Tóth Árpád: a színpadon sosem bonviván

Nagyokat kacag, miközben szolgálati lakásának kis konyhájában isszuk a kávét – alkalmam van ebben a környezetben is megismerni, nem csak a színházban, illetve kocsmák színpadán, kávézók asztalainál. Elrúgta a negyvenet, túl van két házasságon és két váláson, illetve egy azok utáni hosszú kapcsolaton, most ismét facér férfi. Tóth Árpád úgy lett színész, hogy már húszéves elmúlt, amikor először színházba ment Székelyudvarhelyen – igaz, már nyolcadikos korában „bekattant” neki, hogy színész lenne, de egyszer szakiskolát végzett, dolgozni kezdett, majd úgy alakult az élete, hogy bele tudott vágni a színészi-rendezői létet jelentő nagy kalandba. Ez mai napig tart.

Egy négygyerekes család harmadikja, Árpi igazi lakótelepi gyerekként cseperedett fel. „Színházba sem jártam!” – mondja nevetve, majd hozzáfűzi, hogy ennek ellenére tudta, hogy színész szeretne lenni. Szakiskolába járt, építőmunkásnak tanult, ennek a mai napig megvan a haszna, hiszen nem vész el a szerszámok és az építőanyagok között.

– nevet fel, majd hozzáfűzi, hogy sokat dolgozott a Matrica gyárban a kétezres évek elején, de nagyon jól is keresett az akkori viszonyokhoz képest. Igaz, rengeteget túlórázott, majd miután esti oktatásban leérettségizett, Magyarországra ment dolgozni egy csoporttal. Közben mindig kacérkodott a színészettel, jó barátja volt Barabás Botond (ma a szolnoki színház színésze, aki ugyancsak székelyudvarhelyi származású), akiről tudta, hogy színire megy, és ez is ebbe az irányba terelte.

Húszas évei elején idehaza, illetve Marosvásárhelyen élt – akkori barátnőjét követve költözött a Maros-parti városba, ahol eleinte egy fotóstúdióban dolgozott, ám akkor már tudatosan készült a színire, és színházba is kezdett járni. Fel is vették, 2002 és 2006 között járt a színiakadémiára. Ezalatt megnősült, és megszületett a lánya. „A harmadévet kezdtük októberben, és novemberben Zselyke lányom megszületett” – emlékszik vissza. A negyedév után nem szerződött le egyik színházhoz sem, de szerepeket vállalt a gyergyószentmiklósi Figura színháznál, valamint a vásárhelyi és az udvarhelyi színházban is.

„Nagyon vagány periódus volt, mert sokfelé dolgoztam, utaztam. Egyetlenegy bajom volt: egy hátizsákban laktam. Állandóan utazni kellett. Akkor indult az Erdély FM Marosvásárhelyen, kerestek műsorvezető-szerkesztőket, és engem izgatott ez a dolog – jelentkeztem, fel is vettek, ott kialakult egy kis csapat, nagyon sok mindent megtanultam a rádiózásról, sound-designról, reklámokról. Közben elmentem mesterizni, de már rendezőire. Az első év után már hívtak Udvarhelyre Csurulya Csongiék, s akkor egyszer csak elhatároztam, hogy jövök” – emlékszik vissza Árpi, aki 2010. április 15-én lett a Tomcsa Sándor Színház színésze. Mint mondja, szerencsés, mert első pillanattól fontos feladatokat kapott.

„Nagyon szerettem a kisebb szerepeket is. Az egyik kedvenc szerepem a Háztűznézőben volt, a Sztyepán szolgáé, amelynek az első felvonásban egy négyperces jelenete volt, majd a másodikban még kétszer tíz másodperc. Imádtam. Sikerült megfogalmazni egy ziccerszerepet. Azt már a főiskolán tudtam, hogy nem leszek sem bonviván, sem hősszerelmes, mert valahogy nem az jutott nekem. Nem sokkal később megtalált a Tótékban a Tót Lajos szerepe, amit ezzel a névvel eljátszani azért nagyon nagy szerencse, és ennek akkor nagyon örültem. De lehet, hogy jobb lett volna öt év múlva, picit több élettapasztalattal eljátszani” – emlékszik vissza Tóth a Tótékra.

Első rendezése a vizsgaelőadása volt, a Magyar a Holdon 2010-ben, ám közben rákapott egy olyan stílusra, amely Erdélyben talán azóta is hozzá kötődik a legjobban: a kocsmaszínház, illetve a felolvasószínház. Az első ilyen jellegű rendezése a Plazma volt a Kalapos Kávézóban, Garaczi László szövegéből.

„Nem hiszek a felolvasószínházban” – jegyzi meg egyből, és meg is magyarázza: önmagában az neki kevés, hogy néhány színész leül, és felolvas egy darabot. „Nem tudom, honnan jött ez, hogy csináljuk kocsmában, de óriási sikere volt a közönségnél, több okból is: ezzel a színházi formanyelvvel nem nagyon találkozott addig az udvarhelyi közönség, nagyon jók voltak színészek és a szöveg is. Nagyon sokat játszottuk. Az első kísérleti volt, de két év múlva jött a következő, a Plazma II. (Ovibrader), kétévente készítettünk újabbat és újabbat. Az volt a szép benne, hogy egyszer csak elfogyott a felolvasás – a kísérletet addig toltuk, hogy a kocsmaszínházi felolvasásból kocsmaszínház lett, de felolvasás nélkül, hiszen a Csodálatos vadállatok, a Stop the Tempo vagy a Magyar Mátrix már tulajdonképpen színházi előadások, csak kocsmában játszottuk ezeket. Barabás Árpi kollégám jegyezte meg, miután az Ovibraderrel megfordultunk más városokban is, hogy egyszer csak itt is, ott is elkezdték ezt a műfajt” – emlékszik vissza.

Árpi 2010 óta tart különleges zenei világú és hangulatú bulikat is: hétvégi estéken a különböző szórakozóhelyeken dübörögnek a „tótárpibulik”, amelyeknek az alapja a balkáni, illetve orosz népzenei feldolgozások, valamint az alternatív rockzene. Ezek a bulik még ma is sikeresek, Tóthot többször hívják „fellépni”. 2012-ben egy másik érdekes kísérletben is benne volt: az udvarhelyi Stereogám együttes alapítói, Antalfi József és Máthé László Ferenc eredetileg énekesnőt kerestek az alakuló zenekarba, tőle pedig megkérdezték a kocsmában, hogy a társulat színésznői közül ki tudna énekelni. Végül úgy alakult, hogy az első próbán színészkollégájával, Barabás Árpáddal ketten vettek részt, majd Tóth Árpi elment a másodikra és a harmadikra is.

Az tetszett nagyon benne, hogy kizárólag saját számokat játszottunk, ettől nagyon kreatív lett az egész, alkotásízt éreztem benne, és nagyon közel állt a színházi munkámhoz is” – vallja a többéves Stereogám-periódusról.

Az idei március 15-ére tervezett műsor a Forradalom.ma 2020 címet viseli – ennek két előzménye volt, 2016-ban és 2018-ban, ezeknek az alapötlete kolléganőjétől, Fincziski Andreától származott. Az ünnepnapon a színészek olyan performanszot mutattak be, amely óriási sikert aratott a nézők körében – tulajdonképpen az 1848-as forradalmi eseményeket elevenítették fel szabadtéren, korabeli ruhákba öltözve, megformálva az akkori főszereplőket.

A Tóth Árpi által az elmúlt hetekben rendezett előadás egy teljesen más jellegű műsor lesz, amolyan rendhagyó irodalmi zenés produkció, amelyben a színházon kívül a Vox Gimiensis kórus, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint a marosvásárhelyi Eztán együttes és Abodi-Nagy Blanka énekesnő is részt vesz majd valamikor:

a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt az előadás és a március 15-ei ünnepség elmarad, de az biztos, hogy valamikor a későbbiekben bemutatják.

Ha a korábbi években március 15-én nem volt előadása vagy próbája, Tóth Árpi rendszeresen kiment a megemlékezésekre, érzi annak jelentőségét. „Eleve a politikum a hibás azért, hogy az emberek elhidegültek ettől az ünneptől is, holott március tizenötödike talán az egyetlen olyan magyar ünnep, amelyre igazán büszkék lehetünk – mondja Árpi –, még akkor is, ha akkor, 1848-ban egy meggondolatlan állapotban robbant ki a történet. Ettől még március tizenötödike egy nagyon tökös dolog volt, és arról a nép nem tehet, hogy egyik vagy másik politikus ezt öntömjénezésre használja fel. Ezért volt zseniális Fincziski Andrea ötlete, hogy ezt a történetet emberközelbe hozta és más szemszögből világította meg: lehet politikamentesen is ünnepelni. Szerencsére ebben partner a város is, és nagyon örülök annak, hogy megpróbálunk megújulni az ünneplésben.”   

Bár Tóth néha meg-megtorpan mind magánéletileg, mind szakmailag, és volt olyan periódusa, amikor nem érezte jól magát, és elvágyott Székelyudvarhelyről, az utóbbi hónapok után megint csillogó szemmel jelenti ki: „tele vagyok energiával, és rengeteg tervem van”. Közrejátszott ebben az is, hogy felvették a művészeti egyetemre doktorandusznak, ami sok-sok pluszt és motivációt adott.

Egyszer valaki megkérdezte, hogy te akkor színész vagy rendező vagy? Nem tudtam akkor sem válaszolni, de egy biztos: sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, amikor rendezek, mint amikor játszom” – mondja ki a végszót Tóth Árpi.