Kiszálltak a taposómalomból, ma természetközeli életet élnek

Pethő Melánia 2017. szeptember 18., 15:57 utolsó módosítás: 2017. szeptember 18., 22:33

Vezetői pozíciót töltöttek be, mégis váltottak: nyugodtabb, természetközelibb életmódra a mindennapi taposómalom helyett. Úgy tűnik, ez a közös ismérve a gyergyószentmiklósi Farkas Évának és az újfalvi Bányász Józsefnek. Felrúgták előző életüket, s megmutatták, hogyan lehet új és más életet élni akkor is, ha a társadalmi rendszer nem más, mint egy taposómalom. Minderről a nagyközönség előtt is beszámoltak: újrakezdés témában tartottak előadást a gyergyószentmiklósi Ifinapok keretében.

Kiszálltak a taposómalomból, ma természetközeli életet élnek
galéria
Farkas Éva számára egyértelművé vált, hogy az az életforma, amit addig folytatott, életellenes

Farkas Éva közgazdász végzettségű, az évek során fejlesztési irodát, inkubációs központot vezetett, sikeres pályázatíró cége volt. Bányász József a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés ágazatának volt az igazgatója éveken keresztül. Ma Farkas Éva gyógynövénykészítményeket állít elő otthonában, Bányász József pedig – saját megfogalmazása szerint – parasztnak született és végre az is lehet. Mindketten elismert és sikeres karriert adtak fel, és belevágtak valami teljesen másba, mint amit addig csináltak. Nem bánták meg – derült ki már az előadás elején.

Létezek otthon is, van időm eljönni ide is, sokat vagyok a gyermekeimmel, sokat vagyok csendben, befele fordulva, és szintén sokat tartózkodok kint, a szabadban.
– foglalta össze röviden Farkas Éva jelenlegi életformáját. A közgazdász végzettségű hölgy ma az anyaggal, az élő és az élettelen világgal van kapcsolatban. Gyógynövényeket gyűjt, amelyekből olajakat, krémeket, szappanokat készít.

„Én parasztnak születtem. Elfajzottam egy kicsit, tanultam ezt-azt, aztán beléptem abba a taposómalomba, amibe mindenki más is. Ez nem más, mint egy zsákutcában, lejtőn haladó szekér. 10-15 évvel ezelőtt rájöttem arra, hogy nem jó felé tart ez a szekér, valahogy ki kéne szállni belőle. Elég hosszú idő volt, amíg megfelelő bátorságot tudtam gyűjteni ahhoz, hogy visszamenjek gyökereimhez. Végül megtettem” – hallhatta a közönség Bányász Józseftől.
 
Most öt felnőtt munkatársam van, és vannak növendékek is, valamennyien szarvasmarhák. Tejükből próbálok sajtot készíteni, de a munkámnak az eredménye nem az értékesítésből származó jövedelem, hanem az az életforma, amiben mindenki megtalálhatja a jövőt, az örömet, a kreativitást.
 
 –  tette hozzá Bányász József, akinek meggyőződése, hogy a parasztember a Jóistennek a munkatársa. Úgy véli, újra kell teremtenünk a világot, az elrontott paradicsomot újra kell építeni. Parasztnak lenni legalább annyira értelmiségi feladat, mint tanárnak, ügyvédnek lenni.
A váltás folyamata

Az, hogy életformát váltanak, nem egyik napról a másikra meghozott döntés volt, mindkettőjük esetében évekig tartott a folyamat. Farkas Évában elmondása szerint tizenöt esztendeig érlelődött az a pillanat, ami elhozta a váltást. Ez idő alatt pályázatokat írt. Akkoriban érdekelte az, hogy a pénz hogyan mozgatja az embert, miért van ilyen nagy hatással ránk. Ezért végezte el a közgazdaságtant. Következett egy időszak, amikor ragyogott rá a nap, szerette, amit csinált. Azt mondja, akkoriban jó volt kitalálni, összeállítani, megírni a projekteket, jó volt együtt dolgozni a kollégákkal. Hogy ez hogyan és miért változott meg? Úgy gondolja, nem csak az ő meglátása, nem csak a szubjektív viszonya változott a pályázatíró szakmához, hanem maga a rendszer is.

„Rendkívül korruptnak éreztem. De ez még kevés indok ahhoz, hogy az ember kiszálljon, főként, ha ügyfelei vannak és futó projektek, a kollégái megélhetése függ a döntésétől, és a saját családja bevételét is befolyásolja. Ebben az időszakban nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy statisztikákat készítettem. Országos, illetve ügyfeleink befejezett projektjeinek adataiból végeztem elemzéseket, összehasonlításokat. Az eredmények katasztrofálisnak tűntek. Meggyőződésemmé vált, hogy ez a pályázati rendszer hosszú távon nem jó sem a szűkebb közösségeknek, sem a településeknek, sem országos szinten, és nem egyértelműen jó ez a munkatársaimnak sem”

– magyarázza az egykori pályázatíró, akinek onnantól kezdve már már nem volt érve a rendszerben maradásra, így nem is vállalt újabb munkákat. Később vált egyértelművé, hogy az az életforma, amit addig folytatott, életellenes. Az évek során megszűnt a kapcsolata az anyaggal, a normálissal, a természetessel, az élete tulajdonképpen –ahogy ő fogalmaz – élettelen volt. „Erre rájönni abban a helyzetben az ember nem tud, csak azt érzi, hogy belepusztul”  – magyarázta Farkas Éva. Azt is elmondta, amikor felhagyott munkájával, nem tudta, hogy mit fog dolgozni később. Földet vásároltak férjével, azzal a szándékkal, hogy építenek rá egy műhelyt, ahol hivatalosan lehet majd növényi eredetű termékeket készíteni. „Különböző akadályok miatt ez nem jött létre, és közben arra is rájöttem, hogy ugyanazt a mókuskereket építeném újra, mint amiből egyszer már kiléptem. Nem célom nekem a növényekből megélni. Nem akarom őket arra használni, hogy engem éltessenek, belőlük karriert csináljak. Persze, jól jön, hogyha valaki megvesz tőlem valamit, vagy ad érte valami mást” – mondta. A pénzről megjegyezte: „míg cégvezetőként dolgoztam, addig 10 ezer lejes napi gondjaim voltak, most 10 vagy 1 lejesek ezek a gondok. A gond minőségében ugyanaz, összegében viszont más. Ha ezt megtapasztalja az ember, rájön, hogy nincs jelentősége annak, hogy mennyi pénzért aggódik.”

Lehet alternatív kicsi világokat építeni

„Meg mertem hozni azt a döntést, hogy elmentem parasztnak. Hogy miért váltottam? Éreztem, hogy ez a mai világ elrugaszkodott a lét alapjától, a természettől. Márpedig valamennyien a természet gyermekei vagyunk, onnan vétettünk, és nagyon elidegenedtünk tőle ” – fogalmazott Bányász József. Úgy véli,

a természetnek a törvényszerűsége az, hogy minden nap meg kell küzdeni a fennmaradásért, különben nincs sikerélménye, öröme, boldogsága az embernek.

Mindaz, amit tálcán kínál ez a világ, a jólét, a kényelem, a luxus, vonzó és csábító, de nem igazán boldogít. Hogy hogyan zajlott nála a váltás folyamata, nem is tudja igazán megfogalmazni, mert nem voltak állomások. Érzések voltak, amelyeket egyre gyakrabban mert követni, miközben a ráció, az ész mindegyre visszahúzta.

Bányász József. Most 5 felnőtt munkatársa van, és vannak növendékek is, valamennyien szarvasmarhák

„Egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy minden kimondott szó, ami bennem van, az nem más, mint az a felelősség, amit Isten rám bízott. Az, hogy én társteremtő vagyok, és az a világ, amit én megteremtek, az akkor lesz jó, ha a legbensőm hangját követem, és lépéseket teszek ennek érdekében. Ez szembemegy ezzel a világgal. Ez a világ, ami ma Nyugat-Európában farsangol, zsákutcában van. Mindannyian érezzük, hogy nem igazán jó, ami történik a nagyvilágban.

Nem jók azok a döntések, amiket a fejünk fölött meghoznak a politikusok.

A gazdasági motor, ami egy állandó növekedésre bazíroz egy olyan rendszerben, ami véges, az mind azt érzékelteti velünk, hogy nem jó dolog ez. Ez a rendszer még túl erős, és aki szembe megy vele, beletörik a bicskája. Viszont lehet alternatív, kicsi világokat építeni úgy, hogy nem azt követi az ember, amit diktál a politikai, a tanügyi rendszer, a média vagy a megélhetés kényszere, hanem azt, ami a szívében van. Mindenki érzi magában, hogy valamire született. Ha ezt meri csinálni, akkor megtalálja önmagát és mellékesen a megélhetését, életörömét, kényelmét is” – mutatott rá az újfalvi gazda.

A siker, a kudarc nézőpont kérdése

Beszélve a váltás előtti és az azt követő időszakban megélt életminőségről, Bányász József saját példájával magyarázta meg, csupán nézőpont kérdése, hogy a manapság sokat szajkózott sikert, illetve a kudarcot hogyan értékeli az ember. „Arról, hogy öt tehénnel és néhány borjúval bíbelődök – a mezőgazdasági vállalkozások, farmok, agrárlétesítmények tevékenységével összevetve – azt lehetne mondani, hogy hülyeség, nem gazdaságos, időszerűtlen. Én viszont be tudom bizonyítani, hogy az öt tehén után anyagilag is lehet egy olyan egyensúlyt biztosítani, ami a mindennapi betevőhöz kell. Tudom finanszírozni a gyermekeim számára a budapesti, illetve gödöllői egyetemi költségeket, és viszonylag magas életszínvonalon élünk. Tehát sikeres vagyok. Ugyanakkor vesztes is, mert leszálltam az igazgatói piedesztálról, és csak egy paraszt vagyok.

De meggyőződésem, hogy a parasztok nem az utolsók a múltból, hanem az elsők a jövőből. Olyan világ jön, amikor az önellátás felé kell törekedni”

– fogalmazott.

Életminőségének megváltozásáról Farkas Éva a következőket mondta: „Nagyon intenzív szellemi munkát végeztem, ami egyfajta elszakadást jelentett a világtól. Amikor kiléptem az irodai létből, a rengeteg szenvedés volt az, amivel először találkoztam. Az alkoholista az iroda ajtajában, a hatgyerekes család a szomszédban, akiknek nincs tűzifájuk... Hol voltam én eddig, hogy ezeket nem láttam? Ezek nagyon fájóan szakadtak rám. A másik, ami a váltás után meglepett, az volt, hogy a baráti kapcsolatok, amik a közvetlen üzleti kapcsolatokból alakultak ki, meglepő gyorsasággal lenullázódtak, viszont a gyerekkori, a líceumi, egyetemista kori barátok szerepe hangsúlyosabb lett az életemben. Vagyis bizonyossá vált, hogy az érdek nélküli együttlétek sok év múlva is fontosak. A kislányom alig pár hetes volt, amikor én visszamentem dolgozni, édesanyám vigyázott rá. Most már állandóan együtt vagyunk. Ilyen módon is hatott rám a váltás.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport