Olimpiára készült, vállalkozó lett: Becze Tibor

„Nekem mindenem a családom, azt is mondhatnám, hogy rájuk vagyok a legbüszkébb, számomra ők a legfontosabbak” – mondja Becze Tibor. Az Amigo üzlethálózat, valamint a szeszes italokat gyártó és forgalmazó, illetve vendéglátóipari egységeket működtető Amigo & Intercost társtulajdonosa csíkszeredai születésű, így nem csoda, ha már kisgyerekként korcsolya került a lábára. Hatéves korától gyorskorcsolyázott, többszörös junior országos bajnok volt, de – mint mondja – mire odakerült volna, hogy a nagyoknál is bemutatkozzon, váltott. Egyik napról a másikra. „Hazajöttem egy bécsi nemzetközi versenyről egy igen jónak számító második hellyel, és itthon a klubomnál tulajdonképpen semmibe sem vettek. Már azt éreztették velünk, hogy kiöregedtünk, jöhetnek a fiatalok. Én közben már az olimpiára készültem, s bár megvolt az induláshoz szükséges eredményem, részt kellett volna vennem még egy utolsó, kötelező versenyen, ám előtte egy hónappal megműtöttek.

Még sporttanár sem akartam lenni, bár ma már úgy érzem, hogy a gyermekekkel tudnék foglalkozni. De amint meghoztam ezt a döntést, nem mentem a korcsolyapálya felé öt éven keresztül” – meséli.

És mit tehet egy húszas évei elején járó ambiciózus székely fiatalember, ha félreteszi azt, ami addig talán az életét jelentette? Új kihívásokat keres. Tibor a kilencvenes évek elején Magyarországon próbált szerencsét. Mosolyogva meséli, hogy két műszakban dolgozott, délelőtt egy üzletben volt polcfeltöltő, éjszakánként pedig őrködött, és közben azon gondolkodott, mihez kezdjen idehaza a megspórolt pénzével.

„Ekkor találtam ki, hogy csinálok egy sörtöltödét. Néhány hónap múlva hazatértem, a szüleim lakására hitelt vettem fel, s meg is vettem egy kis kézi töltőt. Megkerestem Magyari Zoltánt, a sörgyár akkori igazgatóját, hogy vásároljak sört. Volt a szüleimnek egy Daciájuk, és elképzeltem, hogy azzal fogom szállítani az ötvenliteres hordókban a sört, s majd a töltödében töltjük. Persze hogy az igazgató nem vett komolyan, így ez a terv nem jött be. Akkortájt a Kalonda-tetőn indult egy kisebb sörgyár, és onnan kezdtem hozni az ötvenliteres hordóban a sört, itthon pedig töltöttük úgy, hogy habzott minden. Egyszer kétszáz láda sört rendeltek Călărași-ról, sosem felejtem el, jött a megrendelő egy hatalmas nagy hallal a vállán átvette. Azt hitte, Csíkszeredában a nagy sörgyárhoz jutott be ilyen könnyen. Elvitte a sört, de amíg megkaptam az ellenértékét, három hetet álltunk. Na de olyan sört kapott, hogy többet nem is keresett minket. Ezzel én a sör töltését befejeztem, s ekkor tértem át a szeszes italok gyártására, palackozására. Aztán társult ehhez a forgalmazás, mindkettőt mai napig csináljuk. 1992-ben jött létre az Amigo cég, és 2000-ben az Amigo & Intercost” – eleveníti fel.

Mára már az ezret is meghaladja a cégcsoporton belül dolgozók száma. Hogy álmodott-e valaha erről? Talán igen – válaszolja –, de korántsem ilyen nagyban.

Van olyan munkatársam, aki mindjárt harminc éve velem dolgozik. Az évek során jó csapat alakult ki, és én nagyon hálás vagyok mindannyiuknak, hogy mellettem állnak és számíthatok rájuk” – jegyzi meg.

