Egy Árpád-kori vaskohászat nyomdokán

Hosszú ideje foglalkoztatta a csíkszeredai Botár István régészt, hogy Csíkszereda székelyudvarhelyi kijáratánál, Erdőalja után, a csibai oldal elejét miért hívják Vasfúvó dombnak.

A dombról már Orbán Balázsnál is találunk említést: „önálló csúcsocska… melyet Vasfúvónak hívnak; mondják, hogy régen vasművelet folyt ottan”, de Vitos Mózes is ír róla a Csíkmegyei füzetekben.

A domb neve már a 19. századi térképeken is feltűnik, de elég valószínű, régebbre megy vissza az elnevezés – magyarázta Botár István, amikor kilátogattunk a helyszínre.

A régész rámutatott, hogy a népvándorlás kori vasolvasztás nyomai, 4. századi gót kohók, salak szinte mindenhol található Csíkban, fejedelemkori, késő középkori vasolvasztásról van tudomásuk, például Csíkmadarason a Fejedelem-kertben, ahol százötven évig ipari mennyiségben olvasztották a vasat.

Botár István elmondta, korábban találtak két szórványcserepet, amelyekről úgy tűnik, hogy Árpád-koriak. Idén az volt a célkitűzésük, hogy amennyire lehet, tárják fel ezeket a gödröket, és nézzék meg, hogy mikoriak. „Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, két feltételnek kellett teljesülnie. Az egyik a terület tulajdonosának, Lanczky Zoltánnak a beleegyezése, akinek ugyan semmiféle kötelezettsége nincs, mert hivatalosan ez itt nem lelőhely, de amikor elmondtam neki, hogy miről van szó, akkor rögtön támogatólag állt hozzá, és szívesen engedte, hogy idejöjjünk ásni. A másik pedig Hargita Megye Tanácsa támogatása, a régészeti program keretében.

Mostani munkánk során kiderült, hogy a Vasfúvó-domb kora Árpád-kori lelőhely, a talált edénytöredékeket 11. századira saccolom. Lesz majd objektív, független C14-es vizsgálat, szénizotópos kormeghatározás valamikor tavasszal, de tény, nagyon archaikus kerámiákat találtunk, a Fodor-kertben talált kerámiák megszólalásig hasonló társai. Azok a C14-el jól vannak keltezve, úgyhogy tipológia szempontból és időrendileg összetartozhatnak. Egy apró bökkenő van, hogy ez a fajta díszítés a kerámiaedényeken a 10-12. század között előfordulhat.

– fejtette ki Botár.

A helynév maga is az Árpád-kori keltezés mellett szól, mivel a szakember szerint ezt nem utólag adta valaki, hanem régebbi időkre nyúl vissza.

Az az érdekes, hogy külterületi helynév, tehát nem egy település, mint Szentkirály, Kotormány, Verebes, Csicsó, de olyan markáns volt, hogy benne maradt az emlékezetben. Az is érdekes, hogy igazából távol vagyunk a középkori településektől. A legközelebbi, amit jelen pillanatban ismerünk, az a somlyói a Fodor-kertben, a zsögödi a régi homokbányánál, illetve a delnei.

Az itt dolgozó vaskohászok valahol itt élhettek a környéken, de az Árpád-kori településhálózatból kiszakadva.

Ez is jellemző a korabeli Magyarországra, hogy a vaskohászat a településektől távol volt. Fontos, hogy kellett hozzá egy patak, ami itt folyt alul, most már csak csörgedezik, de látható. Kellett a nyersanyag, itt van közvetlenül a salakos gödrök alatti altalajban a vörös kő, a limonitos lerakódás. Azt mondják a geológusok, az egész domb egy gejzírkúp.

– magyarázta.

A domb első részein levő nagy horpadások a felszíni bányagödrök nyomai lehetnek. A régészek több mintát vettek a salakból, vékonycsiszolatok segítségével anyagvizsgálatot végeztetnek, hogy megtudják,

mennyi a salak vastartalma, illetve a kőzetből, a nyersanyagból is gyűjtöttek mintát, hogy elemezzék, és ez alapján el tudják dönteni, hogy milyen hatásfokkal működhettek a kohók.

Botár István kifejtette, a vaskohászat ma is egy csúcstechnológia, nem lehet akárhol, akárhogy vasat olvasztani, viszont a történeti korokban, és ebben az esetben az Árpád-korban, az ezredforduló környékén különösen fontos volt.

