Nem legenda a pisis rongy: népi gyógymódok Gyergyóremetéről

Elegendő volt egy tematikus előadás ahhoz, hogy kiderüljön: Gyergyóremetén rendkívül széles a tárháza a népi gyógymódoknak.  Laczkó-Albert Katalin meghívására a gyergyói nagyközségbe érkezett Péter Mária, Imelda nővér, a ferences nővérek közösségének tagja, akinek jelenléte kiváló alkalom volt arra, hogy a közel negyven helybéli megossza tapasztalatait bizonyos gyógymódokról. 

Meleg sótól a nyers pityókakarikáig

A találkozóra érkező asszonyok már kezdésként elmesélték nekünk az alapvető gyógymódokat: ecetes sós, jó meleg víz a legjobb borogató, ha lázas az ember. Az ecet és só vízben oldva felfázás esetén meleg lábfürdőnek ideális.  Egymás receptjeit egészítették ki, visszaemlékezésekkel.

Meleg só kell a begyulladt torokra erős köhögéskor, ha láz van, nyers pityókakarikát kell tenni a tenyérbe, a talpra. A kézre gézzel lehet rákötni, a lábnál egyszerűbb: csak a zokniba kell belehúzni – okít ki egy középkorú asszony, és gondolkodás nélkül válaszol a kérdésre: mi a torokfájás csillapítója? „Pisis rongy.”

A vizelettel való gyógymódok nem ismeretlenek Gyergyó vidékén, bár feltételezhető volt, hogy már csak emlékként él a szűz leány vizeletével való mosdás, hogy a ráncosodást elodázzák. A remetei asszonyok visszarángatnak a jelenbe: a vizelet ma is hasznosítható, és az, hogy hány évestől származik, hatásában nem, csak szagában különbözik. Nincsenek tabuk, sorban mondják, mi mindenre jó a vizelet:

„szépíti a bőrt, fiatalítja, reggel kell mosakodni vele”,

„akinek repedezik a keze bőre, főleg pityókaásás idején szokott ez lenni, rá kell pisilni, majd jól beszappanozni, s hagyni, hogy puhítsa. Több napig kell ismételni, állítom, hogy hatásos”, „akinek a sarka repedezik, egyszerűen vizelje le!”

„Román asszony mondta a szomszéd embernek, amikor építkezni járt, hogy a pisi jó...” – kezd bele egy történetbe egy másik asszony, és hamar kiderül, több forrásból való a tudás.

  A remetei emberekről azt tartják, járt-kőttek, sok helyen megfordultak. Főleg az ügyes kezű, famegmunkálók, akik nem csak a megélhetést, a gyógyítás tudományának egy-egy részletét is hazahozták „küssőfődről”. Sok van viszont, ami a szülőktől, nagyszülőktől származik, így például az olvasztott juhfaggyú a gyomorfekélyesnek... de nem kell úgy, töményen meginni, húslevesnek főzve és kortyolva is hatékony. Ennél is jobb, ha a meleg tejbe a bárányfaggyú mellé kendermag is kerül, csak kell hagyni, hogy kidegedjen. Továbbá jó a meleg tejbe olvasztott libazsír gyomorbántalmakra, csak „Vigyázni kell a gyermekeknél, mert megirtózhatnak a tejtől a zsírossága végett” – szól az örökölt figyelmeztetés.

A fekete nadály hajastól pépesítve, zsírral keverve az ízületi fájdalmakat szünteti meg. Ma is sok kamrában van ilyen szer, mellőle pedig nem hiányzik a kék szeszben vontatott tüzes liliom, amely szemszúrásra javallott, de csak szemhéjra alkalmazható, a gesztenyés szesz pedig főleg lábfájdalmakra bedörzsölőként.

Székrekedésre kamillatea vagy lenmag ajánlott, gyomormenésre ecetes cukor

– így szól egy újabb recept, de rögtön akad közbeszóló: csak ecet legyen, egy doktornőtől tudja, a cukor semlegesíti, de legalábbis csökkenti az ecet hatását. Ebben a községben a harmadik forrás ugyanis az orvos, akinek tudásával kombinálják a népi gyógymódokat. Valószínű nem is volt, vagy ha igen, kevés ideig maradt meg Remetén olyan doktor, aki ezektől elhatárolta magát.

Van olyan gyógymód is, amit egymáson tapasztaltak ki, s bár ezt nem fitogtatják, mégis kiderült.

Az történt, hogy a természetes gyógyszerek sorolásakor rákérdeztünk: tudnak-e valami növényi készítményt a férfiak kedvének gyarapításához, illetve lohasztásához, hogy este ne mind követelje a jussát? Kicsit pisolyogtak, aztán egyikük elmondta: náluk ilyenre szükség nincs. Ha nyugtató kell, arra a citromfűtea jó, de azt is csak maguknak főzik. A férfiakkal 70 százalékban gond egyáltalán nincs. A csoportból éppen ennyien özvegyek – jelentette ki egyikük, és nevettek tiszta lelkükből, egészségesen.