Rettegünk, de nem tudjuk, mitől? Orvos-Tóth Noémi az átörökített lelki válságokról

Simon Virág 2019. március 27., 17:42

Téves azt hinni, hogy a múltat le lehet zárni és azzal nem kell foglalkozni, hiszen attól, hogy valaminek vége van, az még nem múlt el, vallja Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, aki első alkalommal tartott előadássorozatot Erdélyben.

A szülői mintákat generációkon keresztül magunkkal cipeljük, ha akarjuk, ha nem Fotó: 123RF

Az ijesztő, pusztító szörnyként bennünk, velünk levő traumák, problémák, a depresszió, a pánikzavar, a fóbia, a párkapcsolati vagy munkahelyi elakadás hátterében családokon átívelő, transzgenerációs gócok, minták vannak – állítja Orvos Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, aki az örökölt sorsról több erdélyi városban tartott nemrég előadásokat a Nyitott Akadémia meghívására.

Különböző elméletek

Mi a marosvásárhelyi előadását hallgattuk meg, ahol többek között azokról a pszichológiai elméletekről is szó esett, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy mi okozza a különböző gondokat, elakadásokat. Freud szerint a problémákat az okozza, hogy történt valami az élet elején, kisgyermekkorban, amit nem sikerült feldolgozni, amit elfojtottunk. De hiába söpörjük a szőnyeg alá, mert előbb-utóbb elakadást okoz. A kognitív pszichológia azt mondja, hogy a probléma azért alakult ki, mert rossz gondolati sémákat írtak be az elménkbe. Például azt, hogy nem vagyunk szerethetőek, senkinek nem számít, hogy érezzük magunkat, vagy hogy a világ veszélyes, és nagyon vigyázzunk kell.

A transzgenerációs megközelítés azt mondja:

hozd ide a problémádat, nézzük meg, mi történt a te életedben, de nem állunk itt meg, hozd ide a családod történetét is, nézzük meg mi történt szüleiddel, nagyszüleiddel, dédszüleiddel.

Mert mi mindannyian egy nagy családi hálónak vagyunk a része, az életünk problémáira nincs megoldás akkor,  ha csak magunkat látjuk, látni kell a teljes családi rendszert, a családi múltat.

Ez egy viszonylag új szemlélet a pszichológián belül, de alapvetően nem új, hiszen már a Bibliában írva van: „megbüntetem az apák vétkeit a fiakban, harmad és negyedíziglen”. Ez azt is jelenti, hogy nincs következmények nélküli élet, ami veled történik, hatással lesz a gyermekeidre, unokáidra, dédunokáidra. Az előadó szerint a magyar nyelv gazdag és okos: nem esik messze az alma a fájától, vagyis nem tudsz távol kerülni onnan, ahonnan származol, hiszen viszed magaddal a gyökereidet, eredetedet.

„A »nézd meg az anyját és vedd el a lányát« nem csak azt jelenti, hogy jól nézd meg, mert húsz év múlva így fog kinézni. A mintázatok, amelyeket otthon a családban megtapasztalunk, a viszonyulásaink velünk jönnek, és visszük magunkkal a saját magunk alapította családba is. A gyökereink, amiből táplálkozunk, kihatnak az egész életünkre.”
Vártak a világra?

A szakember szerint fontos kérdés, hogy hogyan kerültünk erre a Földre, akarták-e, hogy megszülessünk, milyen erők hívtak életre. Vágyott és várt gyerekek voltunk-e? Jó volt-e szüleinknek, amikor megtudták, hogy megfogantunk? Sokáig azt gondolták, hogy ami az anyaméhben történik, az nem fontos, mert ott csak fizikai növekedés van. Ma már tudjuk, hogy a magzat tanul. Amikor megszületünk, akkor egy íz- és egy nyelvpreferenciával születünk, ismerjük az anyanyelvük dallamát. A magzat osztozik az édesanya érzelmi állapotában, biológiai jelekké alakul az érzelmi állapot, és azokat átveszi a magzat. Ha egy anya nem várja a magzatot, akkor fél, esetleg szégyelli magát, aggódik. Kutatások bizonyítják azt, hogy ilyenkor másképp alakul a magzat idegrendszere.

Az érzéseink nem csak ránk tartoznak Fotó: 123RF

Már Arisztotelész is azt mondta az édesanyáknak, hogy vigyázzatok, milyen érzések vannak bennetek, mert minden, ami bennetek végbemegy, az átmegy a magzatba. A magzat olyan, mint a kicsi mag, ami a földben van, átveszi az éltető anyagot, de akár a méreganyagot is a talajból. A kisgyerekek is ugyanígy tesznek, ha boldogság van, akkor a baba is egy boldog ősállapotban fürdőzik. Ha feszültség van, idegesség, akkor azt tapasztalja meg, hogy nem jó az élet.

A Prága-tanulmány

1968-ban Csehszlovákiában engedélyezték a abortuszt, futószalagon kapták az engedélyt erre az anyák, tíz százalékát a kéréseknek azonban elutasították. A szemfüles kutatók elkezdték figyelni az ehhez a tíz százalékhoz tartozó gyermekeknek az életét: ez volt a Prága-tanulmány. Harmincöt éven keresztül követték a nem kívánt gyermekek sorsát, élettörténetét. Feljegyezték, hogy születésükkor sokkal több volt a nehéz szülés, alacsonyabb testsúllyal születtek, sírosabb gyermekek voltak, az iskolában társaik kiközösítették, alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeztek, nem tudtak beilleszkedni társaik közé sem. Aki az élete elején nem volt érték szülei számára, könnyebben ment bele könnyed kapcsolatokba, közöttük magasabb volt azoknak az aránya, akik bűncselekményt követtek el, önsorsrontó életet éltek. Az öngyilkossági ráta is magasabb volt.

Az életük elején tapasztalat elutasítás végigkísérte őket. A kutatás bizonyította, hogy számít az, hogy hogyan várnak a világra.

És nemcsak az, hogy minket, hanem az is, hogy szüleink, nagyszüleink esetében mi volt a helyzet.

A szeretve lenni hitrendszere

Ha valaki nem kívánt gyermek, azt nem biztos, hogy születése után tudják szeretni, lehet, hogy soha nem kapja meg az élethez szükséges szeretetet, megszakad a szülő-gyermek kapcsolat. Ez pedig átadódik generációról generációra.

Vannak, akiknek sosem mondják el otthon, hogy szeretik Fotó: 123RF

„Az, hogy lehet szeretve lenni, egy hitrendszer, ha te nem tapasztaltad meg, akkor nem tudod továbbadni a gyermekeidnek. Ha valakinek nincs meg ez a hitrendszere, akkor hiába mondod neki, hogy szeretni való vagy, szép vagy, ügyes vagy. Hallja, de nem hiszi el.”
A gyermek a végsőkig meg akar felelni

Az előadó beszélt arról is, hogy a gyermek nemével kapcsolatos elvárás az egyik legerősebb, s ez is befolyásolhatja az életünket. Hiszen amikor kiderül, hogy nem az elvárásnak megfelelő nemű lesz a gyermek, akkor a szülőkben van egy kis csalódás. A fiúvárás évszázadokig fontos volt, hogy a fiú vigye tovább a nevet, legyen erős támasza a családjának. Nagymértékben befolyásolhatja életünket, ha nem a megfelelő nemű gyermeknek születtünk.  Ha nagyon komoly az elvárás, és a szülő nem akarja elengedni, akkor megpróbálja az elvárásnak megfelelővé gyúrni a gyermeket.

Az elvárások megdöbbentő hatásúak lehetnek az ember életében.

Ha valakit fiúnak várnak, de lánynak születik, előfordulhat, hogy fiúként nevelik, rövid haja lesz egész gyermekkorában, nem engedik, hogy szoknyát, ruhát viseljen, akkor nem csoda, ha fiatal felnőttként nem fog tudni teherbe esni. Hiszen ő tudattalanul fiúként él, így viselkedik.

A helyünkön vagyunk-e?

Orvos-Tóth Noémi beszélt arról is, hogy korábban sok családban a gyermekhalandóság szinte mindennapos volt. Született 10-12, életben maradt 6-8. Sokszor a veszteségek feldolgozatlanul maradtak, ha elveszítettek egy babát, gyorsan szültek még egyet. A transzgenerációs pszichológia szerint a következő gyerek nem a saját helyére, hanem azon gyermek helyett került a rendszerbe, akit elveszítettek.

„Őket hívja a pszichológia helyettesítő gyermeknek, az elveszített gyermek pótlására születettnek. Esetükben három forgatókönyv születik: elvárják tőle, hogy pont olyan legyen, mint a másikat gondolták, hogy lehetett volna. Salvador Dali példázza ezt, akinek ugyanazt a nevet viselő testvére 1901-ben született és 1903-ban halt meg, meg a híres festő 1904-ben jött világra.  Édesanyja azt várta el tőle, hogy olyan legyen, amilyen a testvére lehetett volna. Ötévesen kivitte Dalit az azonos nevű testvére sírjához, és elmondta, hogy te azért születtél, hogy helyébe lépjél. Dali különleges festményei beszélnek mindarról, ami az ő lelkében kavargott.”

Orvos-Tóth Noémi Fotó: Facebook/Orvos-Tóth Noémi - MAI Pszicho

A túlféltés is jelentkezhet, amikor a szülők attól rettegnek, hogy nehogy valami történjek a gyermekükkel. Az előadó, aki helyettesítő gyerekként született, gyermekkorában megtapasztalta, hogy mit jelent az állandó féltés. Ő is érezte, amikor hazavitte kisgyermekét, hogy az öröm helyett egy megmagyarázhatatlan nagy félelem vesz erőt rajta. Hiszen a transzgenerációs minta szerint tudta, hogy egy gyerek elveszíthető.

Harmadik esetben a megszületett élő gyermek egy fájdalmas mementó. Az élő gyermek a halottra emlékeztet.

A feldolgozatlan traumák megakadályozzák a szeretet újbóli kialakulását, ha egyszer megéreztük azt a mérhetetlen fájdalmat, amit egy szerettünk elvesztése jelent, akkor nehezen szánjuk rá magunkat arra, hogy újra merjünk szeretni.

A családi légkör meghatározza azt, hogy mit gondolunk a külvilágról. A transzgenerációs pszichológia szerint minden családot egy láthatatlan határ vesz körül, és fontos, hogy ez mennyire zárt vagy nyitott, ez határozza meg, hogy a tagok hogyan viszonyulnak a másik emberhez. Hiszen a családban tanuljuk meg, hogy két ember között mekkora távolság kell legyen. A szakember elmondta, hogy a hozzá fordulók nyolcvan százaléka vallja be, hogy soha nem mondták azt a családjában, hogy szeretlek, soha nem ölelték, nem simogatták meg. Vannak családok, ahol a távolság szinte bejárhatatlan.

Családi és kollektív traumák

„Sok családban jelen van a bizonytalanság, megszégyenítés, bántás. A megszégyenítő nevelés generációkról generációra adódik. A »szégyelld magad!« a leggyakrabban elhangzó szülői nevelő mondat. A testi fenyítés is része a családi nevelésnek. Sokan mondják, hogy engem is vert az apám, mégis ember lett belőlem.

A bántásban nemcsak az arc, hanem a lélek is ég. Kiég belőle a bizalom. A bántás tönkreteszi bizalmat.

Egy amerikai kutatásban kimutatták, hogy a lakosság hetven százalékának gyermekkorában valami bántás, fájdalom történt. Ez lehet lelki vagy fizikai bántalmazás, elhanyagoltság, szülők válása vagy alkoholizmusa. Minél többféle bántás volt, annál gyakrabban alakulhattak ki különböző betegségek. Bizonyították, hogy a gyerekkori traumák, fájdalmas érzések megrövidítik az életünket. A trauma nemcsak egy fájdalmas emlék, hanem egy neurológiai állapot, azt jelenti, hogy az idegrendszer valahogy nem jól, vagy másképp működik. A trauma azt jelenti, hogy állandó feszültségben élsz, van benned egy állandó vibrálás, s ha akarod, akkor sem tudod lenyugtatni magad. Az elfogyasztott nyugtatók száma jelzi, hogy sokan képtelenek vagyunk arra, hogy magunkat megnyugtassuk.”

Epigenetikai kutatások

Orvos Tóth Noémi szerint vannak kollektív traumák is, amelyek nyomot hagynak az életünkben. A kitelepítés, az üldöztetés, a holokauszt áldozatainak fájdalma átkerül az utódokra is. Ezt bizonyítják az epigenetikai kutatások. Amikor valakit trauma ér, epigenetikai marker, üzenet kerül rá az örökítő anyagra. A utódoknak a szülők azt üzenik: vigyázz, mert nagyon nehéz körülmények vannak ezen a világon. A félelem és rettegés átadódik, hogy segítse a túlélést. 2014-ben a Nature magazinban mutatták be azt a kutatást, amely során az egerek ketrecébe cseresznyevirág-illatot permeteztek, és eközben kaptak egy áramütést. Néhány alkalom után tudták, hogy a cseresznyevirág-illattal áramütés párosul. Az egér utódainak már csak a cseresznyevirág illatát permetezték be, áramütést nem kaptak, mégis rettegni kezdtek. Nemcsak a gyerekek, hanem az unokák generációja is.

Merre induljunk?

A félelem átnyúlik egyik generációról a másikba, és ott van az életünkben a lenyomata. Ahhoz, hogy a meglevő problémáinkkal szembesülni tudjunk, azokat meg tudjuk oldani, hogy elindulhassunk a gyógyulás útján, meg kell tudnunk mi zajlott őseink életében. Az első lépés a gyógyulás felé a család érzelmi családfájának a felrajzolása, a múlt megismerése.

Szégyelld magad! Bármennyire szomorú, ez a szülők által nevelői céllal leggyakrabban használt mondat Fotó: 123RF

„Kezdjünk el gondolkodni azon, hogy mi hogyan viszonyulunk dolgokhoz, ezeket hoztunk-e otthonról vagy sem? Üljünk le beszélgetni szüleinkkel, nagyszüleinkkel, s ne felejtsük el, hogy attól, mert valaminek vége van, még nem múlt el” – tanácsolta az előadó.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat