„Csak még egyszer gyere elő...” Dalok a gyerekkorról

Nem gyerekdalokat fűzünk egybe a mai dalcsokrunkba, hanem olyan szerzeményeket, amelyeket felnőttek írtak maguknak a gyerekkorukról.  Ha fel is nőttünk (egy kicsit...), mindig szívesen emlékszünk vissa arra, hogy milyen volt egykor gyereknek lenni, ezeknek az érzéseknek a dalba öntéséről pedig egy sor igen jó magyar zeneszerző és szövegíró gondoskodott.  

Minden idők egyik legnagyobb nagyar együttese, az Illés-zenekar (1971-től Illés-együttes) egyik legismertebb dala ez a dal, amely legelőször az 1968-as Táncdalfesztiválon hangzott fel, majd kislemezen, illetva nagylemezen (Nehéz az út, 1969) is megjelent. Bródy János szövege, Szörényi Levente éneke és zenéje (a magyar Lennon-McCartney páros, ugye) sok feldolgozást is megért, például a Halász Juditét, akinek az egyik gyereklemezének is ez a címe egy módosítással (Amikor én még kislány voltam, 1978). Gyermekkorunkban ezt a dalt egy fekete lemezről hallgatva még  azt hittük, jó lesz, hogyha egyszer mi is nagyok leszünk és merünk majd nagyokat álmodni, mint ahogy a nagyok tették. Utólag visszatekintve, természetesen a felnőtteknek nem lehetett annyira jó, de ezt velünk, gyermekekkel nem éreztették. Rossz arcú embert sem sokat láttunk akkoriban.

A korszak másik elmblematikus magyar zenekara, a Metró szintén ebben a korszakban alkotott egy azóta is igen népszerű, nosztalgikus dalt, mégpedig az első koncertlemezükre (Egy este a Metro Klubban… , 1970) felvett Kócos kis ördögököket. A Szetvanovity-testvérek, Dusán és Zorán jegyzik a szöveget és a zenét, nagyon eltalált szerzemény, nem csoda, hogy ma már a hatvanon felüliek is éneklik a lakodalmakban és más alkalmakkor.

Az említett Metróból kiváló Frenreisz Károly az Omegából kiváló Presser Gáborral és Laux Józseffel, illetve a Fenyő Miklós zenekarából, a Hungáriából csatlakozó Barta Tamással együtt megalapította a Locomotiv GT nevű szupergrupot. Az első felállás legnagyobb dobása a Bummm! című lemez volt 1973-ban, s bár ezen már nem Frenreisz basszusozik (akkor jött helyére Somló Tamás, de az albumon Barta játszik  a basszusgitáron is), a tíz dal kiválóan szól. A zárószám ebben a Miénk itt a tér, Adamis Anna (akkoriban Laux József felesége volt) zseniális dalszövegével, Presser zenéjével, ami már egy kicsit a gyermekkor végéről szól, talán a kamaszodásról. Arról, hogy a blokk (tömbház) előtt tényleg elkopott a kő, s csak huszonöt év után lett ismét szögletes, miután kijavították. Elkopott sok minden egyéb is a gyerekkorból, s csak jóval a tinédzserkorszak után döbbenhettünk rá, hogy akkor még tényleg a miénk volt ott a tér. A Miénk itt a tért sokan feldolgozták, például legújabban a Csík Zenekar, illetve idén egy olyan klip is megjelent, amelyben Presser Gábor mellett színészek és zenészek jelennek meg, többek között Gryllus Dorka, Simon Kornél, Törőcsik Franciska, Harcsa Veronika vagy Thuróczy Szabolcs – a dal most azt üzeni, hogy rajtad is múlik, hogy vége legyen ennek, amiben több mint egy éve "élünk". 

Az LGT egyik másik idevágó dala, ami szintén ezt a témát, a gyerekkorba nyúló kapcsolatokat énekli meg. Az előbbinél pár évvel később készült dalban olyanok működnek közre, mint Demjén Ferenc vagy az említett Zorán, de az LGT is átalakult arra az időszakra, hiszen Barta külföldre távozott, ahol pár évvel később tragikus körülmények között meghalt, illetve Laux is elhagyta az együttest. Ettől függetlenül jóbarátok maradtak.   

