Megtartó családi rituálék

Amíg a rutin viselkedéshez kötött, a rituálé szimbolikus jelentőséggel bír. Tehát ha nincs szimbolikus tartalom egy cselekedet, egy esemény mögött, a rítus rutinná válik. Egy kisgyermekes családban például a fektetést megelőző cselekedetek, a vacsora, fürdetés, altatás mind rutintevékenységek, de ha mindez kiegészül az elcsendesedést szolgáló közös imával, a napi szorongásokat feloldó mesével, közös beszélgetéssel, akkor már rituáléról beszélhetünk. Az identitásőrző családi rítusok pedig erősítik a családi köteléket.

„Az identitás tulajdonképpen a személyiségfejlődés eredménye, amit elsősorban a szocializációs közegek alakítanak ki, tehát elsődleges színtere a család, majd később a tanintézmények vagy más közösségi terek. Az identitás formálódása egy életen át tartó folyamat. A családi identitás szoros kapcsolatban áll a családi rituáléval, ez pedig egy olyan szimbolikus kommunikáció, amely kortól, illetve kultúrától függetlenül a közösség identitásának és értékeinek hordozója és megjelenítője. Nem lehet nem ritualizálni, ez egy ősi, elemi képesség, amely az állatok világában is megtalálható. A rituálé tehát egy jól körülhatárolható kommunikációs forma, amely időről időre ugyanúgy játszódik le, és érzelmi hatást vált ki” – szögezi le Antal Ildikó.

A csíkszeredai pár- és családterapeuta szerint a családi rituálék nagy jelentőséggel bírnak, hiszen összetartó erejük van, tisztázzák a családi szerepeket, a családi működésmódokat, a szerepelvárásokat. Például, hogy mit is jelent az anya vagy apa szerep, milyen elvárások tartoznak hozzá, ki mit várhat el egy ünnep kapcsán egy anyától vagy egy apától. A családi rituálék meghatároznak bizonyos szabályokat, amelyekhez tartva magát minden családtag tudja, hogy „a mi családunk ilyen”.

A rituálék tehát egy biztos pontot is jelentenek az életünkben, átvezetnek egyik életfázisból a másikba.

Ilyen rituálé – jegyzi meg a szakember – például az érettségi bankett, s mivel tavaly ez sokak életében elmaradt, a fiatalok nem föltétlenül tudták átérezni, hogy lezárult egy szakasz az életükben, és ezentúl más módon léteznek a világban.

„Ezek az átmenetek mindig tartalmaznak egyfajta veszteséget és feldolgozást is. Az, hogy mostantól nem vagyok gyerek, és nem az iskola határozza meg, hogy mit csinálok, az egy veszteség. A gyász nem csak a halállal kapcsolatos, hanem életszakaszok, élethelyzetek változásához is köthető.”

A szakember  szerint éppen ezért nagy fontossággal bírnak a családok életében a családi ünnepek, a hagyományok, illetve azok megélése is. Beszélhetünk itt eseményekhez kapcsolódó családi rítusokról – temetés, keresztelő – vagy vallási- és világi ünnepekről, ezek mind összehozzák a családot, segítik az összetartozást, egyben lehetőséget adnak esetenként a kibékülésre, beszélgetésére, egymás jobb megismerésére. A családi hagyományok már kevésbé kultúraspecifikusak, inkább az egyes családokra jellemzők. Ide tartoznak a családi nyaralások, születésnapok megünneplése, távolabbi családtagok meglátogatása – mutat rá Antal Ildikó.

Családonként különbözik, hogy hol milyen rituáléra helyeznek nagyobb hangsúlyt, mit tartanak a maguk számára fontosnak. Van, ahol a karácsonyt, máshol a húsvétot, van, ahol a különböző életciklusok lezárását ünneplik meg kisebb közösségben, de lényeges, hogy ezek a rituálék stabilitást és folytonosságot adnak. „A családok gyarapodnak is, fogynak is, de maga a rituálé egy megtartó akció a változások ellenében, a folytonosság oszlopa. A rituálé ereje ezenkívül összekapcsolja a múltat, a jelent és a jövőt” – magyarázza Antal Ildikó.

Vannak magas rituáltsági szintű családok, azok, amelyekben a családtagok, akik hűen ragaszkodnak az örökölt családi rituálékhoz, ez esetben tulajdonképpen a múltat hozzák át a jelenbe. De vannak olyan családok is, amelyekben könnyedén felrúgják a múltbeli hagyományokat, a családtagok ebben az esetben inkább a jelenre és a jövőre fókuszálnak. Ezt nevezi a szakirodalom alacsony rituáltsági szintnek. „És vannak a rugalmas családok, amelyek a jelen igényeihez alakítják a múlt rituáléit. Hiszen fontos, hogy a család alkalmazkodni tud-e rituális életével a felnövő gyerekekhez, amikor már az ő véleményük is nagyobb súllyal esik latba.

Nagyon fontos a rítusok szimbolikus tartalma – emeli ki a szakember –, és ha valamit ugyanúgy ismétlünk mindig, az elveszíti szimbolikus tartalmát, és ekkor már fennáll a kiégés veszélye, illetve a rutinná válás. „Fontos tehát a rutin, kiszámíthatóvá teszi az életünket, de tudatában kell lennünk annak, hogy önmagában a stabilitás nem ad teret a fejlődésnek. A fejlődést a stabilitás és változás megfelelő aránya és mértéke hozza létre. A változásnak életszakaszról életszakaszra kell megmutatkoznia a családtagok szükségletei mentén.” 

A szakember szerint mindenképpen fontos úgy kialakítani a friss családok új rituáléit, hogy a családtagok igényeit is figyelembe vesszük. Lényeges, hogy ez ne csak rutinizált cselekvések sorozata legyen, hanem szimbolikus üzenettel is bírjon, ami újra és újra megerősíti, hogy mi ilyenek vagyunk, nekünk ez az értékrendünk. Ez viszont rugalmasan szoros családi kapcsolatot feltételez.