HIRDETÉS
Olyan színdarab, amely emlékeket ébreszt. Egy kort varázsol elő, amiben csak az volt jó, hogy fiatalok voltunk. A többi kétség, gyötrődés, várakozás és olykor felcsillanó remény volt. Dragomán György Kalucsni című drámájából az süt át a leginkább, hogy mindez bárkivel és bárhol megtörténhetett volna – természetesen Románián belül. Ilyeneket élhetett át az, aki beleszületett azokba a sötét időkbe, amelyekről a dráma szól.
Aki pedig nem élte meg azt a kort, annak szolgáljon tanulságul és figyelmeztetésül a darab. Mert mindig résen kell lenni.
A történelemben az eszközök változnak, a cél mindig ugyanaz marad: hatalmon lenni, elnyomni a kisembert, megfélemlíteni, lelkébe taposni. Míg végül – Gion Nándor írót parafrazálva – az illető vagy elmegy onnan, ahol a rossz dolgok történnek, vagy önmagát marcangolva, meggyötört lelkiismerettel éli tovább megalázó mindennapjait.
Ne tévesszen meg senkit, hogy Dragomán György magyarországi szerző létére erdélyi témát választott drámájának, hiszen 1988-ig Marosvásárhelyen élt, és kamaszként bőven megtapasztalhatta a romániai viszonyokat. A nem kívántakat is. A létbizonytalanságot, a Szekuritáté mindenható hatalmát, a zaklatásokat, a szürkeséget és a nyomort. A kitelepedési vágyat, ami darabjának egyik fő motívuma. A menni vagy nem menni kérdését, amely egy bizonyos időszakban ott lebegett szinte minden romániai magyar előtt. „A Kalucsni a második drámám. Merőben más, mint az első, realistább és önéletrajzibb. Persze ahogy minden, amit írok, ez is csak nyomokban. Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás” – írja a szerző.
Furcsa és egyben rendkívül érdekes formát választottak az alkotók, élükön Visky András rendezővel, a darab színreviteléhez: a színház stúdiójában a nézőket a játszótértől egy üvegfal választja el, és ettől olyan érzése támad az embernek, mintha bekukucskálna egy család lakásába, életébe, hétköznapjaiba. Hogy aztán lassan úgy érezzük, mi is részesei vagyunk az eseményeknek. Nem tudom, mások mit gondoltak az előadás alatt, de ahogyan alakult a történet, bennem – aki fiatal felnőttként hasonló dolgokat éltem meg – egyre nőtt a szimpátia a kissé elesett családfő, Gyuri (Dimény Áron remeklése) iránt, és egyre nagyobb lett az utálat (majdnem gyűlölet) Veress elvtárs (a rendkívül hiteles Szűcs Ervin), a szekus irányába. A hatalom embereinek könyvborogatós mániáját például személyesen is átéltem, de sok más ismerős elem is feltűnt a „bőrkabátosok” tevékenykedésében…
A darab legszimpatikusabb figurája azonban a Nagymama (Kali Andrea elbűvölő játékában), aki úgy gondolja, ő majd megoldja a problémákat. A kitelepedés vagy maradás dilemmáját, a szekusok zaklatását tovább tetézi Gyuri hűtlensége is, ám Márta, a feleség (Kézdi Imola újabb lenyűgöző szerepformálása) kitartása a félrelépő férj mellett szerencsésen átmenti a családot a legnagyobb bajokon is. Az igazi tragédiát mégis a házaspár 16 éves lánya éli meg (a mostani szereposztásban Román Eszter), aki végül ártatlan áldozata lesz az egész hercehurcának, amit – látszólag – Gyuri szeretőjének (Albert Csilla Krisztinája is emlékezetes marad) bosszúja robbant ki. De a poénokat azért ne lőjük le… A dráma végig feszült hangulatát némileg oldotta a két költöztető ember fel-felbukkanása, akiknek mindegy, hogy az emberek mennek vagy maradnak, csak a pénzüket kapják meg.
A Kalucsni tegnapi történet a mának és a holnapnak.
Mementó a múlt század nyolcvanas éveinek, emlékeztető arra nézve, hogy ha ez néha nem is tűnik fel, azért a dolgok mégiscsak változnak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
