Kupagyőzelemre vezette a DEAC-ot: György József

Liget 2022. január 25., 10:20

Másodszor is csodát tett a Debreceni EAC, miután tavaly megnyerte a jégkorong Magyar Kupát, idén újra elérte ezt a bravúrt, megvédte címét. A mostani kupagyőzelemnél egy gyergyószentmiklósi edző, György József irányította a debreceni egyetemistákat. Ez az edzői pályafutása eddigi csúcsa, de a Progym színeiben játékosként elért bajnoki ezüst is örök emlék számára – olvashatják a Székelyhon Erdélyi Sport mellékletében.

Kupagyőzelemre vezette a DEAC-ot: György József
galéria
György József novemberben vette át a DEAC irányítását Fotó: DEAC

György József a szezon elején még utánpótlásedzőként dolgozott, most pedig a felnőttekkel ért el nagy sikert. A vele készült interjúban ezzel kapcsolatosan többek között elmesélte, hogy amikor a DEAC csapata négy éve megalakult, ő már több mint tíz éve dolgozott a DHK utánpótlásnál, ahol minden korosztályt edzett az évek alatt. „A klubvezetők felkértek, hogy segítsem David Musialt a beilleszkedésben, együtt dolgoztunk, amikor épp nem voltam a saját csapatommal vagy amikor az iskolai tanári munkám engedte. Musial később is kérte, hogy legyek másodedzője, de

én úgy gondoltam, hogy inkább leszek vezetőedző utánpótlásban a saját csapatomnál, minthogy másodedző legyek felnőttben, ahol amúgy sem tudtam volna érvényesíteni a magam elképzeléseit.

A DEAC idei szezonja rosszul indult, Hetényi Zoli még a rajt előtt megsérült, nem jöttek az eredmények feszültség volt az öltözőben, és novemberben egy Dunaújvárosban elszenvedett vereség után David Musial úgy döntött nem folytatja tovább.

Egy padlón lévő csapatot kellett átvennem, amely az addigi 16 meccsből 16 pontot szerzett, és a rangsor alján állt.

Két nagyon kemény hetem volt, álmatlan éjszakákkal. Szakmai szempontból nem féltem a feladattól, de kérdőjelek voltak bennem, hogy miként fog elfogadni a csapat. Szkeptikusak voltak, nem is volt egyszerű megértetni a srácokkal, hogy mit is szeretnék elérni velük, mit tudok nekik adni, mutatni.

Szerencsémre egy intelligens, értelmes társaságot kaptam, és mivel jöttek az eredmények, lépésről-lépésre sikerült elfogadtatnom magam”

– mesélte. A teljes interjút megtalálják a Székelyhon napilap Erdélyi Sport tematikus mellékletében.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.