Több mint húsz évvel ezelőtt a Mezőség határában, a Szászrégen melletti Magyarfülpösön a magyar oktatás kérdéseire kereste a választ Ady István református lelkész.
Azt szerette volna, hogy a faluban újra legyen magyar oktatás
és a helybéli gyermekek ne román óvodai, iskolai csoportokba járjanak vagy ne kelljen beingázniuk Szászrégenbe. A lelkész kezdeményezésére 2001-ben újraindult a magyar oktatás, és ehhez a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesről két nehéz sorsú kislányt írattak Magyarfülpösre iskolába azért, hogy meglegyen az induláshoz szükséges létszám. Az első évben, iskolaidőben ők a lelkészi családdal laktak.
Az újrainduló állami óvodának és iskolának a közösségi célokat szolgáló Szivárvány Ház adott otthont.
Ady István református lelkész elmondása szerint, mivel a szórványkollégiumba járó gyermekeket nem akarták elszakítani a családjaiktól, normális körülmények között hétfőtől péntekig vannak a Szivárvány Házban, és pénteken, tanítás után hazatérnek szüleikhez. A mélyszegénységben élő gyermekeket nemcsak írni-olvasni, köszönni kell megtanítani, hanem tisztálkodni, asztalnál enni, imádkozni, a ruhákat, értékeket megbecsülni is. A teljes cikket megtalálják a Székelyhon napilap legfrissebb számának Hit-Vallás mellékletében.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.