelen lenni. Ő két különleges nyakláncával jelentkezett: az egyik a Golden Beetle, vagyis az Aranybogár nevet viseli. Zsuzsa mutatja is, hogy miért:
a nyaklánc egyik központi eleme a szkarabeusz bogár alakúra csiszolt labradorit kristály, az öngeneráció, a megújulás és az újjászületés fogalmát képviseli.
A bogár az egyiptomi napisten egyik legismertebb szimbóluma, míg a gyöngyházfényű labradorit kristályról úgy tartják, hogy bátorságot kölcsönöz viselőjének. Zsuzsa kizárólag bőrből és kristályból dolgozik, ebben az ékszerben a drágakő a nyolckarátos labradorit kristály, és az egyiptomi ékszerek inspirálták.
Másik darabja, a Beauty and the Beast, vagyis a Szépség és szörnyeteg fantázianevet viselő alkotás. Szintén nyakék, egyik felén egy pávatoll található, amely az eleganciát és ugyanakkor a finom szépséget szimbolizálja, míg a másik oldalon a fenevadat a pitonbőr képviseli, amely érdekes csavart kölcsönöz az ékszernek.
A kígyóbőrt Zsuzsa a türkizkék és a bronz különböző árnyalataira festette, hogy illeszkedjen a türkizkék pávatoll szépségéhez és kiemelje azt.
A nyakék közepén egy háromkarátos tűzopál is helyet kapott, amely csillogást és bájt kölcsönöz például egy esti megjelenésnek.
Ez nem egy vásár volt, Zsuzsa sem eladni kívánta az alkotásait, csak bemutatkozni a segítségükkel, a Milánói Ékszerhét ugyanis arra jó, hogy az ember kapcsolatokat szerezzen, üzleteket kössön, névjegykártyákat cseréljen, amellett persze, hogy tátja a száját a számtalan látnivaló előtt. A marosvásárhelyi tervező is egy rakás névjegykártyával jött haza, de egy firenzei üzletasszony fel is ajánlotta, hogy a boltjában árulná a Hajnal-ékszereket.
Zsuzsa pedig arra is felhasználta a párnapos milánói kiruccanást, hogy a divat egyik fővárosában megmutassa az ékszereit – nem csak a kiállítottakat: mindenhová saját tervezésű darabokkal ment, s erre kérte az őt elkísérő barátnőjét is, sokszor hordtak feketét, hogy az ékszer érvényesüljön, ráadásul Zsuzsa egyik csizmáját is felcicomázta, valamint készített egy ékszernek is beillő bőrnyakkendőt a vőlegényének is, aki ebben kísérte el Zsuzsát a Milánói Ékszerhét gálájára. Zsuzsi ugyanis, bár nem tudta, a helyszínen kiderült, hogy díjazzák is a kiállított alkotásokat, bár nem verseny jellege volt a kiállításnak, több kategóriában hirdettek győztest.
A Hajnal-ékszerek tervezőjének ez volt az első ékszerkiállítása, de tervei szerint nem az utolsó, az elkövetkezőkben több nagyváros ékszerhetére szeretne jelentkezni, s megmutatni az egész világnak, hogy milyen különleges darabok készülnek a marosvásárhelyi Vársétány egyik lakásában.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.