Túl a zakón és farmeren: a férfidivat forradalmát szítaná a divattervező

– Van, aki már ismer a különleges ékszereidről, de most az egyik üzletlánc divattervező versenye kapcsán figyeltek fel a nevedre. Hogy kerültél bele a legjobb háromba?
– Az Auchan meghirdette divattervező diákok közt az In extenso nevű vonalának a megtervezését elég sok országban. A romániai mezőnyből kerültem be a legjobb háromba. Onnan jött a közönségszavazás, ami nekem nem az erősségem. A Facebookon közepes aktivitással próbáltam mindenkit mozgósítani. Olyan ötven szavazaton múlt végül is a dolog, de nem én vittem el a főnyereményt.

– Nyilván már az nagy dolog, hogy egy szélesebb közönség felfigyelt a munkádra, a nevedre. Amúgy mit kellett tervezni? Mit kellett elképzelni az üzletlánc vállfáin?
– Mindenképpen kihívás volt ekkora közönségnek tervezni. Az egyetemen elvontabb projektjeink vannak, amelyekben gyakran második helyre szorul a funkció vagy az, hogy minél szélesebb közönségnek elérhető legyen.

Ebben a versenyben azonban ez volt az első, hogy egy könnyen hordható ruha készüljön, amelyet több korosztály, sokféle alkatú nő tudjon viselni.

Én ehhez próbáltam minél jobban igazítani a ruhát. Színben én egy elég vidám printet terveztem szürkékkel, kékekkel. Ők megadták amúgy a kristályos témát, és egy téli, ünnepi ruhát kellett kivitelezni. Színvilágában én ehhez próbáltam igazodni, formájában pedig azt akartam, legyen nőies, amely el is takar, de meg is mutat, karácsonyi, szilveszteri bulira, szülinapra fel lehet venni. A ruha különlegessége, hogy négy fodor van az ujján összesen. Én úgy ítéltem meg, hogy ez hordható, azt mondjuk a gyakorlat igazolná, hogy az most beleér-e a töltött tojásba a szilveszteri vacsorán. Én úgy számoltam, hogy nem (nevet).

– Említetted, hogy kihívás volt ez a gyakorlatias ruha. Mit kellett figyelembe venni? Más anyagból kellett tervezni, más közönségnek?
– Igen, az anyagot mondjuk most a technológia is megszabta, mert ezt a nyomtatást, amit én szerettem volna, csak szintetikusra lehetett. Emellett nekem többnyire a vastagsága számított az anyagnak, hogy azt a tartást kiadja. Meg relatív olcsó anyag kellett legyen, mert árkategória is megvolt adva, 25–29 euróba kellett beleférni. Mindenképp széles közönségnek kell megfeleljen árban is.

– Tervezni amúgy hogy szoktál? Szélesebb réteget képzelsz el, vagy egy konkrét modellt, esetleg magadból indulsz ki?
– Egyetemen én divattervezést tanulok, ott többnyire férfiaknak szeretek tervezni. Általában kapunk egy témát, ami gyakran nem is kötődik a divathoz. Az lehet mondjuk, kert, virágok, valami szociális probléma vagy az újrahasznosítás, aztán ebből elképzelünk egy réteget, aminek most terveznénk. Akár korban, alkatilag is, például hogy 1,80 magas férfiak. Aztán sokszor csak megtervezzük, de nem jutunk el odáig, hogy meg is varrjuk a kollekciót. Ékszerek esetében inkább magamnak tervezek. Ez, hol találkozik az egyetemi tervezéssel, hol nem. Ezt én teljesen hobbiból űzöm, néha pedig összekapcsolom az egyetemi projektjeimmel is. Ez egy kicsit reálisabb dolog.

– Miért a férfidivat izgat?
– Egyszerűen ez nekem valahogy érdekesebbnek tűnik, a női divatban valahogy már mindent lehet.

Igazából erre gondolok, hogy miért is van az, hogy a nőknek mindent lehet, s a férfiaknak csak a nadrág és kész?

