Kicsi legény nagy szerepben: Antal Zalán

„Király vagyok, Uram, a Te akaratodból. Minden magyarok királya. És én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen” – énekelte Antal Zalán a Szentendrei Teátrumban, ahol a nyár folyamán mutatták be az István, a király rockoperát dramatizált koncertváltozatban. 

A produkció egyediségét a gyermekszereplők adják, köztük a legkisebb a tízéves Zalán, aki nem csak élményekkel és sok baráttal gazdagodott, hanem díjban is részesült színpadi alakításáért. 

Ha Gyimesben jár az ember, olyan nincs, hogy kicsi házi falnivalóval, jófajta pálinkával ne vendégeljék meg – mondják vendéglátóim, s az asztalon máris szépen sorakozik a fatányéron a házi szalonna, túró, kolbász, zöld hagymaszár. Falatozunk, és miközben Antal Tibort és feleségét hallgatom, körülöttünk minden a helyére kerül.

Mindennapjaikat átszövi az értékmentés, az erős magyarságtudat, a sziklaszilárd helytállás fontossága.

Gyerekeik képzeletbeli puttonyába is ezek kerülnek bele, nem is csoda, ha a negyedik osztályba készülő Zalánnak nincs kedvenc rajzfilmfigurája, de az István, a király rockopera minden dalát betéve fújja.

A kettős szereposztásban, gyermekszereplőket felvonultató István, a király rockopera színrevitele tulajdonképpen egy két évvel ezelőtt elindított folyamat lezárása. 2019-ben indult el ugyanis az István, a király iskolába megy tehetségkutató program, amelyet a Kárpát-medencében élő fiatalok számára hirdettek meg. A koronavírus-járvány miatt a válogatást online tartották, erre jelentkezett az Antal család két gyermeke is. Réka szerepére pályázott a 11 éves Viola, míg öccse, Zalán Koppányt szerette volna megformálni. Hat országból mintegy ezer tehetséges fiatal mérettetett meg, közülük kerültek ki a rockopera nemrégiben bemutatott feldolgozásának szereplői.

„Koppányként neveztem be, végül a krónikás szerepét kaptam meg. A pandémia miatt, mivel eltelt két év, mindenkit újrahallgattak, és végül így hívtak el István szerepére” – meséli felnőttes komolysággal Zalán. Kalandos nyár, felkészülés van mögötte, a produkció színrevitelét egyhetes tábor előzte meg komoly munkával, csapatépítéssel.

„Nagyon jó volt, hogy szerezhettem új barátokat, és találkoztam Feke Pál rendezővel, Szörényi Leventével és Fejes Szandrával (a Társulat című tehetségkutató egyik győztese – szerk. megj.). Eleinte kicsit izgultam, de aztán megszoktam a színpadot is. Volt már három előadásunk Szentendrén, egy Gödöllőn, augusztusban készülünk a Felvidékre, Komáromba és Balatonszárszóra” – újságolja a kisfiú, aki édesanyja elmondása szerint valósággal számolja a napokat, hogy mikor kell újra Magyarországra utazni, mikor találkozik csapattársaival, akikkel majdnem napi szinten tartja a kapcsolatot.

Közben a csillogó szemű kicsi legény fényképeket és egy oklevelet mutat, ugyanis a család nem kis meglepetésére és büszkeségére, Szörényi Levente zeneszerző szerzői díjban részesítette őt színpadi alakításáért. A darab minden szerepét két fiatalra osztották ki, ők felváltva, szinte egymást kiegészítve vannak jelen a színpadon egyazon időben. István szerepében három fiatalt láthatunk, Zalán mindannyiuk közül a legkisebb, ám ez szülei szerint nem okozott nehézséget számára. Elfogadták, befogadták, vigyáztak rá.

„ A csapatból két gyermek szerzői díjban részesült, az egyiket Bródy János, a másikat Szörényi Levente ajánlotta fel, megtisztelő számunkra, hogy Zalán a két díjazott egyike. A Szörényi Leventével való találkozás mélyen meghatározta az én életemet, hiszen ő választott ki az Attila – Isten kardja rockoperában a pásztorgyermek szerepére, és azóta is fel-felbukkan az életemben” – mondja Antal Tibor, a közismert gyimesi népdalénekes. Milyen, amikor egy színpadhoz szokott ember, saját gyermekét figyeli a takarásban? – kérdezem Tibort, amire nevetve mondja, életében nem izgult annyira, mint akkor. „Furcsa érzés, amikor azt látod, hogy komoly rendezői utasításokat kell végrehajtson. Hallottam, mit kell csináljon, s izgultam, hogy meg tudja-e oldani, de  nagyon profi módon megoldotta. Sőt, az egész stáb nagyon szépen foglalkozott a gyerekekkel, úgy építették fel az egész művet, hogy a gyermekek játékszerűen vehettek részt benne. Mi izgultunk, akik ott voltunk, ők nem” – mosolyog Tibor.

