Védett egység: odafigyelés és elfogadás Csíksomlyón

Dél van. Nagy a sürgés-forgás Csíksomlyón a Jakab Antal Ház vendéglőjében: a zarándok menüt van, aki elvitelre kéri, más helyben fogyasztja el. Éván látszik, tudja, mi a teendője, árgus szemekkel figyeli, melyik asztal szabadul fel, honnan kell leszedni a tányérokat, evőeszközöket. Szorgalmasan teszi a dolgát, érzékelhető, hogy tudja, mi a feladata, és azt komolyan veszi. Eközben Szilveszter és Richárd frissen szeletelt kenyérrel tölti fel a kenyeres kosarakat, közben szétnéznek, minden rendben van-e körülöttük. Eddig semmi különleges, igaz? E három személy tán akkortól válik egy kívülálló számára érdekessé, ha kiderül róluk, hogy ők fogyatékkal élnek.

„Hogy mi mekkora sztárok lettünk” – kacag nagyot Éva, amikor beszélgetni kezdünk. Voltak már a tévétől is – újságolja –, s tán kicsit furcsállja is a nagy érdeklődést, hiszen ők csak dolgoznak. Persze mindhárman érzik, nagy dolog az, hogy munkát kaptak, kifejezetten fontosnak tartják büszkén elújságolni, hogy munkakönyves állásuk van. A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Jakab Antal Ház vendéglőjében, a konyhán, a catering-szolgálatnál, illetve a vendégház recepcióján különböző szellemi- vagy mozgásszervi fogyatékkal élő személyek dolgoznak, és mivel számuk az alkalmazottak felét teszi ki, országos viszonylatban is egyedülálló módon a vendéglátó egység megkapta a védett egység minősítést.

„Amikor a Caritas 2016-ban átvette a korábban Jakab Antal Tanulmányi Házként ismert intézmény működtetését, már akkor szerepelt a tervek között a különböző fogyatékkal élő személyek alkalmazása. Első lépésben az ingatlant kellett rendbe tenni, most nyolc akadálymentesített szobánk van, ez még a környéken is újdonságszámba megy. A koronavírusos időszak beköszöntével az intézményünk működésébe is változások jöttek, csökkent a személyzet száma, aztán amikor már új munkatársakat kerestünk, a célunk az volt, hogy bizonyos korlátokkal rendelkező embereket is alkalmazzunk. A catering részen három olyan sofőr van, akik bizonyos rokkantsággal rendelkeznek, a konyhán a segédszakács rokkant, a kisegítő személyzet sorában is van különböző fogyatékkal élő személy. Próbáljuk felkarolni azokat az embereket, akik máshol nem, vagy nehezebben kapnak lehetőségeket. Nagy dolog ez az ő életükben, a mienkben, de a kollégák életében is. Fontos, hogy azok, akik ide betérnek, lássák, érzékeljék ezt a nyitottságot” – mondja Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója.

Lételeme a segítségnyújtás, a gyengébbekre való odafigyelés. Ha nem tudnám, akkor is érzékelném abból, ahogyan mosolyogva, bátorító tekintettel figyeli az ebédlőben sürgölődőket. Tulajdonképpen – fűzi hozzá – nem új keletű dolog, hogy fogyatékkal élő személyeket alkalmaznak, ám korábban a törvény nem tette lehetővé, hogy különálló részlegként védett minősítést kapjanak. Többszöri próbálkozás után változott meg tavaly ősszel a törvény, így egy civil szervezet, egyesület különálló részlege is megkaphatja a minősítést. „Mi tulajdonképpen március végére kaptuk meg a hivatalos elismerést is arra, amit eddig is csináltunk” – jegyzi meg cinkosan.

A védett egység minősítés elnyerése előnyökkel is jár. Az igazgató elmondása szerint az ötven alkalmazottat meghaladó közintézmények, vállalkozások esetében az alkalmazottak négy százaléka fogyatékkal élő kell legyen. Amennyiben nincs lehetőség fogyatékkal élőket alkalmazni, az egyébként őket megillető minimálbér értékét havonta be kell fizetni az államkasszába.

Ám a törvény arra is lehetőséget biztosít az érintetteknek, hogy ha nem áll módjukban hátrányos helyzetű személyeknek munkát biztosítani, az őket illető minimálbér egy részét nem kötelesek az államnak utalni, hanem levásárolhatják védett minősítéssel rendelkező egységnél, így támogatva azt. Már meg is van az első szerződésük, és továbbiak aláírása is folyamatban van – újságolja örömmel az igazgató. Ők fogják például a meleg ételt szállítani a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság sürgősségi elhelyező központjának.

Ez más országokban nem számít unikumnak. Fontos, hogy a hátrányos helyzetben lévőket a közösség hasznos elemeivé formáljuk, bevonjuk bizonyos tevékenységekbe úgy, hogy ők is hasznosnak érezzék magukat. Azt mondják, minden lánc annyira erős, amennyire erős a leggyengébb láncszeme. Ezt a közösségre is visszafordítva, amennyire törődünk a gyengékkel, annyira vagyunk erősek. Igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten tenni, persze nem mindig könnyű, de a gondviselés, a szentlélek az utat megmutatja, és amikor már úgy néz ki, hogy semmi esélyünk lépni abba az irányba, megjön a megoldás is” – fejti ki Péter György.

Az étteremből a vendégház recepciójára térünk be, ahol mosolyogva fogad Kósa Zsuzsa. A gyógypedagógusi végzettséggel rendelkező, mozgásszervi problémákkal élő fiatal nő másfél éve dolgozik recepciósként. Az első meglepetést sosem kell zokon venni – mondja, amikor arról beszél, hogyan reagálnak az ide betérők a különböző fogyatékkal élő alkalmazottak láttán.

„A vendéglőben is azt tapasztaltam, hogy volt, aki meglepődött, de egyre több mosolyt látok az arcokon. Ha sérült ember közelében vagy, akarva akaratlanul le kell lassulj. Azt vettük észre, hogy a vendégek egyre többet mosolyognak. Én is sérült vagyok, de ez nem befolyásolja különösebben az életemet. Azért nem, mert úgy döntöttem, hogy nem hagyom befolyásolni. Mindenkinek nagy szeretettel üzenem, hogy mindenki sérült, csak van, akin látszik, és van, akin nem. Legyünk nyitottabbak egymás iránt, de ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, a félelmeinken kell átlépni” – mondja Zsuzsa, akinek helyét a recepción hamarosan egy látássérült hölgy veszi át, Zsuzsa ugyanis élete legszebb feladatára készül. Édesanya lesz.