Sikerük titka: szeretet és alázat

„Nem fogtok eltévedni, ha az utcát megtaláljátok, tudni fogjátok, amikor megérkeztek” – mondja Pap Hajnal a telefonban, amikor a házszám felől érdeklődök. És igaza van, az utca megvan, a kapu előtt pedig tudom, hogy jó helyen járok, hiszen csakis egy keramikus házaspár kapuján lehet agyagbók készített postaláda. A pontosság kedvéért postaváza.

Pap Hajnal már kislányként is előszeretettel készített agyagfigurákat, megvolt hozzá az kézügyessége, érdeklődése, s bár nem ezirányba indult el, amikor szakmát keresett magának, végül az agyagformázás, a kerámiatárgyak készítése lett az a terület, ahol fantáziája szabadon szárnyalhat.

Sok állomása volt szakmai fejlődésének, amíg férjével, Szőcs Zsolttal eljutottak a saját műhely létrehozásáig.

Hajnal nevetve meséli, korábban a Művészeti Népiskolában még fafaragászatot is tanult, egyedüli lány volt az osztályban, majd később a festészet-grafika szakra is beiratkozott, itt ismerkedett meg Zsolttal.

A saját műhelyig sok kerámiakészítő műhelyben megfordult, figyelt, tanult – meséli –, aztán egyszercsak, szinte egyik percről a másikra döntötte el, hogy saját lábára áll. Néhány évvel ezelőtt gondoltak egy nagyot, és egy kollégájával valamint férjével létrehoztak egy közös műhelyt. Igaz, akkor még Zsolt a fémiparban dolgozott kovácsként.

– meséli nevetve, amint ribizliszörppel kínál a diófa árnyékában. A lombok takarásában – mutatja – ott van egy saját készítésű bronzszobra is.

„Egy alkalommal ültem a magam csendjében, és arra gondoltam, mi lenne, ha Zsolt is megtanulna korongozni, hiszen mindamellett, hogy ügyesen rajzol, szereti a különlegességet, az egész lénye különleges” – jegyzi meg. És így lett, Zsolt megtanult korongozni, ma is hálás mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy délutánonként, sokszor késő estig egy kerámiaműhelyben ellesse, tanulja a szakmát. „Szerencsés helyzetben voltam, és nagyon hálás vagyok ma is Dánel Sanyinak, akit nagyon jó szakembernek tartok, kézügyessége, rálátása a dolgokra páratlan, ő is délutánonként ott dolgozott a műhelyben, időnként a közelébe mentem, és néztem, hogy készíti a darabokat. Ott korongoztam mellette, néha-néha odajött, megnézte, mit csinálok, és adott egy-két jó tanácsot. Ez nekem így elég is volt. Több mint félévet tanultam, dolgoztam mellette” – eleveníti fel Zsolt a tanulási folyamatot.

Majd miután megtanult korongozni, Zsolt is csatlakozott a családi vállalkozásuk keretében a tényleges munkához, alkalmazottaik voltak, üzleteknek készítettek megrendelésre termékeket, de egy idő után úgy érezték, ahhoz, hogy szakmailag fejlődni tudjanak, váltaniuk kell. 2009-től Hajnal és Zsolt ketten maradtak a családi vállalkozásban, egyedi termékeket kezdtek készíteni, és vásárokba kezdtek járni.

Örömmel újságolják, pályázati úton sikerült beszerezniük egy magas tüzű villanykemencét, és azt be is üzemelték.

A kemence által lehetőségünk lesz magastüzű mázakkal dolgozni. Néhány évvel ezelőtt nem is mertünk volna arra gondolni, hogy egy ilyen kemencénk legyen hiszen tudatában voltunk annak, hogy termékeinkből nem tudjuk annak árát előteremteni. Inkább arra gondoltunk, hogy építünk egy szintén fatüzeléses sómázas kemencét. Aztán az emberek segítőkészségének köszönhetően időben információkhoz jutottunk, pályázhattunk, megtapasztaltuk azt, hogy milyen támogatóak az emberek, és így sikerült mára már beüzemelni a kemencét, ami számunkra nagy előrelépés” – meséli Hajnal lelkesen, de közben azt is büszkén megjegyzi, hogy az eddig használt kinti fás kemencét Zsolt készítette. „Mindig lehetett rá számítani, hálás kemence, össze is szoktunk. Nincs benne semmi elektronika, az ember rá van hagyatkozva az érzéseire” – teszi hozzá Zsolt, és közben már álmokat, terveket szövöget. Azt is el tudom képzelni – mondja –, hogy egy nagyon igényes étteremnek készítünk majd étkészletet.

A ház melletti régi istálló épületét évekkel ezelőtt átalakították, bővítették, ott van a műhelyük, Zsolt ott korongozik, majd feleségével együtt díszítik, festik a kerámiatárgyakat. Különleges, nem szokványos formájú vázák, tálak, kaspók, gyertyatartók, ékszertartók, faldíszek, udvari kerámiaedények, épületdíszek kerülnek ki a műhelyből. Az évek során kialakult a munkaritmusuk, stílusuk, egymáshoz csiszolódtak. Hajnal például a fa alakzatokat kedveli, ő sokszor azzal díszíti a különböző dekorációs kellékeket, Zsoltot a mesevilág fogta meg.

Sok gyerekkel találkozunk a vásárokban, és látom, hogy megfogja őket a látvány. Nem mindig csak a felnőttekre kell gondolni, hanem a gyerekekre is” – mondja.

Az alkotás folyamatában mindenkinek megvan az egyéni szabadsága, bíznak egymásban, érzésből díszítenek, festenek. „Ami bennünk van, azt ki kell engedni, és akkor szép dolgok születnek, de ehhez kell a csend. Mi csak olyan darabokat készítünk, amit mi is szeretünk, olyant nem is vállalnánk el, ami nincs hozzánk közel. Mikor elmegyünk egy-egy vásárba, akkor ezek a tárgyak bennünket képviselnek. Ez fontos” – jegyzi meg Hajnal, amint besétálunk a műhelybe.

Azt mondják, lakásukat kevés saját készítésű kerámiatárgy díszíti, az udvaron van néhány méretes udvari váza, van, amelyik ötven kiló agyagból készült. „Szoktak kedvenc darabok lenni, sokszor tettünk félre ilyeneket, de aztán csak eladjuk, hisz mindig készül egy szebb. De most már nem is tesszük félre”– jegyzi meg Zsolt, amint szemügyre veszem a vázákat, fali képeket. A család cicája sok terméken meg van örökítve, és a hal is visszatérő szimbólum, már csak azért is – mondják nevetve –, mert Zsolt szeret halászni.

Előveszem a festékeket, hozzálátok a festéshez, itt csend és béke van. Addig csinálom, amíg a végeredménnyel meg vagyok elégedve. Szeretem” – jegyzi meg Hajnal. Közben Zsolt már korongozik, a szemünk láttára készül el az agyagkupacból a kecses váza. Elismeri, azokhoz képest, akik ebbe a szakmába belenőnek, ő harmincévesen, nagyon későn tanult meg korongozni, de nem ez a siker titka. „Itt az érzések a fontosak. De ugyanilyen fontos, hogy bármivel is foglalkozunk, azt szeressük. Én nagyon szeretem, mindig jó kedvvel ülök fel a koronghoz. Másképp nem lehet. Az évek folyamán rájöttem, hogy sok-sok alázatra van szükség. Az agyag megtanít dolgokra, összhangba kell lenni vele, és akkor ő is engedelmeskedik” – magyarázza csillogó szemekkel.