„Szeretnénk, hogy ez rutinná váljon és csak abban az esetben maradjon el, amikor ennek egészségügyi oka van" – mondta dr. Füstös Annamária, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttgyógyászati osztályának vezetője. Az újszülöttgyógyász szakorvos elmesélte, hosszabb folyamat volt és még mindig tart az aranyóra bevezetése, jelenleg viszont már mindenkinek fel van ajánlva ez a lehetőség, és egyre több anya él is vele. „Igyekszünk egyre inkább bababaráttá tenni a vajúdás, a szülés folyamatát, a gyermekágyi napokat. Ha az anya és a gyermek is rendben van és nincs semmi komplikáció, akkor nincs akadálya annak, hogy együtt legyenek, hogy maximálisan kielégítsük az aranyórára vagy az együtt töltött időre az igényt" – nyomatékosított a szakember.
Teljesen természetes és beavatkozás nélküli folyamat, ami után nagyon jól működik a szoptatás. Az aranyóra nem feltétlenül hatvan perc, hanem akár két óra is lehet. Nagyon fontos az aranyóra során a bőrkontaktus, ez a babát is, és az anyát is megnyugtatja, stabilizálja a baba testhőmérsékletét. Az első érintkezés segít a baba immunrendszerének a fejlődésében is, hisz kapcsolatba kerül az anya bőrén megtalálható baktériumokkal. Elkezd kialakulni a kötődés, az anya hormonháztartása is felkészül arra, hogy szoptasson" – ismertette a szakorvos.
Az aranyóra kórházakban való alkalmazásával kapcsolatosan korábban sok fenntartás volt, például a higiéniai körülmények miatt aggódtak. Füstös Annamáriától megtudtuk, Nyugaton a kórházakban is hagyománya van már ennek, Romániában pedig elsősorban az otthoni, vagy a nem kórházi szülések alkalmával került sor először az aranyóra biztosítására. Aztán bekerült egyes magánklinikákra, ahol tiszteletben tartották a szülők erre vonatkozó kérését, majd olyan kórházi szülészeti osztályokra is, ahol haladó szellemű szülész- és gyermekorvosok azt mondták, hogy próbáljuk meg, meg miért ne, ha az anya és a baba is rendben van. „Itt nálunk is folyamatosan cserélődik a csapat, az orvosok és ugye új idők új dalai, az elmúlt években úgy a szülésznők, mint a szülészorvosok, a gyermekorvosok részéről nyitás volt megfigyelhető. Most már működik az aranyóra és nagyon pozitívak a visszajelzések" – mondta az orvos. Kiemelte,
az aranyóra hozadéka elsősorban hosszútávon észlelhető az anya-gyermek, az apa-gyermek kapcsolatban, főként ott, ahol első gyermek és egyúttal család is születik.
„Ez számokban nem igazán mérhető, statisztikákban nem kimutatható. A kötődés kialakulása, a hatékony szoptatás elkezdése már a szülészeten, az anya elégedettsége, a pozitív szülésélmény – ezekben látszik a hozadéka" – tette hozzá.
Az újszülöttgyógyász ismertette, a kisbaba világra jövetele után az anya mellkasára kerül, a köldökzsinórt pedig csak azután vágják el, miután már nem pulzál. A kórházi előírások szerint az anya a szülés utáni első két órát a szülőszobán tölti megfigyelés alatt, mert ekkor nagyobb esélye van az esetleges, súlyos szövődményeknek. Ezt az időt a baba együtt töltheti és igény szerint együtt is tölti az anyával, ekkor már megtörténik az első mellre helyezés. Ha az apa igényli, akkor ő is jelen lehet ebben a két órában. Ezt követően az anya és gyermeke a gyermekágyas kórterembe kerülnek.
A császármetszéssel szülő nők esetében nagyobb szervezést igényel az „első találkozás" megszervezése. Mivel az anyuka a műtőasztalon van, hosszas, háborítatlan együttlétre nincs lehetőség a babával, de kis időt így is igyekeznek biztosítani: a babát megszületése után átveszi az újszülöttgyógyász, megtörülgeti, ellátja, megvizsgálja és ha minden rendben van, akkor visszaviszik az anyához, a mellkasára helyezik néhány percre, igény szerint pedig több időre is. Rendszerint az apa is ott van ilyenkor a folyóson, hozzá is kiviszik a babát, megnézi, megpuszilhatja, majd az ebben az esetben is kötelező két órás megfigyelési időt ismét együtt töltheti az anya és gyermeke, illetve az apa. Mivel császármetszés után az anyának az első 24 órában vagy legalább az első néhány órában feküdnie kell, a babát ezután az újszülöttgyógyászati osztályon tartják megfigyelés alatt, és amikor éhség jeleit mutatja, akkor kiviszik az anyához, segítenek mellre tenni.
Füstös Annamária elmondta,
Nyugaton már a természetes császármetszés is kezd elterjedni,
ennek során a műtét ellenére is igyekeznek lehetőséget biztosítani arra, hogy a baba az első egy-két órát bőrkontaktusban töltse az anya mellkasán.
A csíkszeredai kórház szülészeti és az újszülöttgyógyászati osztályának bejáratánál egy nagy plakátot helyeztek el, amelyen az aranyóra fontosságát, mibenlétét ismertetik. Az osztályvezető orvos elmondta, a kórháznapokra készültek ezzel, egy asszisztens kollégájuk készítette el a plakátot. A szülők pedig most már kezdik ismerni az aranyóra fogalmát, főként azok, akik tudatosan készülnek arra, hogy a szülés szép élmény legyen. „Nagyon sok pozitív tapasztalatom volt a természetes szüléssel és az aranyórás, háborítatlan baba-mama együttléttel kapcsolatosan. Mindig nagy öröm nekünk is, amikor az anya is jól van, a baba is jól van és mindenki testileg-lelkileg átéli a szülés élményét. Nagyon szeretnénk azt, hogy az aranyórára mindig sor kerüljön, amikor az anya és a baba egészségi állapota erre lehetőséget biztosít" – hangsúlyozta Füstös Annamária.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.