Távolodni a Szomorúságtól: gyereknapi Lázár Ervin, receptre felírva

Kisiskolásként a szülőfalumban nem igen tudtunk színházba, bábszínházba látogatni, de ott volt az iskolai könyvtár, nem beszélve a tanító néni könyvgyűjteményéről, ami mindig is elvarázsolt. Gyerekként szívesen kértem kölcsön könyveket a tanítónőtől, ilyenkor mindig volt időm elkalandozni a hatalmas könyvespolca előtt. Így történt, hogy egyik nyári vakáció előtt A Négyszögletű Kerek Erdő című kötetét lapozhattam fel. Mai napig emlékszem a vastag, fehér, keménykötésű könyvborítóra és a gyerekrajzra hasonlító illusztrációra a borítón.

Lázár Ervint azon a nyári vakáción ismertem meg, és azóta már a saját könyvespolcomon sorakoznak a kötetei.

Mára pedig szokássommá vált, hogy májustól, a szerző születésnapjától egész nyáron át az ő meséivel kapcsolom ki a körülöttem lévő világot, és képzeletben újra gyerekként élem át a történeteit. Gyermeknapkor mindig leveszek a polcomról legalább egy Lázár Ervin-kötetet nemcsak azért, mert

általuk kicsit gyermek lehetek most is, hanem mert a könyvei a gyermekkoromat idézik elő.

Hogyha mesekönyvről van szó, akkor bizony a sajátos humorral fűszerezett Lázár Ervin kötetek jutnak eszembe először.

A Hétfejű Tündér, A legkisebb boszorkány, A manógyár olyan történeteket elevenít meg, melyek nemcsak a gyermekeket varázsolják el, hanem a felnőtt olvasókat is ugyanúgy megnevetteti, és nemcsak olvasásra, hanem sokszor újra olvasásra is késztetik. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam már el ezeket a történeteket.

Amikor könnyed kikapcsolódásra vágyok, és elbújnék a világ elől a mesék birodalmába, akkor bizony a Négyszögletű Kerek Erdő csalafintacsinta-szeleburdi szereplőinek társaságát keresem. Döm-döm-döm, Nagy Zoárd, Mikkamakka és Bruckner Szigfrid csínytevéseikkel és mindennapos életükkel sokadjára is megmosolyogtatnak.

A könyv kulcsfontosságú szereplője Mikkamakka, aki mint jó tanító lép színre, helyrebillentve-eligazítva a szereplők közötti konfliktusokat, megmutatva nekik a jó irányt. A történet elején az elbeszélőt a mesevilág Négyszögletű Kerek Erdőjébe vezeti, minél messzebbre jutva a Szomorúságtól. A szereplők történetei a valóvilágban lévő hétköznapi élethelyzeteken keresztül – mint például fogfájás, favágás vagy akár virággondozás – vezeti rá az olvasót arra, hogy

miként kellene helytállni egy közösségben, mi a szeretet, és hogyan-miért kellene elfogadni önmagunkat és a körülöttünk lévőket.

A meseregény a néhány évvel azelőtt megjelent Bikfi-bukfenc-bukferenc és a Gyere haza, Mikkamakka! történetekből nőtt naggyá és született meg a ma ismert kötetként, amely 1985-ben az Év Könyve jutalmat is elnyerte. Habár a könyv nem egységes összefüggő történetre épül, hanem különálló történetek láncfonata, a fejezetek önállósága, illetve a szereplők együgyűsége és személyisége különlegessé teszik.

Lázár Ervin idén májusban lett volna 85 éves. 1936 május 5-én született Budapesten, a meséihez való inspirációt gyermekkorából merítette. Talán ezért is vannak tele a történetei „gyermeki lélekkel”. Azon meseírók közé tartozik, akinek történetei-novellái játékosak, mitikusak és egyéni nyelvezettel rendelkeznek. Pályafutása során Kossuth-, József Attila-, Prima Primissima-, Déry Tibor- és Pro Literatura-díjakban is részesült.

Számomra azon különleges írók közé tartozik, kinek művei igazán csak magyar nyelven élvezhetőek-érthetőek.

A kivételes írásmód, rímelő mondatok, szóösszetételek, a temérdek hangutánzó szóhasználat és a kucifántos névválasztások mind-mind egyedi színfoltok a történeteiben.

Ezek a nem mindennapi kifejezések, szóösszetételek és ragozások még inkább magával ragadják az olvasót. Nézzünk csak néhány ilyen részletet a Négyszögletű Kerek Erdőből:

„Mi történt szegény Szörnyeteg Lajossal? Már egy jó félórája csak ténfereg, kódorog, szédeleg, lődörög itt a tisztáson. Meg támolyog.” A történetből kiderül, hogy Szörnyeteg Lajos valójában álmos, az álmosságot pedig előzi a bukfencezés: „És – zimzum-zumzim – bukfencezett huszonkilencet. Azaz csak az első tíz bukfenc volt zimzum-zumzim. A második tíz már csak olyanforma, hogy ziim-zuum, lassabbacska, csendesebbke, kurtábbacska. Az utolsó kilenc meg – ajaj – csak ilyen, hogy zikk, jajdenehezenkelekföl, zökk, talánfölsekelek, potty…”

Ugyanakkor a szerző írásaiban a különböző erkölcsi kérdésekre is keresi a választ. Az emberi kapcsolatokat, a jó és rossz közti különbségeket és az érzelmi világunk mibenlétét tükrözi mesebeli szereplőinek életén keresztül.

Történeteiben folyamatosan boncolgatja a szomorúság, a fájdalom, a düh, a szeretet kérdéseit.

A Négyszögletű Kerek Erdő bemutatkozó fejezetében olvashatjuk, hogy: „Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember, annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. (…) meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: »Én igazán szeretlek!« »Mi az, hogy igazán?! – háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.« S akkor elgondolkozott ezen a »szeretni« szón. Mit is jelent igazából?” De a kötet utolsó fejezetében is olvashatunk az emberi kincsekről, tulajdonságokról.

„–Mégis vannak kincseink?
– Persze hogy vannak – mondta Mikkamakka –, csak nem olyanok, amilyenekre Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon gondolt.
– Hát akkor milyenek?
– Aromo esze nem kincs? Ló Szerafin bölcsessége, Bruckner Szigfrid tapasztalata, a te kedvességed, Vacskamati. Látjátok, majdnem elvesztettétek. Csak Dömdödöm becsületessége meg Szörnyeteg Lajos jó szíve maradt rendíthetetlen.”

Tanító mesék is ezek. Szülessék bármennyi szerző és meseíró, nem lesz még egy olyan furfangos, jóakaró és kedvcsináló Vacskamati vagy Maminti mesefigura a magyar irodalomban, mint Lázár Ervin szereplői.

Nem hiába mondják, hogy

meséi a boldogságot írják le, és minden történetében azt keresi.

Ezért kellene szerintem könyveit, történeteit receptre is felírni, legalább minden év június elsejére, hogy felnőttként a gyermekek mellett mi is újra azok lehessünk kicsit. Napi egy Lázár Ervin és a szomorúság messziről, hegyen dombon sőt még a Négyszögletű Kerek erdőn túl is elkerüli az olvasót.