Székely rajzfilmek nyomában

Péter Beáta 2019. február 15., 15:06 utolsó módosítás: 2019. február 15., 16:06

Hogyan segítenek a legendák Rikának és Zetének, és milyen varázstárgy kerül a birtokukba, amelyet az Ördög is meg akar kaparintani? A legendák tanítanak, az ezek alapján készült rajzfilmek pedig viszik hírünket a nagyvilágba. Míg korábban sokan kételkedtek abban, hogy meg tudják valósítani, ma már 17 animátorral és számos, különböző területekről jövő szakember bevonásával működik az első székelyföldi rajzfilmstúdió. Meglátogattuk.

Fazakas Szabolcs és Zete baba. Háttérben a rajzfilmsorozat főszereplői Fotó: Veres Nándor

Sok helyen megfordultak, elvitték mindenfelé oktatni a csapatot, Londonba, Hollywoodba, Cannesba, Annecybe – sorolja Fazakas Szabolcs és a falon levő képeket és elismeréseket, okleveleket mutatja, amint az alagsorban kialakított animációs műhelybe vezet a székelyudvarhelyi székhelyükön. „Itt van a csapatnak a nagy része, jön még egy srác Budapestről rekreációs munkára, ő a legnagyobb magyar animációs stúdióban dolgozik. Bekapcsolódott továbbá a projektbe Hajba Orsi, aki a MOME Animációs szakán végzett. Filmileg tesszük rendbe az egész sorozatot, és rebrandingeljük a karaktereket. Visszatértünk az eredeti elképzeléshez, és azokat a tipikus képeket és helyzeteket, humoros dolgokat visszahozzuk, amelyekkel kezdtük, most írjuk át az egészet. Van egy régi mesterem Budapesten, együtt dolgoztunk ezelőtt húsz évvel a TV3-nál, Klacsán Gábor, ő segít be a sorozatrendezésbe” – magyarázza útközben.

3D, 2D, storyboard

A műhelyben javában zajlik a munka, megmutatják, hogy épp milyen karaktereken, a rajzfilmsorozat melyik részén dolgoznak. Megnézzük, hogyan mozdul meg Rika, megtekintjük a sorozat storyboardját (képes forgatókönyv). „Itt van a csapatnak egy része, az ott a stroyboard, Zsombi rajzolja, Rudi készíti a 3D-modelleket, amit megtervez Orsi, Szőr Manót modellezi épp, gyakorlatilag szobrászmunkát végez. Arni hagyományos 2D-s animációt készít, kézzel megrajzol minden pózt, minden egyes kockát. Enikő és Csabika karaktert animál. Minden egyes pózt, mozdulatot meg kell rajzolni, mindent a semmiből kell felépíteni. Nyolcperces blokkokban gondolkodunk. Lacika és Huni is 3D-s animációt készítenek. Ők vezetik itt a csapat animációs munkáját, két amerikai animációs iskolát végeznek épp, a Pixar es Disney animátorai oktatják őket online egyetemeken, és amit tanulnak, továbbadják a többieknek” – mutatja be a csapat tagjait Szabolcs.

Legendáriumos székhely. Fazakas Szabolcs kalauzolt végig a stúdión Fotó: Veres Nándor

Átmegyünk egy másik terembe, megismerkedünk Zsigával, aki szintén animál, és kiderül róla, hogy mivel aikidózik, jól érzi a mozgásokat, ami igen hasznos a rajzfilmfigurák mozgásainak kialakításához. Mellette ül Csaba, ő kilenc éve tagja a csapatnak, épp Nagyapó Mesefáját modellezi. „A gyerekek bemennek a mesefába, amely a központi helyszíne lesz a rajzfilmsorozatnak, és ott az odúk vezetnek el a legendákhoz, mondákhoz.

Van egy érdekes tulajdonsága is ennek a fának, mégpedig az, hogy elvihet a világ bármelyik legendájának a helyszínére.

Különös helyszín tehát, és ezáltal Benedek Eleket is behozzuk a rajzfilmbe. A mesefában látszik, ha egy legendában baj van, az odúk jelzik. Például az ördög meg akarja támadni azt a legendát, és az odún keresztül Rika és Zete mennek és megvédik. Van egy varázspatkójuk, amely segít nekik a legendát megismerni és a problémát megoldani. Tehát a legendák ismerete segít a problémák megoldásában – így van felépítve az egész. István programozik, Tamás rigel, Kubi a render és gyártás-felelős, Huni a 3D előkészítést és az utómunkát végzi.”