– S miért van ez?
– Míg a nők esetében a feminizmus úgymond elhozta ezt a forradalmasítást, hogy lehessen mindent, a férfiaknál ez elmaradt. Ha a nők emancipálódtak, akkor a férfiaknak miért muszáj sziklakeménynek, határozott erősnek lenni?

– S mibe szereted öltöztetni a férfiakat? Én úgy láttam, hogy szeretsz színes lebernyegeket aggatni rájuk.
– Az említett férfikollekcióm az egyetemi alapképzés végén, a vizsgára született. A nőies és férfias elemeket próbáltam összevegyíteni a kollekciómban. Ezért is történt, hogy ilyen furcsa helyeken vágtam ki, mint például a vállán. A férfi vállakat nem nagyon szoktuk mutogatni, meg a combokat vagy a hasukat sem. Igazából erre volt már példa a konditeremdivatban a hetvenes években, de nem a hétköznapokban. Mondjuk az is vitatható, hogy mennyire hordhatók azok a ruháim a hétköznapokban, ezt közben már újragondoltam.

– Tehát szereted színesbe öltöztetni a férfiakat, és meglepni az embereket. Ezt látod a kifutókon is a férfiakon? Erre megy a világ?
– Igen. Aztán hogy ezt ki veszi rossz néven és ki nem... A Gucci pár éve botrányos vonallal jön ki, de kisebb cégek is aggattak már csipkehálóinget a férfiakra.

– Én azt látom, hogy az egy dolog, ami a kifutón jelenik meg, de más, amit eladásra terveznek.
– Így van, a kifutón bemutatnak egy történetet, egy koncepciót, egy világnézetet. A feladata ezeknek inkább az, hogy felhívják a figyelmet, s egy-egy darabot eladnak azokból is, de többnyire ha az ember felmegy a weboldalukra, egészen hordható ruhákkal találkozik.

– Sokan az ékszereidről ismernek. Azok is színesek, nem hétköznapiak. Először ékszereket kezdtél tervezni?
– Nekem mindig kellett valamilyen ékszer. Kilencedikes koromban például kitaláltam, hogy kell egy kakukkos óra a fülembe, s egyszerűen kartonból összefestegettem s megalkottam. Hobbiként kezdtem, de főleg magamnak. S akkor jöttek az emberek, hogy készíts nekem is, nekem is. Most már vásárokra járok az ékszereimmel.

– Többnyire műanyaggal dolgozol?
–  Igen. Süthető gyurmával kezdtem, de dolgozok műgyantával és most legújabban különböző pet-palack dugókat olvasztok meg és alakítom újjá. Eleinte sok alapanyagot vásároltam, de úgy éreztem, felvet minket a műanyag, akkor hasznosítsunk újra. Interneten olvasgatok a módszerek után és kísérletezgetek, hogyan tudom formázni.

– Jövőre végzel a mesterin is. Hogyan képzeled el a jövődet?
– Még én sem tudom, hogy hová szeretnék eljutni. Ez is olyan, mint az ékszerkészítés, belefogok, s aztán látom, hogy merre alakul. Szeretnék külföldre menni szakmai gyakorlatokra.

– Te mibe szeretsz öltözködni? Mennyire követed a divatot?
– Valamennyire követem. Ami szimpatikus belőle és elérhető. Nagyon kedvelem a kényelmes darabokat. Az ékszereimet nagyon szeretem, hogy pont olyan legyen, amilyennek elképzeltem. De ruhában változó. Voltak fekete korszakaim, most éppen a színeset szeretem. Amikor az egyetemre mentem, láttam, hogy ott van egy nagyon erős fekete vonal, mindenki fekete lepedőkbe járt, s akkor én is. Ennek a fekete korszaknak is volt egy előzménye valamikor hatodik osztályban, a rocker korszak, aztán jött 9–12. osztályban a másik véglet, a nagyon színes. Aztán az egyetemen megint fekete, de most egyáltalán nincs kedvem feketét felvenni.