Kényszer vagy kényelem? A „mamahotel” fogságában

Szász Cs. Emese 2018. február 27., 15:32

Bár a Hotel Mamma elsődlegesen az olasz fiatal férfiakra kitalált gúnynév volt, egyre inkább létező jelenség nálunk is, hogy a pályakezdő fiatalok még 25 éves koruk után sem hagyják el a szülői házat. De találunk sok harmincas, ereje teljében lévő felnőttet is jócskán, aki nem akar vagy nem tud kirepülni a családi fészekből. A jelenségnek gazdasági, pszichológiai, szociológiai okai is vannak.

Otthon mindig vár egy ágy, akárhány éves is az ember Fotó: Pexels.com

A társadalomtudományi szaknyelv, de egyre inkább a közbeszéd is posztadoleszcensnek nevezi azokat a fiatalokat, akik jogilag már felnőttkorúak, azonban anyagi-gazdasági függetlenedésükre, leválásra a szülőkről még nem került sor. Ez a fiatal felnőttkor, jellemzően a legújabb kor „terméke”, ugyanis korábban ritka kivételnek számított, hogy a képzés befejezése után egy fiatal ne állt volna azonnal munkába. Ma azonban, akármennyire nehéznek is tűnik a gazdasági helyzet, jóléti társadalomban élünk, a szülők hosszabb ideig támogatják gyermekeiket anyagiakkal is.

A fiatal felnőttek 60 százaléka még otthon lakik

Nem csak nálunk ismerős ez a jelenség, mondhatni nemzetközivé vált. Egy tavalyi Eurostat felmérés szerint

egy romániai fiatal átlagosan 28 évesen hagyja el a szülői házat: a lányok hamarabb, 25 évesen, a fiúk azonban inkább 30 évesen állnak saját lábra.

Ez valamivel később történik, mint az Európai Unióban átlagban, ahol 26 évesen repülnek ki a fiatalok a családi fészekből. A felmérésből kiderült, hogy a svédek költöznek el leghamarabb a szülői házból, 19,7 évesen, de igyekeznek ezzel a dániai fiatalok is a maguk átlag 21,1 évükkel, a finnek is, akik 21,9, míg a luxemburgiak 23,1 évesen költöznek el otthonról. A lista végén a többek közt a dél-európai és mediterrán vidékek kullognak: legkésőbb a Horvátországban, ahol átlagosan 31,4 évesen költöznek el a fiatalok otthonról, Máltán sem sietik el, 31,1 évesen, Szlovákiában 30,9 évesen, Olaszországban átlag 30,1 éves korukban repülnek ki a családi fészekből, míg Görögországban 29, 4 évesen és Spanyolországban 29 évesen.

Nem könnyű saját lakást szerezni Fotó: Pexels.com

Ugyancsak egy Eurostat felmérésből derül ki az is, hogy évről évre nő azoknak a fiataloknak a száma, akik sokáig gyerekkori otthonukban laknak: míg Romániában a 18–34 év közöttiek 54,5 százaléka élt így 2008-ban, 2009-ben ez már 57,6 százalékra emelkedett, a 2016-os adatok szerint pedig 59 százalékuk lakik szüleinél.

Harminc fölött is posztadoleszcens

Molnár-Sántha Ágnes szociológus szerint a felnőtté válásnak minden társadalomban megvannak az életkori normái, a fordulópontok, amelyeket egy fiatalnak „illik” átélnie a felnőtté váláshoz, nálunk ideális esetben ezek 20 és 27 éves kor között következnek be. Ilyen határvonal a teljes idejű munkavállalás – ezt tartják ma a fiatalok a legfontosabb mozzanatnak a folyamatban –, a tartós párkapcsolat kialakítása, a partnerrel való összeköltözés/házasságkötés, majd a gyermekvállalás.

„Elfogadott értelemben 25 éves korig tekintünk valakit fiatal felnőttnek, de mára egyre inkább kitolódik a korhatár, és nem ritkán egy harminc éves fiatal is posztadoleszcens. Nem jogi kategória ez, sokkal inkább egy élethelyzetről van szó, amelyet erősen szabályoznak a társadalmi normák, az, hogy mit tartunk illendőnek és mit nem”

– fogalmaz a szociológus. Hozzáteszi: a „Hotel Mamma” elsődlegesen az olasz fiatal férfiakra kitalált gúnynév volt, hiszen az önállósulás hiánya leginkább a mediterrán térségekben jellemző. Észak- és Nyugat-Európában a fiatalok nagyon hamar önálló háztartást alapítanak, igaz, ez a fajta individualizálódás is gyakran szülői segítséggel megy végbe.

A lakáspiac is felelős

A szociológus rámutat, a jelenségnek vannak gazdasági, kényszerű, de kényelmi okai is. „A lakáspiac szerkezete is közrejátszik: az, hogy mennyire állnak rendelkezésre bérelhető lakások. Mifelénk és Dél-Európában is kevés a bérelhető ingatlan, vagy ha igen, azok a vadpiaci körülmények között, viszonylag magas áron bérelhetők, a jövedelmek ugyanakkor a legritkább esetben érik el azt a szintet, ami a házbérre szükséges. Tehát mindenképpen gazdasági kényszer is meghúzódik a jelenség mögött” – mutat rá a szociológus, aki szerint

nálunk leginkább az alacsonyan képzett falusi férfiak azok, akiknek nincs lehetőségük a szülői háztartásról való leválásra.

A szülők megengedő hozzáállása is támasza ennek az elmaradó vagy elhúzódó önállósulásnak, hiszen meglehetősen kényelmes teljesen kiszolgálva élni.

Romániában a vadkapitalista rendszer uralkodik a lakáspiacon Fotó: Pexels.com

Molnár-Sántha Ágnes ugyanakkor azt látja, sok fiatal erején felül hitelhez folyamodik, kölcsönt vesz fel, csak hogy megteremthesse önálló, szüleitől független létezését. Ilyen értelemben tehát az igény megvan a független életvitelre. „Az elvándorlás fő oka is az, hogy a fiatalok önálló háztartást szeretnének alapítani, ezért legtöbbször csak rövid távra, az itthoni lakásvásárlás céljából terveznek külföldi munkavállalást. Más kérdés, hogy ez sokszor elhúzódik, de tény, hogy nagyon erős nálunk a szülőktől való függetlenedés vágya” – vélekedik a szociológus. Rámutat: a jelenség következményeivel is érdemes foglalkozni, ugyanis az elhúzódó önállósulás miatt elsősorban a családalapítás és gyermekvállalás halasztódik, ilyen értelemben veszélyes jelenség. Tény, hogy több generáció is élhet és gyakran él is együtt egy háztartásban, az azonban biztos, hogy így kevesebb gyermeket vállalnak. Ideálisnak a legtöbb fiatal a szülőktől való különélést tartja, az erdélyi magyar fiatalok mindössze egynegyede számára elfogadható hosszabb távon a többgenerációs háztartás.

Mindennek kitolódott az ideje

Kocsis Tünde családterapeuta szerint a későn kirepülő gyerekek jelenéségének az oktatási rendszerben is kereshetők az okai, illetve abban, hogy ebben a korban, amelyben élünk, mindennek kitolódott az ideje. A fiatalok később mennek egyetemre, 24 évesen befejeznek egy egyetemet, de sokszor fogalmuk sincs, mit kezdjenek vele, ezért elkezdenek egy másikat, vagy mesteriznek, doktorálnak, mialatt továbbra sem dolgoznak, hanem otthoni támogatásból élnek. Előfordul, hogy mire mindennel végez, 28 éves, és akkor kezd el munkát keresni, nyilván a fiatal így később kezd el dolgozni, később költözik el otthonról, később házasodik, később vállal gyereket.

„Nem szabad általánosítani, mert van, aki egyszerűen nem tud elhelyezkedni a munka mezején, ezért kénytelen otthon lakni, de sokan inkább a kényelem miatt maradnak, hiszen édesanyjuk mos, főz, takarít rájuk, nem nekik kell állni a rezsit és elvégezni a nagybevásárlást”

– sorolja a pszichológus, aki szerint a fiatalok igényei is megváltoztak. Nem egyszer halljuk a munkavállalás korában lévő fiataltól, hogy ő bizony nem fog 1200 lejért kikelni sem az ágyból, nem hogy napi 8 órát dolgozni.

A mama hotel lakói sokszor teljesen ki vannak szolgálva Fotó: Pexels.com

A pszichológus szerint egy olyan generációról beszélünk, a forradalom utáni generációról, akiknek anyuka, apuka igyekezett mindent megadni, ami nekik nem volt meg annak idején, miközben megóvták a gyermeket a nehézségektől, nem kellett megharcolniuk a dolgaikért, és éppen ezért hiányzik is sokakból a megküzdési készség.

Elkerülhetetlenek a generációk közötti súrlódások

„Természetesen a nagy bizonytalanság is befolyásolja ezt: ma ha van egy végzettséged, már sokszor az sem elég. Legalább két lábbal kell állni a földön, hogyha az egyikkel nem sikerül, ott legyen a másik. Egyáltalán nem könnyű a mai fiataloknak. De ott van a másik része is, aki nyilván kényelmes, azt mondja, hogy minek törjem össze magam, ha anyukám kiteszi elém az ételt, és van egy ágyam. De egy idő után csak rájön, hogy ennek milyen ára van” – vélekedik a pszichológus, aki szerint ez a helyzet egyik félnek sem jó, és több a hátránya, mint az előnye. Az édesanya, aki kicsit felszusszanhatna végre, ismét visszakapja a gyerekét, akit kerülgetnie kell, gondoskodnia róla. A fiatalnak pedig egészen más értékrendje, szokásai, elvárásai vannak, ezért gyakorlatilag

elkerülhetetlenek a generációk közötti súrlódások, mindegyik haragszik a másikra valamilyen szinten, valamiért.

Kocsis Tünde elismeri: mindenhez két ember, két fél kell, mint ahogy a családteapáriában ezt gyakran hangsúlyozzák is, vagyis nem csak az önállósodás nehézségeivel küszködő fiatal hibás a helyzetért, sok esetben a szülő is, aki nehezen engedi leválni gyermekét. A családterapeuta szerint egy ilyen helyzet akkor működne, ha a felek leülnének, és megbeszélnék a szabályokat.

Érzelmileg sem könnyű mindig elengedni a felnőtt gyereket Fotó: Pixabay.com

„Még ha nem is akarnak, tudnak változtatni, akkor is meg kell beszélni a szabályokat, hogy ezentúl te takarítasz a szobádban, te veszed meg azt, meg azt, te fizeted ezt, mikor jössz haza, mi van, amikor máshol töltöd az éjszakát stb.” – mondja a pszichológus, aki szerint nagyon összetett ez a probléma, nem lehet, nem is szabad általánosítani.

Több a hátránya, mint az előnye

Bence, aki harminc felett ismét a szüleivel él, úgy érzi, több a hátránya, mint az előnye annak, ha még ilyenkor is otthon él az ember.

„Hiába van minden nap meleg ebéd, ha a sok kis rutinjukhoz igazodni kell. Máskor kelünk, máskor fekszünk, más az értékrendünk is”

– mondja a fiatalember, aki ráadásul több év kihagyás után volt kénytelen visszaköltözni a szüleihez, miután megszűnt az állása egy másik városban, aztán amikor újra állást kapott és keresett annyit, hogy fenntartson egy albérletet, úgy alakult, hogy segítenie kellett a szüleinek egy betegség miatt. De most ismét fejébe vette, hogy elköltözik.

Hiába jó a kapcsolat szülő és gyermek közt, a generációs konfliktusok elkerülhetetlenek Fotó: Pixabay.com

Amúgy elmondta, náluk megvannak az együttélési szabályok, ő havonta ad egy fix összeget a háztartásbeli költségekbe, emellett pedig egyik számlát fizeti, és hetente bevásárolni is elmegy. Ennek ellenére úgy gondolja, sok szempontból egészségesebb időben kirepülni a családi fészekből.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat