HIRDETÉS
Erdélyben fenyőaljának szoktuk hívni népies nevükön, és több ízletes faj is tartozik közéjük. A rizikék a tejelőgombák közé tartoznak, sérülés vagy vágás mentén tejnedvet eresztenek. A tejnedv színe sok esetben határozóbélyeg is, ezért érdemes figyelni rá. A tejelőgombák között sok nem ehető és mérgező faj is van, így sok más tulajdonságra is figyelni kell a tejelés mellett. Bemutatásra kerül a lucfenyvesi rizike, az ízletes rizike, a jegenyefenyő-rizike, a vörösödőtejű rizike, a vöröstejű rizike és a zöldesbarna rizike. Nyár végi, őszi gombák, sokszor az esti hűvösebb hőmérsékletek csalják elő őket.
A rizikék fiatalon sokáig begöngyölt szélűek, ezekre szoktunk kimondottan vadászni, de az idősebbeknek is lehet örvendeni.
A kalapszínük és a lemezek is narancssárgák, kis árnyalatbeli eltérésekkel a fajok között. Tömeges megjelenésűek, húsuk törékeny, a tönkjük idősödve üreges, és fenyőfélékhez kötődnek kimondottan.
Mindegyik faj ehető, ízre számomra a legkedvencebb a lucfenyvesi rizike (L. deterrimus) az összes közül. A kalapján körkörös zónázottság látszik, és zöldesen foltosodó, néha majdnem teljesen zöld példányokat is lehet találni. Lucfenyőkkel élnek szimbiózisban, ez az egyik leggyakoribb rizikefaj a vidékünkön. Ha sérülésre zöldül, akkor jó eséllyel ezt a fajt találtuk meg. A tejnedve narancssárga, később majd borvörös árnyalatú lesz, végül sötétzöld. Illata finom, gyümölcsös, ezért is szeretem ezt a fajt a legjobban.
Egy másik szintén gyakori faj az ízletes rizike (L. deliciosus), sokan ezt a fajt tartják a legfinomabbnak, neve is erre utal. Sokkal húsosabb és teltebb ízű a lucfenyvesihez képest.
Hasonló a megjelenésük, nem annyira erősen zöldülő sérülésre, és a tönkjén gödröcskék találhatóak, a tejnedve szintén narancssárga, de nem vált színt később sem. Kéttűs fenyők alatt terem (erdeifenyő, feketefenyő), nem a lucokat kedveli.
A jegenyefenyő-rizike (L. salmonicolor) kimondottan jegenyefenyők alatt terem, hegyvidéki fenyveseinkben találkozhatunk vele. Nem jellemzőek rá a zöldes árnyalatok, gödröcskéi a tönkön megnyúltak. Tejnedve narancsvörös, majd később barnul.
Két hasonló nevű rizikefaj a vörösödőtejű (L. semisanguifluus) és a vöröstejű rizike (L. sanguifluus). Mindkettő a kéttűs fenyőket kedveli, a legjelentősebb különbség, hogy a vöröstejű rizike tejnedve vörös, majd idővel zöldül. A vörösödőtejű rizikének pedig egyből narancsvörös, majd vörösödik, és később zöldül.
A legutolsó a zöldesbarna rizike (L. quieticolor), a kalapszíne fakó narancsbarna, kevésbé élénk narancssárgás a többi fajhoz képest. Tejnedve narancsszínű, majd vörösödik. Vágás mentén a kalapban kékül, és szintén kéttűs fenyőkkel él szimbiózisban. A kékülés nem jellemző a többi fajra, így ez egy fontos határozóbélyeg.
A rizikék általánosan hajlamosak a káros nehézfémek (higany, ólom, kadmium, stb.) felhalmozására, így nem javasolt városi és útmenti, szennyezett környezetből begyűjteni őket.
Ha szerencsés rizikevadászatot szeretnénk, akkor érdemes a fákat figyelni, és a megfelelő fajok mentén keresni őket. A pontos fajszintű határozáshoz sokat segít a fapartner felismerése, így érdemes elmélyülni a fenyőfélék világában is. A rizikék gazdagok antioxidánsokban és immunstimuláns poliszacharidokban is. Ezek a bioaktív vegyületek hozzájárulhatnak az immunrendszer egészséges működéséhez, ezáltal támogathatják szervezetünket.
A vidékünkön gyakorta készül belőlük savanyúság, kellemes aromájuk miatt. Csak a kicsi, begöngyöltszélű példányokat érdemes savanyítani.
Keserűgombákhoz hasonló módon, épen lesütve is finomak, túrósan vagy sajtosan. Tokány, mártás és leves alapanyag is lehet. Az idősebb példányok több keserűanyagot tartalmaznak, ha azt nem kimondottan szeretjük, akkor fiatalabbakat keressünk. Én szeretem a rizikék kesernyés aromáját, így a kosaramba szokott idősebb is kerülni. Gyakorta nyüvesek, emiatt a gombaszúnyogokkal és legyekkel versenyezni kell, aki hamarabb találja meg, az lesz a szerencsés. A nyüvességet terepen a tönknél tudjuk ellenőrizni, apró járatok és lyukacsosság látszódik, ha lakói vannak. Otthon tisztítás közben pedig a kalapokra is érdemes figyelni, ne fogyasszunk el fertőzött példányokat.
Nem jól szárítható gombák, csúnya, feketés és rossz ízű, rágós aszalványt adnak. Romlékonyak is, a termőtestek magas víztartalma miatt, igyekezzünk mielőbb felhasználni őket. Régen gyakorta elsózták őket, ez egy fajta fermentálás volt, az ecetes savanyítás mellett ezzel a módszerrel is érdemes próbálkozni.
Fagyasztani nyersen nem érdemes, elősütve vagy blansírozva fagyaszthatóak csak sikeresen.
Összetéveszthetőek más mérgező vagy nem ehető tejelőgombákkal, kissé hasonlít hozzájuk a begöngyöltszélű tejelőgomba (Lactarius zonarius). Kalapja szalmaszínű, és a lemezei is okkersárgák, nem narancsvörös árnyalatúak. Körkörösen zónázott, és a tönkön is vannak gödröcskék, emiatt a színre nagyon kell figyelni, illetve lombhullató fák alatt fordul elő. Hasonló még a nem ehető fakó szőrgomba (Lactarius mairei), lombhullató erdőkben gyakori, és fakóbarnás színű, széle szőrös, és az egész kalap felszíne nemezes. A rizikék csupaszak, így jól elkülöníthetőek ettől a fajtól. A rizikék egymás közötti összetévesztése nem veszélyes, de ha figyelünk a fontosabb határozóbélyegekre és a fapartnerre, akkor fajszinten sem nehéz őket pontosra határozni.
A narancsvörös színük miatt figyeljünk, hogy a súlyosan mérgező világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius) ne kerüljön a kosárba.
Kimondottan faanyagon, tuskókon növekszik, nem tejel, és a lomberdőket kedveli.
A rizike nevet nem volt könnyű megjegyeznem, és másoktól is gyakran hallom, hogy milyen furcsa nevük van. A fenyőalja népi név a fenyőkhöz való kötöttségük miatt könnyebben jön a szánkra, de a Gizike névvel való rímelése sokat segíthet, így érdemes gizike–rizike összemondással memorizálni.
Különleges kalapszínével vonja magára a figyelmet, kékeszöld vagy szürkészöld lehet. Illatáról könnyen felismerhetjük, finom ánizsos illatú gomba. Íze is ánizsos, kissé édeskés, és fűszergombaként tudjuk felhasználni. Kis termetű faj, gyakorta többedmagával találjuk.
Lombhullató- és fenyőerdőben egyaránt előfordul.
Frissen csak 1–2 napig tudjuk hűtőben tárolni, így igyekezzünk felhasználni. Leginkább szárítani érdemes, és levesek, raguk ízesítésére tudjuk majd később felhasználni. Ha nagyobb mennyiséget találunk belőle, akkor van értelme dolgozni vele. Antioxidáns-tartalma magas, így nem csak kellemes íze miatt érdemes elfogyasztani.
Ha kifakul a színe, akkor összetéveszthető a mérgező viaszfehér tölcsérgombával (Clitocybe phyllophila), melynek kalapja fakó fehér és lisztes illatú.
Színe miatt kissé hasonlít a nem ehető zöld és zöldeskék harmatgombákra (Stropharia spp.), a zöldeskék szagtalan, a zöld retekszagú. Illetve a szintén nem ehető zöldeskék tőkegombácskára (Pholiotina aeruginosa), melynek lemezei okkersárgák, a zöld ánizsgomba lemezei világos zöldek, idősödve kissé szürkülnek.
Odafigyelve gombásszunk, és a hideg téli napok közeledtével javasolt a többletet tartósítani, így a gombahiányos hónapokban is színesíthetik étrendünket, és támogathatják egészségünket.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
