Tejautomatából értékesítve

Kalotaszentkirály határában, a legelőn szemrevételezzük az Antal család harmincöt bivalyát: az öt faluból álló kalotaszegi községben egyedül nekik van bivalycsordájuk.

A harminc évvel ezelőtti kalotaszentkirályi bivalyállomány mindössze tíz százalékát szemlélhetem meg a májusi napsütésben a falusi turizmusáról híres település legelőjén.

Antal Tibor gazda nem túl derűlátó a hagyományos kalotaszegi patás, a bivaly fennmaradásával kapcsolatban. Túl kevés – napi átlagban öt-hat liter – tejet fejnek a bivalytehenektől, de a tehéntejnél kétszer magasabb zsírtartalmú tejet mégsem lehet jóval magasabb áron értékesíteni, a tenyészállatokért járó uniós támogatás pedig a fele a pirostarka szarvasmarhához képest.

Antalék huszonnyolc éve foglalkoznak állattartással.

Kőrösfői fiatalemberként a rendszerváltás után nősült Kalotaszentkirályra, amikor a faluban még sokan tartottak állatot. A fiatal család számára természetes volt, hogy a bivalytartás mellett kötelezik el magukat. Húsz évig pirostarka tehenekkel foglalkoztak, miközben Kalotaszeg falvaiban folyamatosan csökkent a tejelőmarha-állomány. Egy idő után rádöbbentek, hogy az alacsony tejfelvásárlási ár miatt váltani kell. Két lehetőségük maradt: abbahagyják a több tíz állatra duzzadt tehenészetet, és más mezőgazdasági foglalkozás után néznek, vagy elszegődnek ipari munkára. Hét évvel ezelőtt döntötték el, hogy bivalytartásra váltanak.

A teljes cikket megtalálják a Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró mellékletében.