„Elég jó ez az élet”: fiatalok és lagzizenészek

Mindketten gyerekkoruk óta zenélnek, mindketten szeretik a régi nótákat, csárdásokat, de a klasszikus és modern zenét is. Mivel szomszédos falvakban laknak, adta magát, hogy együtt kezdjenek bálokban, mulatságokban muzsikálni.

A madéfalvi Császár Bálintnak családi örökség a muzsikálás. Felmenői közt sok zenész volt, otthon is a mindennapjaik része, Bálint is ebbe nőtt bele, majd a tanulmányait is ebbe az irányba folytatta hatodik osztálytól: a csíkszeredai művészeti iskolában előbb trombitával kezdte, majd bejött a zongora mellékszak, később a harmonika.

A csíkrákosi Kurta Botond első osztályos kora óta hegedűs szeretett volna lenni. Egy alkalommal ugyanis a vacsárcsi falunapokon látta a Csíkmadarasi Népi Zenekar fellépését, és annyira elvarázsolta a muzsika, hogy akkor ott eldöntötte, hogy hegedűs lesz. Hatodikos volt, amikor a szüleitől kapott egy hangszert. Előbb egy csíkrákosi oktatóhoz járt, majd a művészeti népiskolába tanulni. Mint mondja, tanult népzenét is, de leginkább a klasszikus zenét szereti.

„Közös történetünk onnan indult, hogy egy barátunk Bálint lánytestvérének udvarolt, és kérdezte, hogy nem-e akarunk ketten zenélni mulatságokban. Bálint nagyszüleitől kapott egy harmonikát, a szülei felújíttatták, én kaptam egy hegedűt, és kezdtünk zenélni. Az első közös muzsikálásaink a lagzik előtti ágütéseken voltak, falubeliek megfogadtak, megtanultunk pár nótát, s elmentünk muzsikálni” – emlékszik vissza Kurta Botond a közös zenélés kezdeteire.

Két évig száraz hangszerekkel muzsikáltak ágütéseken, bálokban, majd egy jóakarónak köszönhetően szintetizátort tudtak vásárolni.

Mondtuk, arra gyűjtünk, és hangfalra, keverőre. És ő volt az első nagy segítségünk, mert adott egy bizonyos összeget, amiből tudtunk egy billentyűs hangszert vásárolni. A többi aztán csak rajtunk múlott” – magyarázta Botond. Bálint hozzátette, később hangfalat is sikerült beszerezniük, hiszen az volt a legnagyobb problémájuk, hogy nem volt megfelelő felszerelésük, amellyel nagyobb rendezvényeken is zenélhettek volna.

A két zenész felidézte, az első évek a rutinszerzés időszaka volt, minél több rendezvényre, bálba, „kicsi buliba” hívták muzsikálni, annál több hasznos tapasztalatra tettek szert. Úgy vélik, másképp nem is lehet fejlődni. Húszévesen kezdtek szüreti bálokban zenélni, és mint viccesen megjegyezték, akkor még nem tudták, hogy mire vállalkoznak.

Egy bál délelőtt tizenegy órakor kezdődik, és van, hogy másnap reggel ér véget.

„Délelőtt elindulunk és a környező falvakba elvisszük a hírt, hogy az adott faluban este bál tartatik. Sokszor mezőn, réteken, pityókaföldeken mentünk, a fogatosok versenyeztek, mi pedig néztük, hogy a hangszerek vagy mi megmaradunk-e. Este hat körül jár le ez a része, és mi a kultúrházban fogtunk neki reggelig muzsikálni. Volt, hogy két bált is zenéltünk egymás után” – mesélte Bálint.

A bálokban sokan hallották őket zenélni, így kezdték őket lakodalmakba is hívni. Szájról szájra terjedt a hírük. „A legjobb reklám az, ha a zenész jó mulatságot csinál. Egy mulatságnak is megvan a felvezetése, a tetőpontja, a végkicsengése. Ahhoz, hogy nekünk a tetőpont jó legyen és jó hangulat legyen, már az elejétől meg kell alapozni” – magyarázták.

A lakodalmi zenélésnek is megvan a maga dramaturgiája, például hogy milyen stílusú zenét játszanak a bevonuláskor, a levesnél, főételnél, mikor van a nótázás és a tánc. „Egy lakodalomban kell a legtöbb stílust zenélni, nem szabad elfelejteni, hogy mi vagyunk az emberekért, és nem ők értünk, hiába, hogy sok mindent tudnánk játszani. Megnézzük a násznép összetételét, azt, hogy milyen jellegű lakodalomban zenélünk, és aszerint kell igazítani a repertoárt. Fontos, hogy az idősebb társaságot is ki kell szolgálni zenei szempontból.

A torta után általában az idősebb generáció hazamegy, és akkor a fiatalok kedvére való zenét kell játszani” – magyarázta Botond.

Arra is kitértünk a beszélgetés során, hogy óriási a felelőssége a zenésznek, hogy a régi nóták ne merüljenek feledésbe. Úgy vélik, a zenészeknek nevelő szerepük is van, mert ha ők nem játszák ezeket a nótákat, katonadalokat, népdalokat a mulatságokban, lassan elfelejtik az emberek. „Mindkettőnknek nótakedvelő családunk van, elvárás is volt, hogy ezeket tudjuk. Sok zenész átugorja ezeket, kezdik egyből tánczenével a muzsikálást. Nekünk abból a szempontból is szerencsénk volt, hogy az ágütéseken rengeteg ilyen nótát hallottunk és megtanultuk” – emelte ki Bálint. Ugyanakkor mindketten zenélnek a Csíkmaradai Népi Zenekarban, ott is sokat tanulnak.

Bálint és Botond elmeséli, a környékén sok jó zenekar van, szerencsére van konkurencia, van, akivel megosztani a tapasztalatokat, élményeket. Nekik mintegy hat évükbe és rengeteg munkájukba került, hogy egyre több helyre kezdjék hívni őket. Idén nyáron már minden hétvégén zenéltek valahol.

Igaz, sok nehézség is van, és rengeteg gyakorlás kell. Aztán ott van az a része is, hogy nagyon jó anyagi vonzata is van, jól meg lehet élni belőle. Ahogy a nagy zenekar cimbalmosa szokta mondani: fiam, egy jó zenésznek a ház árát össze kell muzsikálnia” – avatott be Botond.

És hogy mikor mulat a zenész? Hát a mulatság után – derült ki. Egy-egy muzsikálós hétvége után Bálinték filagóriájában szoktak összegyűlni a zenészbarátok, hogy átbeszéljék a történéseket, megosszák tapasztalataikat, és hogy kicsit ellazuljanak ők is. Ez lehet vasárnap este, vagy hétfő hajnalban – attól függően, hogy ki mikor végez.

Emlékezetes esetek is szóba kerültek, mint mondták, a bálokban bizony előfordul, hogy verekedés is kibontakozik. „Verekedést láttunk eleget, főleg a bálos korszakunkban. Néztük, hogy fél hat, jön a verekedés. Volt, hogy reggel ötig nyomtuk, hogy kerüljük el ezt a részét a bulinak. De olyan is volt, hogy tíz-tizenöten harcoltak a tánctéren, és mi, mint a zenészek a Titanicon, zenéltünk tovább” – mesélte kacagva Bálint.

Rámutatnak, ők maguk még nem voltak veszélyben, nem keveredtek verekedésbe, de egy mulatságban sok mindennek ki van téve a zenész. „Sokszor nem is tudjuk, hogy kinek megyünk, hova, mi lesz ott, milyen vendégek lesznek, milyen hangulatban jöttek el otthonról, milyen a kedvük. De mi mindig azon vagyunk, hogy mindenki érezze jól magát.

Volt, hogy annyira beleéltük magunkat, hogy öt és fél órán keresztül megállás nélkül zenéltünk. Elég jó ez az élet. Van, hogy fárasztó, mert előfordult, hogy egyik lagziból a másikba mentünk. Amikor tudom, hogy ilyen hétvégém lesz, előtte a ruhámat otthon előkészítem, mert tudom, hogy nem lesznek nagy alvások. A szezon húsvét után kezdődik és október végéig tart, a július és augusztus a csúcsszezon. Közhelynek hangzik, hogy a zene gyógyít, de tényleg így van, mert akármennyire fáradt vagyok, ha nekifogok muzsikálni, rögtön helyrejövök” – zárta a beszélgetést Botond.