Habár a dal már 1973-ban megszületett és Cseh Tamás rendszeresen játszotta is felpéseink, mégis csak 1984-ben került lemezre. Szövegét Bereményi Géza, Cseh Tamás állandó szövegírója szerezte, egyszerűen fantasztikus. „Csak kő legyek, csak bogár legyek, és engedj újra a füveiddel játszanom...” – lélekütögető sorok. Ezt a dalt Lovasi András is feldolgozta, főhajtásféleképpen.

A Republic hivatalosan harmadik (gyakorlatilag) második nagylemezének (Hoppá-Hoppá!!!, 1991) csak a CD-verziójára került fel ez a dal, Bódi László Cipő szép vallomása a gyerekkorról. Ahogy az ember kamaszodott akkoriban, egyre többször kezdett visszaemlékezni a szép gyerekkorra, amikor – a dalszöveget és a Republic szövegvilágát parafrazálva – a város és a lányok gyönyörűek voltak. Újra szobák mélyére, hintákba és cukrászdákba vágytunk, írtunk leveleket, mint ahogy később Cseh Tamásnak és a Republicnak is volt egy Levélváltása évekkel később (2000-ben) úgy, hogy egymás dalait énekelték. Többek között ezt a dalt is elénekelte.

„Nem látok a hóeséstől, de hallom a gyerekek hangját, / strandlabdával állnak a vízben, én is ott vagyok, és dobom a labdát” – az Egri csillagokból ihletődött dalcím elsőre talán nem sokat mond, de ha a Lovasi-szöveget figyelmesen hallgatjuk, sokunknak felvillanhat a gyerekkora a hetvenes-nyolvcvanas évekből a kertben olvasott könyvekről, a strandról, a méhekről. A pécsi „illetőségű” Kispál és a Borz együttesnek az Ágy, Asztal, Tévé volt a harmadik albuma, amelyen nem ez az egyetlen ilyen jellegű szám, hiszen a Levesek porból című szerzeményt is simán idetehetjük tematikailag.

Mind-mind kelet-európai gyerekdalok közül álljon itt a talán legigazibb: Vlagyimir Viszockij, „az orosz Bob Dylan” gyerekkor-balladája Hobo előadásában üt jobban, mert magyarul szól, s ma már oroszul nem tudnak annyian, mint az én gyermekkoromban... Az eredeti dal itt hallható, megrázó képekkel – jó, nekünk nem volt háború a gyermekkorunkban. Lehet, hogy ettől volt szép, nem tudom. Viszockijról itt lehet többet megtudni.

Ha már Hobóról szó került, ne menjünk el a 45-ös blues mellett sem – Földes László ugyanis 1945. február 13-án született, akkor, amikor a szovjetek bevették Budapestet. Azoknak az élethelyzeteknek a megéneklése ez a zseniális dal, ami a Hobo Blues Band egyik legkülönlegesebb stúdiólemezére, az Esztrádra került fel, ez a nyitószám, de Hobo azóta is nagyon sokat játszotta.   

Ugorjunk egy nagyot: a sajnos néhány éve feloszlott, de remélhetőleg visszatérő Heaven Street Seven Tudom, hogy szeretsz titokban című lemezén hallható. Szűcs Krisztián dalszerző-énekes-gitáros dalszövege nem kifejezetten a gyerekkorról szól, de mégis – van belekeverve némi vallásos üzenet is, illetve hát sok minden ül ebben a szövegben.

„Csináld végig mostmár, ne higgy több életben / Ezt hibázd el nincs az ember nevű vegyületben” – maradjunk a végére az alternatív vonalnál, a 30Y-nál, holott még sok-sok dal lenne a tarsolyban. Beck Zoli (aki e dal címével szerző esteket is tartott pár évvel ezelőtt) és társainak is több olyan szerzeménye van, ami a gyermekkorról vagy ahhoz kapcsolódó dolgokról, történetekről szól, de mi ezt választottuk záródalnak, nem véletlenül, s ezt nem is kell talán magyarázni.

Hát igen, kicsit felnőttünk...