Textil helyett bőr, ruha helyett táska: Miklós Kata alkotásai

A különböző minták, színek különleges hangulatot, eleganciát adnak a csíkszeredai Miklós Kata által kreált egyedi bőrtáskáknak. Ez már azért is figyelemre méltó, mert Kata autodidakta módon tanulta meg a bőrrel való munkát. Sok tanulás és még annál több kísérletezés az ára annak, hogy a fiatal csíkszeredai designer táskái ma már egyre népszerűbbek.

Képzeljünk el egy fiatal lányt, aki egyetemi tanulmányai befejeztével a román fővárosból friss divattervezői diplomával a tarsolyában hazatér szülővárosába, Csíkszeredába. Természetesen nincs híján a terveknek, álmoknak, alkotni akar saját műhelyében, s mindennek körülményeit pályázati úton igyekszik megteremteni. A benyújtott pályázat sikeres, csak várnia kell a varrógépekre, amelyekkel az általa tervezett ruhákat megvarrhatja, ám addig is – mivel megérkeznek a bőr varrására alkalmas eszközök – munkához lát. Kata úgy kezdett az önálló alkotáshoz, hogy tulajdonképpen egy merőben más úton indult el, mint amire a három év alatt az egyetemen készült.

„Ruhákat akartam készíteni, közben meg elkezdtem bőrözni, s mire az beindult, megjöttek a varrógépeim. Eleinte bérmunkákat vállaltam, varrtam, aztán mivel már az első perctől bőrből készítettem a táskákat, abba lassanként beleszerettem, s időközben arra is rájöttem, hogy ha nem lett volna a pályázat, és nem kellett volna az annak megfelelő követelményeknek eleget tennem, talán hamarabb is tudtam volna bőrrel dolgozni. Nagyon szeretem azt, amivel most foglalkozom, sokkal jobban is érdekel, ruhákat is készítek, de csak időszakonként. Érdekes, mert az egyetemen nem is foglalkoztunk a kiegészítők készítésével” – magyarázza tágas, hangulatos műhelyében a fiatal tervező.

Változatos minták, visszafogott színek. Kisebb, nagyobb övtáskák, válltáskák, pénztárcák, hátitáskák melyek egyaránt hordhatók akár az elegáns, akár a sportos mindennapokon. Hogy milyen típusú stílusú táskákat álmodik meg, az általában attól függ, hogy ő maga milyen táskát hordana szívesen. Nevetve meséli, övtáskát szeretett volna magának, de a piacon fellelhető kínálatból nem talált olyan darabot, amit szívesen magával vitt volna, így tervezett egyet és megvarrta. Azóta is folyamatosan készülnek az övtáskák, talán ezek a legkelendőbbek.

Ugyanabból a bőrből kevés termék készül a műhelyben, az egyediségre törekszik minden téren, de a kereslet is nagy mértékben meghatározza a kis műhely kínálatát – hangsúlyozza.

„Az övtáskákat, de általában a táskáimat sportos, de akár elegáns öltözékkel is viselni lehet. Voltak olyan darabok, amelyeket kombináltam textillel, de azokból kevés készült. Hozzám inkább a bőr áll nagyon közel. Amit igazán szeretek, az új termékek elkészítése, tulajdonképpen az a folyamat, amíg egy adott táska, ritkábban ruha, kiteljesedik. Ha csak az övtáskákat nézem, az elsőkhöz képest az elmúlt időszakban nagyon sokat alakítottam, hiszen a bőrrel való munkában nagyon nagy a fejlődési lehetőség. Sok eszközöm van, de még sok mindent beszerezhetnék, rengeteg videót megnéztem már, sokféle bőrmegmunkálási technika létezik, amit szeretnék megtanulni, bár én is sok mindent kipróbáltam már. Táskákból szeretnék több fajtát készíteni, nagyon sok inspirációforrásom van a mindennapokban.”

S ha már ilyen lelkesen mesél a bőrről mint felhasznált textúráról, kíváncsi voltam mitől kedvesebb számára ez az alapanyag. Kata válasza egyszerű: amint elkezdett a bőrrel dolgozni, rájött, hogy ehhez sokkal nagyobb türelme van, ami az anyag varrásáról nem mondható el. „Nem mindegyik bőr jó bizonyos típusú táskának, sok függ a vastagságtól, állagtól. A bőrre sokkal jobban kell figyelni, nem nagyon lehet hibázni, megmarad a nyoma mindennek, nekem ehhez pedig végtelen türelmem van. Sokkal jobban kell figyelni és én szeretem. Anyagból nem is igazán szeretek varrni, én inkább megtervezni szeretem a ruhákat” – jegyzi meg.

Azt már nevetve mondja, bár a különböző típusú táskák első példányait sosem adja el, megőrzi, saját használatban igen kevés táskája van. Sok olyan készül a műhelyben, amit maga is szívesen viselne, s ez is az alapkoncepciója, de aztán csak kerül gazdája. „Szerencsére a nők nagy része nem olyan, mint én. Szerintem sokkal több táskája van egy-egy törzsvásárlónak, mint akár nekem” – mosolyog.

A közel hat évvel ezelőtt elindított saját vállalkozásának, a saját maga által felépített brandnek hosszas gondolkodás után a saját nevét adta, azon pedig sokszor derül, hogy termékeit sokan ismerik, de a megálmodójukat, készítőjüket már annál kevesebben. „Megtörtént már, hogy mellettem Miklós Kata-táskákról beszélgettek, és rájöttem, hogy nem ismernek, nem tudják, hogy én vagyok a készítőjük. A táskáimat már nem csak Csíkszeredában vásárolják meg, nagyon sokat postázok az országban, de akár Magyarországra is.

Szeretném még sokáig ezt csinálni, de egyben hálás vagyok, hogy ez a munkám. Nem volt még olyan nap amikor azt éreztem volna, hogy nincs kedvem bejönni dolgozni, ezért hálás vagyok és remélem kitart sokáig” – jegyzi meg.

S ha már Miklós Kata műhelyében járok, nincs ahogy ne csodáljam meg az őszi kabátokból, mellényekből álló, nemrég piacra dobott új kollekcióját. A táskakészítés mellett bár érdekli, kevesebb idő jut a ruhatervezésre, de talán – szövögeti a terveket – ha maga mellé varrónőket alkalmaz, akkor több ideje lesz kiélni alkotói álmait. Legutóbb három évvel ezelőtt tervezett szintén limitált kiadásban ruhákat, a nemrég megjelent izgalmas kollekció pedig korhatár nélkül viselhető.

„Kicsit designer termékek, vízlepergető füss anyagból készültek vatelin béléssel. Igyekeztem megtalálni a határt, hogy ne is legyenek túlzottan hétköznapiak, de extravagánsak sem, valahogy a kettő között mozogjanak” – mutatja a vállfáról levett darabokat.

Szereti itthon – mondja meggyőződéssel – bár saját bőrén is érzékelte, egy kisvárosból sokkal rögösebb út vezet a széleskörű ismertség felé.

Hálás a támogatói közösségért, akiknek lehet nem is lenne szükségük még egy táskára, de vásárolnak, mert így támogatják a helyben készült termékeket, a helyi iparművészt. „Ezért is tudom azt csinálni, amit szeretek, mert van egy nagyon erős támogatói közeg, és ezért én végtelenül hálás vagyok.”