Térképtől mozgóképig

Több mint tíz évvel ezelőtt álmodta meg a székelyudvarhelyi Fazakas Szabolcs, hogy összegyűjti a székelyföldi legendákat, mondákat, és elkészíti a Legendárium-térképet, hogy a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét. Az első térkép 156 székely mondát és legendát tartalmazott, ezt követően legendagyűjteménnyel, hangoskönyvvel, színezővel és különböző játékokkal is előrukkolt a Székelyföldi Legendárium csapata. Legutóbb az európai Mária-kegyhelyek térképét készítették el, korábban pedig A sziklahitű király – Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma című könyve és annak térképmelléklete látott napvilágot. Időközben pedig létrehozták az első székelyföldi rajzfilmstúdiót Székelyudvarhelyen.

Legutóbb az európai Mária-kegyhelyek térképét készítették el Fotó: Veres Nándor

„Az első Legendárium-térkép megjelenése után két évvel jött az ötlet, hogy készítsünk rajzfilmet. Akkoriban jöttek ki a nagy rajzfilmstúdiókból a Merida, a bátor, vagy az Így neveld a sárkányodat című rajzfilmek, amelyek skót és viking legendákra épülnek, és néztem, hogy a székely legendák is ugyanilyen jó sztorik, csak rossz a marketingünk. De egy jó rajzfilm el tudja adni a térséget. Elmentem Budapestre, körbeszaglásztam, megláttam az árakat, és azzal a lendülettel haza is jöttem. Eltelt egy fél év, és akkor találkoztam Kosza Arnolddal Csíkszentdomokoson, és vele négy évig dolgoztunk az első részen. Óriási munka volt, elkészült egy változat, majd azt újrakészítettük. Gyakorlatilag volt a zeneszerző, a rendező, Arnold és én. Volt egy álmom, tudtam, mit akarok. Elkészült a Likaskő, ami egy csoda volt, mert emberfeletti munka volt benne.

A Likaskő befutotta a maga útjait, aranyosan jól sikerült rajzfilm. Sok hiba van benne ugyan, amit utólag látunk, de az akkori tudásunkhoz és erőnkhöz képest jó dolog lett.

Végül is a gyerekek kedvence lett, és ez tette sínre a Legendárium animációs jövőjét” – minderről már egy másik teremben beszélgetünk. Itt tartják a megbeszéléseket, vizionálásokat.

Helyi érték

A Likaskő után három új rajzfilmen kezdtek el dolgozni: Babba Mária, a csíksomlyói kegyszobor legendája, a Rétyi nyír mondája és a gyergyói Táltos Asszony került „filmvászonra”. Közben a csapat is bővült, míg 2015 tavaszán hárman dolgoztak a rajzfilmen, 2017 februárjában már tizenöt tagot számláltak. Folyamatosan pályáztak is, és fontosnak tartották és tartják, hogy állandóan képezzék magukat.

Készül a Nagyapó Mesefája Fotó: Veres Nándor

„Budapesten elvégzett a csapat mindenik tagja egy animációs kurzust, szakembereket hoztunk Budapestről, a kecskeméti stúdióból, felvettük a kapcsolatot az amerikai Ken Fountain animátorral, a DreamWorks Animation produkciós cég munkatársával, aki számos ismert hollywoodi alkotás partnere. Állandó mentora lett a csapatunknak. Hasznos tanácsokkal láttott el Rofusz Ferenc, az első Oscar-díjas animációs rendező, Toró Annamária marosvásárhelyi származású animátor, Miskedi Andrea és Vágó András Sasha, a kecskeméti stúdió volt munkatársai, valamint Nagy Tibor 3D-animátor is. Jankovics Marcellt is megkerestük, ő is sínre tett minket, elmondta, mi jó, mi nem. Ezeket mind figyelembe vettük, formálódtunk, és gyakorlatilag három év alatt lábra állítottunk egy rajzfilmstúdiót, ami működik” – magyarázza Szabolcs.

Hozzáteszi, felmérték azt, hogy türelemmel, tanulással, saját emberekkel kell dolgozzanak. Mint mondja, voltak nehéz pillanatok, csiszolódnia kellett mindennek, és tudatában voltak annak, hogy ez csak bizonyos idő után fog működni.

„Ahol egyből profi embereket tudnak toborozni, ott más a helyzet. De mi szinte a nulláról indultunk. Tudtunk volna hozni idegenlégiósokat, de akkor hol van a helyi érték?

A munkatársaink nagy része helyi fiatal, többüknek családja van, gyerekeik, van egy biztonságunk ilyen szempontból.”

Tudás és minőség

A csapat székelyudvarhelyi és csíki színészekkel dolgozik, Zete hangját viszont Baricz Gergő zenész, énekes kölcsönzi. Rika hangját Albert Orsolya, Szőr Manót Barabás Árpád szólaltatja meg, Nagyapónak Fülöp Zoltán adja a hangját, az Ördög nyelvén pedig Kozma Attila szólal meg. A zeneszerző Orbán Ferenc és Sinka Szilárd, aki másképp hollywoodi filmeknek készít trailer-zenéket. A szövegkönyvet Muszka Sándor írja, Fazakas Szabolcs és Hajba Orsolya pedig a forgatókönyvet.

Miben mesterkedjen épp az Ördög? Fotó: Veres Nándor

„Minden időben jött be, Orsi is épp akkor érkezett a csapathoz, amikor eljutottunk egy olyan szintre, hogy minőségben újítani tudtunk. A nyáron itt volt egy neves animációs rendező, és kielemezte a munkánkat. Azt mondta, hogy azzal a tudással, aminek a birtokában vagyunk, sokkal jobb minőséget tudunk gyártani. Miután elment, két-három hétre leállt a stúdió működése, azt mondtam, újra kell mindent gondolni, kezdjük elölről. Ott volt bennünk az akarat, hogy rajzfilmet akarunk alkotni, csak a hogyannal voltak gondok, a szakmai részével, amit meg kell tapasztaljunk. Mint ahogy a Legendáriumban sem sokan hittek annak idején, így a stúdió létrehozásában sem.

Sok animációs szakember mondta, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, és minél inkább mondták, hogy nem tudjuk megcsinálni, én annál jobban meg akartam valósítani.

Sajnos a román kulturális minisztériumban sorozatosan visszadobják a pályázatainkat, holott az olyan egyetlen szervezett rajzfilmstúdió vagyunk, ahol olyan produkció készül, amely Románia területén található legendákat mutat be, és a filmfesztiválokon a díjazáskor is romániai stúdióként vagyunk feltüntetve. De szerencsések vagyunk, mert az anyaországban és Európában értékelik a munkánkat és támogatnak, bízom benne, hogy a felhalmozott tudásunk és tapasztalataink révén hamarosan teljesen önfenntartó stúdió leszünk.”

Múltba látó varázspatkó

A rajzfilmsorozatot tizenhárom részesre tervezik, és az az alapkoncepciója, hogy minél több legendát ismertessenek meg a gyerekekkel játékosan, kalandosan. Sokáig keresték rá a megoldást, hogy olyan elemet találjanak, amivel összekapcsolhatják a részeket, és amelyet nem csak a székely gyerekek értenek. „Másfél évig kerestük a megoldást arra, hogy hogyan lehet egy olyan sorozatot felépíteni, amely nem csak a székely gyereknek szól, hanem más országokban is megértik a gyerekek, és ne kelljen a Drakulát belekeverjük, amely egy jól bejáratott, de hamis brand.”

Minden mozdulatra odafigyelnek Fotó: Veres Nándor

Így találták ki, hogy az egyik központi elem a varázspatkó legyen, ezen keresztül látja Zete és Rika a múltat. Ezáltal megismerik a legendákat, és a legenda segít megoldani a problémákat.

A sorozatból már négy rész készen van, épp készül az ötödik, és a korábbi Legendárium-rajzfilmeket is beépítik. Úgy tervezik, év végére befejezik a sorozatot. „Minél pörgősebb kell legyen, minél több pórul járás, minél több érdekesség beleszőve, nem szabad leültessék a legendamesélések a rajzfilmet, éppen ezért a legendák történetei bele lesznek szőve a cselekvésbe, szimbiózisban lesznek a jelennel. Ezt az aranyközéputat meg kellett találjuk. Mi azt tűztük ki célul, hogy oktatunk, csak nem mindegy, hogy hogyan.

A gyerekek kezében van a távirányító, és ha mi nem tesszük azt a rajzfilmet olyanná, amilyen kell legyen, átkapcsolnak másik adóra.

Ez be kellett érjen. Három évvel ezelőtt én sem gondoltam, hogy ide kerülünk, csak azt hallottuk mindenfelől, hogy nem tudjuk megcsinálni. De ha a székely embernek valaki azt mondja, hogy nem tudja megcsinálni, ott rontotta el: még azért is megvalósítja!” – összegez Fazakas Szabolcs.