És nem azért, hogy a csicsóiak csináljanak belőle két ekét, vagy a zsögödieknek legyen kaszája. Ez bizonyosan szervezetten történt, kellett legyen megrendelő, kellett legyen piaca, a kohászokat fizetni kellett, tehát ez egy hálózat része volt. Azért nagyon fontos, mert ez az Árpád-kor eleje, amiről Csíkban nincsenek források, az első írott adat 1324-ből származik. És ezek a régészeti leletek, ez az iparrégészeti lelőhely is azt bizonyítja, hogy sokkal korábban jól megszervezett terület és nagyobb struktúrának az elemei voltunk. Ami nyilván nem lehetett más, csak a magyar királyság. Ez ennek a jelentősége, hogy ipari régészeti szempontból is nagyon fontos, Székelyföldön még nem találtak vasolvasztó kohó-lelőhelyet. Erdővidéken vannak, de úgy tudom, hogy azok őskoriak, vaskoriak, a madarasi pedig fejedelemségkori. Ott volt egy nagy vasolvasztó műhely, arról vannak írott forrásaink, ez viszont egy ötszáz évvel korábbi kohászati műhely” – hangsúlyozta Botár István.

Az ilyen típusú kohókat patakpart mellett alakították ki, a martba ásták bele. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy mekkora lehetett a Vasfúvó-dombi kohótelep kiterjedése, azt tudják, hogy a dombon és környékén a kétezres évek elején volt egy területrendezés. „Itt három-négy telekkel lentebb azt mondták a tulajdonosok, hogy amikor ásták a házuk alapját, találtak egy fúvócsövet. Egyelőre ez nincs meg, reméljük, hogy valahonnan előkerül. Az egészben az a bosszantó, és közben izgalmas is, hogy mi még egy fúvócsövet sem találtunk.

– magyarázta a régész.

A korszakhoz tartozó kohókkal kapcsolatban elmondta, abban az időben úgy építették ezeket, hogy a nyersanyagot kitermelték, ástak egy lyukat a falba, és fentről egy kürtőt mélyítettek bele, a kettőt összekötötték. Belülről kitapasztották sárral, utána faszén-érc rétegeket hordtak bele, ott volt a mellvéd, a fújtatócső, mindent fújtattak, és amikor a vasolvasztás megtörtént, kifolyt a salak, és kivették a vasbucát. A kutatók azt remélték, hogy a nagyobb gödrök mögött hátul a szelvény szélén megtalálják a kohót. De nem így történt.

„Ezzel a kutatással kapcsolatban két érzésem van. Az egyik a méreg vagy szomorúság, mert lehet, hogy elvesztettük és lehet, hogy ezek az utolsó fennmaradt leletek erről a vasolvasztó telepről, a többit elvitték a gépek, és nem tudom, hogy vannak-e még nyomai – nem régészeti lelőhely, semmi nem védte ezt a domboldalt. Lehet, hogy egy utolsó utáni pillanatban éppen csak elcsíptünk valamit itt a domb aljában. A másik meg közben az öröm, mert mégiscsak megmentettük és dokumentáltuk ennek a tevékenységnek az egyértelmű nyomait és nem tűnt el nyomtalanul.

Eleve a vas és a kohászat királyi monopólium volt. Hogy ez itt pontosan hogyan működött, nem tudjuk, de annak a fényében beszédes, hogy itt van Udvarhely tőlünk ötven kilométerre, ami a nevében is egy királyi udvarhelyre utal, és el tudom képzelni, hogy annak vonzáskörzetébe, az azt ellátó, ahhoz tartozó társadalmi réteg dolgozott itt.”

A régész kiemelte, hogy leletanyaguk nem sok van, de egy ipari zóna meddőjét kutatják, itt nem házak vannak, szép edények. De találtak 11. századi edénytöredéket és rengeteg folyó- és keménysalakot, mindenfélét, ami lerakódott a földre. Ugyanakkor kiégett és salakos agyagdarabokat is találtak, amelyek felhagyott, szétvert kohókra utalnak. „Eljutottunk egy részhez, ahol egymás hegyén-hátán vannak a kerek gödrök, nem igazán kiégve. Valószínű ezek előkészítő munkafázisok, például ércpörkölés részei. Egymást bolygatják, már ebből is látszik, hogy huzamosabb ideig zajlott a munka, mert egyik gödör a másikat fedi. Van egy salakbefolyás, egyértelműen eredeti helyén, viszont felette negyven centis steril homok van. A legújabb fejlemény, hogy miután feltártuk a salakkal feltöltött gödröt, befejeztük, de kiderült, hogy hosszú felületen lehet követni egy vékony salakos réteget, úgy, hogy fölötte nyolcvan centis steril homok van.

Ami érdekes, és időrendi szempontból fontos, hogy biztosan nem kora népvándorlás kori és biztosan nem 12. század utáni, mert se korábbi, se későbbi cserepeket nem találtunk. A helynév és a kerámia alapján 11-12. századira saccolok, de ebben a kérdésben a C14-es keltezések fognak döntő szót mondani. Az elsődleges célunkat elértük. Az volt a célkitűzésünk, hogy megnézzük ezeket az objektumokat,  hogy amit lehet feltárjunk, s keltezzük, ezzel nagyjából megvagyunk.

– összegzett a régész.