Nyilván büszke az üzleti életben elért sikereire, de mindenek fölött családjára a legbüszkébb – ismeri el. Feleségével, Gyöngyvérrel, tudatosan figyelnek arra, hogy minél több időt töltsenek együtt. A családé a hétvége és a vakációk. Szeretnek utazni, sokfelé megfordultak már, szívükhöz Ázsia áll igen közel. Nem kis büszkeséggel beszél a 16 éves Kincsőről, aki operaénekesnek készül, a 16 éves Mátyásról, aki a Székelyföld Labdarúgó Akadémia tehetsége, kapus, és a 11 éves Lászlóról, aki jégkorongozik. Nekik is muszáj volt sportolniuk, igaz, édesapjuk nem szerette volna, ha bármelyikük is a gyorskorcsolyát választja. Az egészségükért fontos a mozgás – mondja. A család számára ugyanis igen fontos az egészséges életmód, és ebbe nem csak a sport tartozik bele. „Ezért is csinált a feleségem egy kecskefarmot, ahol sajtokat készítenek, de nemcsak kecske van a farmon, hanem más háziállat is. Mindent megtermelünk, amit lehet, a zöldség, a hús, a tej, a sajt, minden háztáji. Mindezzel a feleségem foglalkozik, én támogatom, amiben tudom, és fogyasztom a termékeket. Én még nem fejtem kecskét, de a gyermekeim már igen” – jegyzi meg nevetve.

Nyilván aki a korcsolyapályán nő fel, nem tud oly könnyen elszakadni tőle, Tibort is visszahúzta a szíve. Ma már heti két alkalommal hobbi szinten hokizik, de beleszorítja szabadidejébe a teniszt és a kerékpározást is. „A hobbi szintű sportolás mellett közel húsz éve fő támogatója vagyok a Sportklub felnőtt jégkorongcsapatának, sőt üzleti kapcsolataimnak köszönhetően jelentős támogatókat is bevonzok, ezt is szívesen teszem” – magyarázza.

A család közel húsz évvel ezelőtt költözött ki a város szélére, mint a családfő fogalmaz, egy mesés helyre. „Amint hazaérünk, elszakadunk a város zajától, ott vannak az állatok, a halastó, a hatalmas telek, ott van a szabadság. Igaz, a távolság miatt a gyerekek szállítását meg kell szervezni, de ők is szeretik ott. Internet ott is van, s csak akkor van baj, ha levágjuk” – jegyzi meg mosolyogva. Mert bizony az internetezést szigorú szabályok közé szorítják, ellenkező esetben „elveszítjük a gyerekeket”.

Becze Tibor évek óta biztos szereplője a Forbes magazinnak a legvagyonosabb hazai üzletembereket rangsoroló listáján. Nevetve jegyzi meg, amint megkapják a magazint, sietve el is rejtik, nehogy a gyermekek meglássák. Azt mondja, gyermekei sokáig nem is tudták, hogy édesapjuk mivel foglalkozik, igyekeztek őket úgy nevelni, hogy ne az anyagiak legyenek számukra a meghatározók. „Egy gyermek szeretetét nem pénzzel veszed meg. Én mindig furcsállom, amikor a gyermeknek drága dolgokat vesznek a szülők akkor is, ha nehezen engedhetik meg maguknak. Elég nehéz volt eleinte arra figyelni, hogy bár tudtam, lenne rá pénzünk, de ne vegyük meg a nagyon értékes dolgokat, mert nem a legújabb mobiltelefon a legfontosabb.Engem soha nem a pénz érdekelt, hanem az, hogy amivel foglalkozom, jól működjön. Bármihez is lásson az ember, ha van bizalom és kitartás, akkor biztosan jó lesz az eredmény. Nem mondom, hogy nem jár áldozattal, de sikerülni fog.

– mondja a csíkszeredai üzletember. És mivel van lehetősége – jegyzi meg –, ha teheti, szívesen segít másokon, mert hisz abban, hogy az ember azt kap, amit ad.

Azt mondja, jól érzi magát, elégedett az életével. Lassanként visszavesz még a munkatempóból, és figyeli gyermekei életének alakulását, akik – reméli – ha el is mennek külföldre tanulni, a megszerzett tudással majd hazatérnek. „Számomra fontos, hogy innen indultam és itt vagyok, bár lett volna lehetőségem külföldön maradni. Ez nem volt opció. A legjobb helyen élünk, innen el lehet menni világot látni, de ide vissza kell térni. Szerencsés ember vagyok. Amit szerettem volna, azt sikerült elérni mind a magán-, mind az üzleti életben. A családomat nagyon szeretem, a cégeim jól mennek. Nagyon rendben van az életem.”