Eszébe jut az első nap, amikor tévéstáb fogadta az érkezőket, most is maga előtt látja Zalánt, amint félénken szinte elbújik édesapja mögött, de mindennek nyoma sem volt már másnap, amikor színpadra kellett állni, megtanulni a mikrofont kezelni. Apróságok – gondolhatnánk –, de egy gyermek életében hatalmas mérföldkövek.

A kisfiút családja a főpróbákon, az előadásokon mindvégig nagy izgalommal figyelte a nézőtérről, de mindannyian megbizonyosodhattak róla, hogy Zalán könnyen beilleszkedett, könnyedén eleget tesz az utasításoknak. Mint mondják, látták ők már Zalánt népdalvetélkedőkön vagy szavalóversenyeken szerepelni, sokszor színpadra lépett az édesapjával is, de ez most sokkal több volt az eddig szerepléseknél. Ennek mindannyian érezték a súlyát.

„Nekem az volt az első nagy élmény, meglepetés, hogy jön a főpróba, és a felkonferáló szöveget Zalán mondja. Amikor pedig az első alkalommal megláttam a színpadon, azonnal megnyugodtam, láttam, hogy meg tudja csinálni. Személy szerint azért aggódtam a leginkább, hogy legkisebbként hogyan tud ebbe a csapatba beilleszkedni, hogyan fogadják el az ő képességeit, tehetségét” – mondja Zalán édesanyja.

Tünde tetszését elsősorban az nyerte el – meséli –, hogy az ismert rockoperának nem egy utánzatát láthatta a színpadon, hanem annak egy újragondolt, gyermekszereplőkre szabott változatát. Kacagva jegyzi meg, hogy ugyan korábban is szerették, de a vetélkedő elindulásával az egész család István, a király rajongó lett, még Zenkő is, aki nincs négyéves, ismeri a dalszöveget, a dallamot. Büszkeséggel és hálával van tele a szíve – mondja – , hiszen a jó Isten megadta a lehetőséget a tehetségnek, hogy kibontakozhasson. „Mi, pedagógusok észrevesszük a tehetséget a gyermekekben, Tibornak is van viszonyítási alapja, hogy egy gyerek zeneileg tehetséges-e vagy sem. Én, mint más területen dolgozó pedagógus, úgy gondolom, fontos a tehetséget felkarolni, és segíteni kibontakozni, mert a későbbiekben ezek a gyermekek lesznek a húzóerők a társadalomban. Akár a tudomány, akár a művészet területén, fontos, hogy a tehetséges gyerekek érvényesüljenek” – fűzi hozzá a biológiatanárként dolgozó édesanya.

Lelkesen mesélnek a színpadi világról, a megoldásokról, amelyben helyet kapott a tornacipő, a farmernadrág, de még a bőrdzseki is. „A fiatalokra volt szabva a színpad, a díszlet, a tánc.

– jegyzi meg Tibor. 

Mindketten egyetértenek abban, milyen sokat jelent, hogy gyermekeik már a bölcsőben a hegedű hangját, dudorászást hallottak, énekszón nőttek fel. Zalán is – nevet Tünde – nem járni vagy beszélni tanult meg előbb, hanem énekelni és gardont ütögetni. Nagyban meghatározza életük alakulását, hogy kiskorukban milyen tapasztalatokat gyűjtenek, hogy magukba szívják mindazt, ami a környezetükben van. „Gyermekeink mindig velünk vannak, amikor tánctáborba, fellépésre megyünk, akarva akaratlanul, ha tetszik nekik, ha nem, ezt kapják. Sok mindent átvesznek az általunk képviselt értékekből, legyen az népi kultúra vagy a magyarságtudat. Hogy ebből mennyit tudnak magukba szívni, később kiderül, de jelen pillanatban nincs gond. Remélem, hogy kaptak egy erős talajt, amiből a későbbiekben táplálkozni tudnak” – mondja Tibor.

A család egyik szeme sír, a másik nevet, a vetélkedőn ugyanis az ötödik osztályba készülő Viola is indult mint Réka, viszont a leadott szavazatok nyomán nem sikerült bejutni a produkcióba. „Most is látom rajta, hogy szeretne részese lenni, jó hangja van, minden rendben lenne vele, de így alakult. Majd máskor” – biztatja szinte önmagát is Tibor, de nincs is helye szomorúságnak, szinte egy emberként szurkolnak Zalánnak.

Van még egy nagy álmuk – árulja el apa és fia. 2023-ban lesz az István, a király rockopera születésének negyvenedik születésnapja.