Nyomot hagyó túrázók: nem csak a levegőért gyalogolnak

Tevékenységük könnyen érthető okokból időjárásfüggő, ezért így év elején még csak néhány előre leszögezett időpontú rendezvény tervéről számolhatott be az elnök. Ilyen például az EKE-vándortárbor, amelyet ezúttal a brassóiak szerveznek, és mint mindig, augusztus első vasárnapján lesz a zárónap. A három idénre tervezett teljesítménytúrából az első február második szombatján esedékes, ez az úgynevezett „négy T”, azaz a Téli Túrasí Teljesítménytúra lesz kalibáskői érkezéssel és indulással. „Persze ha hóhiány lesz, gyalogosan tesszük meg. Ezt már öt éve próbáljuk megszervezni, és eddig csak kétszer, legutóbb tavalyelőtt volt síelésre alkalmas hó” – vázolta az elnök.

A tavalyi sikerre való tekintettel idén tavasszal ismét megszervezik az udvarhelyi teljesítménytúrát, amelynek három szakasza van, a 40 km-es útvonal körbejárja a város határait. A sorban következő Hargita teljesítménytúrát már tizenhetedszer szervezik meg. Ez szintén a Kalibáskőről indul, a három táv közül a leghosszabb a 45 km-es útvonal, amely a központi Hargita gerincvonalán megy végig, érintve az összes magas csúcsot. Emellett hagyományos programnak minősül még a farsangi bál, az ivói szántúra, érdekesnek ígérkezik a június 21-ei nyári napfordulóra szervezett csillagtúra, éjféli indulással Ivóból és hajnali napfelkeltével a madarasi csúcson, melyre más EKE-osztályokat is meghívnak. Július folyamán lesz a szokásos egyhetes magashegyi táborozás, ezúttal az Erdélyi Szigethegységben, Pádison, és augusztusban valószínűleg sort kerítenek egy külföldi útra is. Lehet csatlakozni más osztályokhoz is, környékünkön a legnépszerűbb az Erőss Zsolt-túra, amelyet a gyergyóiak szerveznek.

Tavaly kétszer is volt családos túra, ezt idén is megismételnék. Ilyenkor öt-hat km-es útszakaszt járnak be, és egészen pici babákat is magukkal hoznak. Öt-hat éve annak, hogy nyaranta a mozgássérülteket is bevonják a természetjárásba, hol a környékre viszik magukkal őket, de eljutottak Ivóba és az oroszhegyi kilátóhoz is. Az iskolásoknak szóló tájékozódási verseny tavaly érdeklődés hiányában elmaradt, de elő szokott fordulni, hogy az Iskola másként program részeként egész osztályoknak vállalnak idegenvezetést.

– mutat körbe Kovács-Kendi. A mostani barangolás legidősebb részvevője egyébként a 85 éves Géza bácsi, aki végigfotózza a napot, de vannak még hárman-négyen nyolcvanhoz közeliek. A legfiatalabb túrázónak épp másnap lesz a születésnapja, ötöt tölt. Amikor arról kérdezem az elnököt, hogy szerinte minek köszönhető a túramozgalomba bekapcsolódók létszámának látványos megugrása, azt a magyarázatot adja, hogy „tevékenységünk sarkalatos pontja 2012 volt, amikor elvállaltuk az országos EKE-tábor megszervezését. Közel hatvan ember vette ki a részét belőle, egyéves komoly munka volt, a végére kialakult egy alapcsapat, nagyon összeszokott a társaság.

Ha nem is járnak gyűlésre vagy kirándulni, bármilyen rendezvény van, és kapják a hívást, jönnek. Most már száz felett van azok száma, akik be vannak iratkozva, és fizetik a tagsági díjat. De velünk bárki jöhet, nem feltétel a tagság. Sokan a médián keresztül értesülnek a programjainkról, de Facebook-oldalunkon is naprakészek az információk. Honlapunk átmenetileg nem működik.”

Azt is megtudom, hogy a jelenlegi székház helyett igényeltek egy másikat, amelyet a Városháza bocsátott rendelkezésükre, és amelyen osztozni fognak a másik két helyi turistaegyesülettel, de a távlati cél, hogy vegyenek maguknak egy saját épületet. Ki is nézték a telket, aztán az engedélyek beszerzése túl bonyolultnak bizonyult.

A menedékház-vásárlásról azért mondtak le, mert nincs ember, aki elvállalná az állandó felügyeletet. Pénzüket így egyelőre felszerelésekbe, túrák szervezésébe, a szervezet működtetésébe, nyomtatványokba fektetik.

A pályázatírás is egyre nehézkesebb, inkább szponzoraik vannak. Tevékenységükhöz tartozik még a tanösvények (például Budvár, Csicser, Zeteváralja) kiépítése és kijelzése, ami nem egyenlő a turistautakkal, mert azok a hegyimentők gondozásában vannak. Az elnök szerint általánosan elmondható, hogy mifelénk ezen a téren nincs gond, eléggé nyomon követhetők a jelzések. Közben a latyakon, vizes avaron átvergődve felérünk az EKE-kőhöz, amelyet Zavaczki Walter helyi szobrászművész faragott ki, és november folyamán már ki is szállították végleges helyére, majd közmunkával megtakarították a terepet, csemetéket ültettek köré.

Maga a kő szimbolikus üzenetet hordoz, nem évfordulóhoz kötődik, „csak nyomot akartunk hagyni, munkánknak, a természetjárás és a környezetvédelem tudatosításának emléket állítani e helyen, hiszen

– hangzott el fenn a magasban. Az erdő alá ereszkedve ki-ki tábortűz felett sütötte meg ennivalóját, majd forralt borozás, nótázás közben hágott tetőfokára a hangulat. Egy rokonszenves rituálénak is tanúja lehettem: egy kő alól előkerült a tavaly elásott bor, a kiürült palackot ismét megtöltötték, és jövő ilyenkorig a föld alá rejtették. A szokást egy kis baráti társaságtól vették át, amellyel jó tíz éve egy ilyen újévi kiruccanáskor találkoztak az erdő alatt, és amellyel azóta is tartják a kapcsolatot.

„A társaság mindent megér” – jegyzi meg Marika néni, az egyik kiránduló, amikor arról faggatom, miért szeret „ekézni”. „Idősebb koromban kapcsolódtam be, mert vonzott a természet, de a csapatnak is olyan jó szelleme van, annyira jól érzem magam közöttük, hogy ha csak nincs más elfoglaltságom, minden hétvégén jövök.”

Kriszta családanya, aki az ünnepek után kicsit egyedül akart lenni. „Annyira ott kell lenni mindenhol, hogy sokszor nem tudom magam elengedni. Itt pedig kigyaloglom a feszültséget, leeresztem a gőzt.

No, hát már ezekért a gondolatokért megérte eljönni, gondoltam magamban, nem beszélve a sok, útközben elejtett természetismereti hasznosságról.