Meseház a tájba simulva: beváltotta a reményeket a szalmabála-épület

Mesebeli – ez a szó illik a legjobban a Csíkcsomortán határában felépített szalmaházra. A Lázár házaspár – Mónika és Attila – határozottan állítja, egy percig sem bánták meg, hogy egy, kevésbé megszokott módját választották családi házuk felépítésének. Otthonukban jól érzik magukat, és ha újból házépítéshez látnának, valószínűleg újra ezt az utat választanák. A kis háznak voltak olyan részei, amelyekről eredetileg maguk sem tudták, hogyan fognak működni, de kérdéseik mára már válaszra leltek, a ház beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

„Bárhová is nézek, eszembe jut, hogyan készült, miként tapasztottuk, kik voltak itt kalákában. Mindig jó érzés fog el. Az az igazság, hogy nem az én fejemben volt meg ez a ház. Megvettük a telket, a férjem szalmaházat szeretett volna építeni, én meg úgy gondoltam, nem abban kell véleményem legyen, hogy miből készüljön a ház, hanem majd a berendezéssel kellene foglalkozzak. Végül hozzáláttunk egy nagyobb, zöldtetős szalmaház terveztetéséhez, de arra gondoltunk, időközben megnézzük, hogy is működhet egy szalmafal, így elkészítettük a mai szalmaház nappaliját, mely eleinte egy kis kerti lakként működött volna. Aztán lemondtunk a nagyobb ház építéséről, viszont akkor már úgy láttuk, hogy a kerti házacska már elég nagy, s ha még egy kicsit megtoldjuk, elég lesz a családnak. 2011-ben láttunk hozzá, megtoldottuk még egy manzárdos résszel.

Benne vannak a saját ötleteink mellett a barátainké is” – eleveníti fel a tíz évvel ezelőtt indult történetet családi ház nappalijában Mónika. Végül a ház két és fél év alatt készült el, de a beköltözés után is még sokat rendezték, csinosították.

Télen meleg van-e a házban, tartja-e a hőt, nyáron bekerülnek-e az egerek? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesülnek a kis szalmaház lakói, az időközben hazaérkező Attila pedig az itt leélt öt év tapasztalata alapján válaszol is.

Azt mondja, a mínusz tizenöt Celsius-fokos téli hidegben kétnaponta kell tüzet gyújtani, egy tél alatt mintegy három méter fát tüzelnek el. Ez pedig – jegyzi meg – igen kevés, ha azt nézzük, hogy egy átlagos házban ugyanennyi idő alatt legalább tizenhat méter fát tüzelnek el. És akkor e pontnál érdemes szót ejteni a kályháról is, ami a házigazda külön büszkesége. A skandináv mintára épült tömegkályhát Attila készítette, belseje samott-téglából épült, téglaburkolattal, mintegy három-négy tonna anyag felhasználásával. Különleges égési technikájának köszönhetően kitűnő hatásfokkal égeti el a fát, a hő elraktározódik a tömegbe, nagyon kicsi a ház hővesztesége – magyarázza. Ami a rágcsálókat illeti, náluk sem bukkan fel több, mint a szomszédban, igaz, macskákat tartanak – jegyzik meg nevetve. Ha be is került rágcsáló a házba, az a nyitva hagyott ajtón, ablakon jutott be. Attila nem látja reális veszélynek a rágcsálókat, ha be is jutnának a bálába, ott nincs mit egyenek. Előtte egyébként egy öt centis vakoltat kellene átrágjanak, de ki látott még egeret vakolatot rágni – kérdezi nevetve.

A hasonló cipőben járók – azaz szalmabálából építkezők – vagy csak csupán érdeklődők szívesen tekintenek be a csomortáni házba, ezért is gondolkodott el a házaspár akár nyílt napok szervezésén, lehetőséget nyújtva az érdeklődőknek arra, hogy szétnézzenek, kérdéseket tegyenek fel.

Attilát – mint szavaiból kiderül – régóta foglalkoztatja a szalmabálából való építkezés, az internetről, könyvekből tájékozódott a témáról, tanult. Aztán a végső lökést Észtországban egy workshopon kapta meg, s mindamellett, hogy ott már szalmaházat is látott, minden felmerülő kérdésére megkapta a választ.

„Még így is sok apró részlet van, amit egy építkezés során meg kell oldani, hiszen nincs két egyforma ház. Mindenki valamilyen szinten a saját elképzeléseit beleépíti. A mi házunk például nem szabványos forma, kör alakú, ezt tulajdonképpen a tapasztással sikerült kivitelezni, ugyanis az alap nyolcszögű lett” – magyarázza.

S bár tíz évvel ezelőtt ők még igazi kakukktojásnak számítottak a szalmabálás építkezéssel, ma már egyre gyakoribb és népszerűbb ez az építkezési módszer.

Pedig csak a régen elfelejtett technikák kerülnek újra elő, hiszen az agyaggal való építkezés az ősidőktől fogva ismert – hangsúlyozza a családfő.

„A modern építőanyaggal minden gyorsan készül, a régi technika viszont nem erről szól, például ki kell várni az agyag kiszáradását, nem köt meg gyorsan, mint a cement. Ezért csináltam én meg, mert rájöttem, hogy ezt nekem senki sem fogja megcsinálni. Ez a technika tulajdonképpen egy olyan vidéken született meg, ahol nem volt sem fa, sem kő, viszont bőven volt szalmabála. Bálából már templom is épült, Európában a század elején készült el az első szalmaépület” – magyarázza.

Lázárék zöldtetős háza majdnem tökéletesen belesimul a környezetbe. A váza faszerkezet, reciprok tetőszerkezettel, azaz a szarufák egymáson támaszkodnak körkörösen, s mivel a közepén üres tér maradt, itt három rétegű hőszigetelő ablak van, kívül pedig vastag, edzett üveg. Hasonló megoldás van a manzárd részen is. A ház alapja gumi és kavics, a falak háromszáz szalmabálából készültek, a bálákat mogyorófabottal rögzítették egymáshoz, erre jött a kívül-belül öt-öt centiméteres agyagtapasztás, majd a meszelés. Egyébként nemrégiben a házhoz még két helyiséget toldtak, a kamra és a tároló földzsákos technikával épült. Ez azt jelenti, hogy a zsákokat mintegy hatvan százalékban agyaggal és homokkal töltötték meg, ebből rakták ki a falakat, a zsákokat szögesdróttal rögzítve egymáshoz. Költséghatékony megoldás, hiszen az alapból kiásott föld került a mintegy ezer darab zsákba.

A körülbelül nyolcvan négyzetméternyi alapterületű lakás belső elrendezése, berendezése is figyelemre méltó, sokszor ámulatba ejtő. Lenyűgöző, ahogy a meleg, barátságos nappaliba a tetőtéri ablakon beáramlik a fény. A nappali szomszédságában kapott helyet a házaspár hálószobája és a fürdőszoba, melynek a földbe süllyesztett kád és egy több mint százéves, újrahasznosított vakablak adja meg a különleges varázsát.

Falépcsőn jutunk fel a manzárd részre, a tizenkét éves Nóra és a nyolc éves Barnabás birodalmába. Itt szintén tetőtéri ablakon kap a szoba természetes fényt, de különleges megoldás a gyerekszobában és a ház más részén is a falba beépített ötvenliteres, vastag üvegű boroskorsó. Ezek is fényforrásként működnek, viszont nem lehet átlátni rajtuk. Mónika büszkén mutatja, amint végigkísér a házon, hogy itt-ott fellelhető egy, az 1800-as évekből megmaradt gyergyóalfalvi parasztház egy-egy eleme. Onnan kerül ki a kamra ajtaja, a fürdőszobában polcként funkcionáló vakablak, vagy a gyerekszobában az elbontott ház tornáca.

Az ablakon kitekintve pedig a ház mellett egy kis tavon nyílik a tavirózsa, zöldell a fügefa, a császárfa, a kis kivibokor, a rengeteg fűszernövény, a szőlő. Mint a mesében.