Nagyapai örökség újragondolva: Lőrincz Sándor

„Hosszú évek óta közöm van a fához. Nincs asztalos végzettségem, de nagyon szeretek a fával dolgozni. Az a nagyapám, akivel egy udvaron laktunk régen, nagyok sok mindent készített nekünk. Kicsi gyermek voltam, amikor kaptam tőle egy fa játékot, egy fakalapácsot, amely az ő fantáziájának a szüleménye volt, ő találta ki, korábban nem is létezett. Úgy tizenöt-húsz éve régi Filisként ezt a darabot elvittem a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának egy, régi fajátékokat bemutató kiállítására. Nagyon tetszett mindenkinek a kalapács, sokáig ki is volt állítva, aztán odalett. Valakinek nagyon megtetszhetett. Azóta nincs meg. Mi igazság szerint vendéglátásban dolgozunk, ám tavasszal jött a járvány, megfosztott a munkánktól, de jó volt, hogy olyan dolgokkal tudtam foglalkozni, amivel régóta akarok, csak nem volt rá idő” – meséli a szentegyházi Lőrincz Sándor.

És így jött el az ideje a barkácsolásnak. Amint a ház körül minden, korábban elhalasztott munkájának a végére pont került, fiai, a három és fél éves Máté, valamint a fél éves Zalán legnagyobb örömére készített hintát, libikókát, kis méretű várat, mindezt természetesen fából.

Persze nem csak saját gyerekeinek tetszettek a játékszerek – jegyzi meg mosolyogva –, hanem a szomszéd gyerekeknek is, így ki-ki került a műhelyből hol egy fa autó, hol egy kicsi fa hegedű. „Decemberben jutott eszembe a nagyapám által készített kalapács, de mivel tudtam, hogy még egy ilyen nincs, hiszen a sajátom is elveszett, emlékezetből csináltam én is egyet. Úgy éreztem, hogy tovább kell adjam a fiaimnak. Szívem legkedvesebb fajátékát új köntösben alkottam újra. Elismerem, az első nem lett olyan szép, de működött. S mivel nagyon tetszett mindenkinek, a fiam nagyon szeretett vele játszani, hát nekiálltam s finomítottam, szépítettem rajta még egy kicsit, így aztán már olyanokat készítettem, amelyek már szépek is voltak. A gyerekeknek nagyon tetszik. Én nagyon kíváncsi voltam, hogy mit szólnak hozzá az emberek. A Karácsonyi Kavalkádon be is mutattam, sőt mindegyik kalapácshoz még egy mesét is csatoltunk. Mindenkinek tetszett, ez pedig még jobban meghozta a kedvem” – meséli lelkesen, miközben mutatja is az érdekes fakalapácsot.

Tulajdonképpen ez egy komplex szerkezet, amelyhez két kalapács és egy üllő tartozik, összhangban vannak egymással, mozgathatók az alkatrészek, teljes mértékben fából készült, nincs benne még csavar sem.

Az a másik érdekessége, hogy valamilyen szinten fejlesztő jellege is van, a gyermek két keze felváltva mozog, de ugyanakkor a ritmusérzéket is fejleszti. Érdekes, mert volt olyan gyerek is, aki elsőre nem tudta használni a kalapácsot. A fúvószenekarban dobos volt a nagyapám, én pedig mindig ütögettem a dobját, valószínűleg innen született meg az ötlet, hogy nekem ezt a különleges szerkezetű kalapácsot elkészítse. Én most két, egy kisebb és egy nagyobb méretben készítem” – magyarázza.

Érdekessége a játéknak, hogy annak függvényében, hogy milyen fából készülnek a kalapácsok és az üllő, változik az általuk kiadott hang is. Sándor fenyőből, bükkből, cserefából készíti, de tulajdonképpen olyan fából dolgozik, amilyen éppen a keze ügyébe kerül.

Vannak még tervei – fűzi hozzá. Nagyapjától még kisgyerekként kapott további saját készítésű játékokat, így például egy kifutón lépegető kacsát, ezt is emlékezetből kénytelen a későbbiekben elkészíteni. Aztán mutatja, hogy most éppen min is dolgozik: egy kis méretű szekér készül a műhelyben, szintén a gyerekek legnagyobb boldogságára, hiszen ebbe a szekérbe két gyermek is beleülhet, csak akadjon felnőtt, aki húzza.

De kikerül innen kis asztal székekkel és egyéb fa játékszer is. Ez az alap, innen szeretne fejlődni – jegyzi meg, miközben büszkén mutatja, a műhelyben a munkapad, a régi rámás fűrészek még a nagyapjáé voltak.

Ebben a műhelyben minden kézzel készül – magyarázza, olyan játékok ezek, amelyekben benne van a mester szíve-lelke. Nagy tervei vannak, szeretne még sok hasznos dolgot készíteni. Ez egy olyan hobbi számára, amit komolyan vesz.

„Minden darab kézzel készül, ezt nem lehet sorozatban csinálni.. Kézműves termék a javából, nem a sorozat műanyagjátékokkal ér fel. Ebben persze az is benne van, hogy lehet egyik egy milliméterrel hosszabb vagy vastagabb, nem teljesen egyformák. Jó látni, hogy a régi játék is ugyanúgy örömet tud okozni a ma gyermekének, mint egykoron. Nekem nagyapámmal nagyon jó volt a kapcsolatom mindig, szerettem ott lenni mellette, biztos vagyok abban, hogy most büszke rám”.