Rövid és keskeny, de legalább működik: a csomafalvi sípályát teszteltük

Hallod, hogy nyikorog a sí alattad, érződik, hallszik, hogy nem igazi, hanem mű – mondja a nagyfiam, amikor a gyergyócsomafalvi Csata veszi sípályán siklunk. Azaz ő siklik, én, ha van ilyen fogalom a sípályán, akkor botladozom.  Azért esett a választásunk Veresvirág panzió szomszédságában levő sípályára, mert az egyébként bejáratott helyünkön, a Havas Bucsinon az ünnepek alatt, a vakációban szinte semmi hó nem hullt, és hóágyuk hiányában használhatatlanok voltak a pályák. Ezért olyan helyet kerestünk, amely Maros megyéhez, Szovátához közel van, és lehet siklani.

Igen érdekes volt, hogy Parajd és Gyergyócsomfalva között szinte alig volt fehér a táj, csak foltokban látszott a hó a mezőn, a fák alatt. Aki első alkalommal érkezik erre a sípályára, elég, ha figyelmes, amikor beér a településre, hiszen több helyen is táblák jelzik, hogy hogyan lehet eljutni a panzióhoz és sípályákhoz. Mi időben érkeztünk az üres, száraz, köves parkolóba, de hónak nyoma sem volt.

Gyergyócsomafalván két pálya van, az alsó 560 méteres és a Csata veszi nevet viseli, a felsőt pedig Veresvirágnak hívják és 917 méter. Ottjártunkkor csak az alsó működött, a helyiektől megtudtuk, hogy ritkán működik mind a kettő, de ha igen, akkor ez Székelyföld egyik legjobb és leghosszabb sípályája. Az alsó pályát most hóágyúk segítségével tették használhatóvá. A két pályára két felvonón kell felmenni, amit úgy oldottak meg, hogy a Csata veszi pályára egy felvonó visz, s ha tovább akarunk menni, mert történetesen a felső pálya is működik, akkor egy másik felvonóra kell felkapaszkodnunk.

Bár a Veresvirág panzió és sípálya honlapján azt írja, hogy a felnőtteknek az egy napos bérlet 60 lej, gyerekeknek és nyugdíjasoknak pedig 45 lej, a helyszínen 10, illetve 5 lejjel drágább volt.

A régi árak piros cetlikkel le voltak ragasztva, s azokon az újak csillogtak-villogtak. Volt, akik szóvá tette, hogy kicsit sok egy napi bérletért 70 lejt elkérni, különösen, hogy csak az alsó pálya működik, s azt is rosszallóan megjegyezték, hogy lehet, azért emelték meg az árakat, mert máshol nem lehet sízni. Végül persze mindenki megvette a számára legalkalmasabb bérletet, akár egész napost, akár csak a pár felvonásra feljogosítót. A kártyáért 10 lej kell fizetni, de ezt ha leadjuk hazatérés előtt, visszakapjuk az árát.

Az alsó felvonó csákányos, ami azt jelenti, hogy két személy is tud egyszerre utazni vele. Persze nem mindenkinek van társa, így az alkalmazottak megengedik, hogy egyedül is felvonózzanak a vendégek. Ennek az a hátránya, hogy ha sokan vannak (márpedig vakációban, még hétköznap is elég sokan voltak), akkor hosszas sort kell állni. Volt, aki rászólt az alkalmazottakra, hogy kettesével engedjék a sízőket. Egy kis ideig így is tettek, de utána, amikor egy-egy kisgyermek árválkodott a sorban, megengedték, hogy egyedül menjen.  Olyan is volt, hogy román kisfiú szólított le, hogy értünk-e a románul, és leszünk-e a társa? Az biztos, hogy senki nem maradt a pálya szélén, alján.

A pálya alsó részén síoktatás is volt, jól elkülönített helyen, ahol kisebb és nagyobb gyerekek, de fiatalok is tanultak a képzett síoktatóktól. De aki azt szeretné, hogy ott helyben fogadjon meg egy síoktatót, annak csalódnia kell. Hétköznap mindenki nagyon foglalt, így ha tanulni szeretnénk, akkor érdemes előre érdeklődni, egyeztetni. A helyszínen lehet felszerelést is bérelni, jó áron: a teljes felszerelés egész napra  35 lej, de lehet csak lécet vagy csak szemüveget is igényelni.

Nagy előnye a gyergyócsomafalvi sípályának, hogy a panziónak egy tágas és szép vendéglője van, a teraszt is befedték, így ott is jól el lehet férni. Lehet vásárolni teát két lejért, meleg csokit és kávét 3 lejért, fél literes vizet 4 lejért, de van zsíroskenyér, kolbász és leves is, elérhető áron, 15 lej alatt. Szerettem, hogy jó meleg volt az ebédlőben, mindig volt hely, és az egyik kiszolgáló lány különösen kedves és beszédes volt. Nem szóltak ránk akkor sem, amikor az otthoni elemózsiát elővettük, a kolbászt és paprikát megettük, de ezek mellé hideg és meleg italokat is vásároltunk.

Tetszett az is, hogy  a panzió előtti teraszon a sílécek ideiglenes tárolására alkalmas helyeket alakítottak ki, s ott biztonságban lehetett hagyni teázás, kávézás idejére a felszerelést.  Nem tetszett, hogy a teraszra, az étterembe, ahol bérletet lehet venni és pihenni lehet, lépcsőkön lehet felmenni, mert ez síbakacsban igencsak nehézkes. Szót ejtünk a mellékhelyiségekről is, kicsit nehezen lehet ezeket megközelíteni, mert az ebédlő alatt, a síkölcsönző szomszédságában vannak, de reggel, délben és zárás előtti percekben is tisztaság volt bennük, és nem kellett sorba állni. A pálya mellett egy dézsafürdő is van, nem tudom, hogy télen használják-e vagy sem, de izgalmas lehet a esti megvilágításban sízőket nézni a forró, párolgó vízből. Mert igen, az alsó pályán esti kivilágítás is van, és szoktak esti sízést is szervezni.

Hazafelé menet a társaságnak megoszlott a véleménye a pályáról: volt, aki azt sérelmezte, hogy rövid és keskeny volt, és ehhez képest drága a napi 70 lejes bérlet. Volt, aki azért duzzogott, hogy a tanulócsoportok miatt sokat kellett várakozni a felvonónál.

Én elégedett voltam, mert ebben a száraz és hómentes télben találtunk egy használható sípályát, kellemes napot töltöttünk el ott,

s hazafelé Alfaluban megálltunk, hogy egy nagyon finom házikenyeret vegyünk a sarki boltban.

Azt hiszem, nyáron is elmegyünk, hogy felmásszunk a kilátóhoz, és emlékezzünk a téli sízésre.