Egyedülálló magángyűjtemény írógépekből. Múzeum lett belőle

A református egyház által visszaszerzett felekezeti iskola három nagy termében, faltól falig, négy soron írógép írógépet ér. Felül a 19. század végi, 20. század eleji, ősrégi feketék, lejjebb a már újnak számító, negyven-ötven évvel ezelőtt gyártott színesek. Remington, Olivetti, Brother, Adler, Triumph, Rheinmetall, Continental, Mercedes – csak egy néhány márka azok, közül, amelyek a tárlatot ékesítik.

Szinte valamennyi darab különböző korok, különböző műszaki csodájának számít.

A legértékesebbnek egy 1880-ból származó Mignon számít; tulajdonosa úgy tudja, csak két példány maradt fenn Európában. Székely Sándor helyi lakos hat évvel ezelőtt, egy véletlen folytán vásárolta az első írógépet.

Amint meséli, egy megszomjúhozott barátja egy sör áráért kínálta fel a műszaki csodának számító masinát. Miután megkedvelte, még vett az ószerről egyet-kettőt.

– sorolja, majd azt is elárulja, hogy barátaitól kapott néhányat ajándékba, de egy-egy értékesebb, ritka példányért a pénztárcáját is tágra nyitotta. Ha kellett, akár nyolcszáz eurót is képes volt áldozni egy több mint százéves modellért.

A hét végén megnyílt múzeumnak 264 darabot adományozott, de otthon még legalább húsz-harminc darab maradt, amelynek az egykori iskolában már nem jutott hely. Az állandó tárlat létesítésének ötlete akkor született meg, amikor kiderült, hogy a közel háromszáz írógép alatt „majd leszakad az emelet”. Ráadásul ott nem csodálhatta meg mindenki. Székely Sándor úgy tudja, Európában mindössze egyetlenegy hasonló múzeum létezik, valahol az írógép hazájában, Olaszországban. Az írógép atyjának számító Peter Mitterhofer valójában osztrák volt, azonban az első működőképes szerkezete a „merániai modell” volt, amelyet 1866 decemberében Bécsben, a császári udvarban mutatott be. Ferenc Józsefnek annyira megtetszett a  találmány, hogy azon nyomban kétszáz guldennel jutalmazta a feltalálót. Viszont további anyagi támogatás nélkül Mitterhofer nem tudta folytatni a fejlesztést, ami így megrekedt. Babérjait más aratta le, az amerikai Christopher Latham Sholes, aki 1973-ban dobta piacra a Remingtont.

Székely – aki a legtöbb szerkentyűt működőképessé tette –

azt bánja, hogy nem ismerheti külön-külön minden egyes példány történetét, múltját.

De a közel háromszáz gép közül biztosan van olyan, amelyen már százhúsz évvel ezelőtt szép szerelmes levelek íródtak. Az is megeshet, hogy némelyiken politikusok viharos beszédei, esetleg hangzatos lemondásai készültek. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy modellen háborús jelentések is készültek, netán ismert irodalmi művek születtek. Kérdésünkre, hogy használt-e írógépet, a műgyűjtő nemmel válaszolt. „Most már tudom a gépeket szervizelni, írni is megtanultam, de nem túl gyorsan. Talán már nem is fogok… Úgy döntöttem, hogy majd nyolcvanéves koromban fogok elkezdeni regényeket írni, de azokat is úgy, hogy inkább valakinek diktálom” – mosolyodik el az 55 esztendős férfi. Az elkövetkezendő negyed évszázadra egyéb tervei vannak: cirill, illetve arab betűs gépeket is beszerezni. A négysoros polcok fölött, a plafonig Székely Sándor mindhárom teremben vadásztrófeákat állított ki. A legtöbbel ő büszkélkedhet, de szép számban vannak egykori vadásztársától, a megboldogult Mihai Olteantól is fennmaradt példányok.