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című mellékletében jelent meg.

A csapat
Animátorok: Bálint Hunor, Simó László, Csergő Nóra, Birtalan Csaba, Kovács Zsigmond, Pál Arnold és Józsa Enikő
Storybord-animatik: Zsombori Róbert
Modellező: Rudolf Lóránt
Rig: Dani Tamás
Modell és utómunka: Pálfi Csaba
Fényelés-utómunka-vágás és cameramann: Kiss Hunor
Render és gyártásvezető: Kubanek Levente
Phyton Maya script: Hevele Hegyi István
Sorozatrendező: Klacsán Gábor
Rendező-operatőr: Fazakas Szabolcs
Producer: Fazakas Szabolcs és Détári Géza
Művészeti vezető, karakter design és forgatókönyv: Hajba Orsolya
Szövegkönyv: Muszka Sándor
Zene: Orbán Ferenc
Rendszer és IT felelős: Tánczos Árpád
Technikai vezető: Takács Nándor
Rajzfilmpszichológus: Tófalvi Beáta
Fesztiválmenedzser és szövegszerkesztő: Bálint Kinga Katalin
Angol szinkronrendező: Andrészek István
Angol szinkronhangok: Martin Ball, Clare-Russel Pavier, Alison Carter, Joanna Ball, Jordan Luke, Chris Wills
Fesztiválszereplések és díjak
2015. június 24–28.: 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) – A Likaskő című rajzfilm vetítése és díjazása (közönségdíj, r.: Tóth Árpád)
2017. október 10–12.: a Legendárium rajzfilmstúdió és projekt bemutatkozása a londoni Brand Licensing Europe expón, a világ egyik legfontosabb rajzfilmbrand- és márkakiállításán
Október 15–18.: a Legendárium rajzfilmstúdió és projekt bemutatkozása a Cannes-i MIPCOM expón, a világ szórakoztató tartalmainak egyik legfontosabb éves kiállításán
November 2–16: 17. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál – A Tejút és a varázspatkó című rajzfilm vetítése (r.: Barabás Árpád)
November 9.: 17. Lakiteleki Filmszemle – A Tejút és a varázspatkó című rajzfilm vetítése és díjazása (A Karc FM különdíja, valamint a Nagykőrösi Arany János Református Kollégium különdíja; r.: Barabás Árpád)
November 17–19.: a Legendárium rajzfilmstúdió és projekt bemutatkozása a Los Angeles-i CTN Animation Expo elnevezésű animációs kiállításon, a rajzfilmes szakma egyik legnevesebb kiállításán
2018. február 8.: The IndieFEST Filmfesztivál, San Diego, Kalifornia – A Tejút és a varázspatkó című rajzfilm díjazása (Kiválósági díj; r.: Barabás Árpád)
Március 16.: Calcutta International Cult Film Festival (CICFF), Kalkutta, India – A Tejút és a varázspatkó című rajzfilm díjazása (A legjobb animációs film; r.: Barabás Árpád)
Június 12–15.: a Legendárium rajzfilmstúdió és projekt bemutatkozása az Annecy-i MIFA Nemzetközi Animációs Filmvásáron (Hunimation stand, több mint húsz magyar animációs csapat és rajzfilmstúdió közös standja, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szervezésében)
November 14–16.: 18. Lakiteleki Filmszemle – a Szőr Manó krónikái – A kerlési csata című rajzfilm vetítése és díjazása (a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. Különdíja; r.: Barabás Árpád, Fazakas Szabolcs)
A rajzfilmsorozat storyboard-ja •  Fotó: Veres Nándor
A rajzfilmsorozat storyboard-ja Fotó: Veres Nándor
•  Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
•  Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Alakul Zete és Rika figurája •  Fotó: Veres Nándor
Alakul Zete és Rika figurája Fotó: Veres Nándor
Minden egyes pózt kézzel rajzolnak meg •  Fotó: Veres Nándor
Minden egyes pózt kézzel rajzolnak meg Fotó: Veres Nándor
Szőr Manó 3D-ben •  Fotó: Veres Nándor
Szőr Manó 3D-ben Fotó: Veres Nándor
Számos fesztiválon mutattak már be legendáriumos rajzfilmet •  Fotó: Veres Nándor
Számos fesztiválon mutattak már be legendáriumos rajzfilmet Fotó: Veres Nándor
"Ha a székely embernek valaki azt mondja, hogy nem tudja megcsinálni, ott rontotta el: még azért is megvalósítja! ” Fotó: Veres Nándor
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport