Advent másképp: hajsza helyett élményteli várakozás

Szász Cs. Emese 2017. november 28., 14:25

Az adventnek a közös várakozásról kellene szólnia, és arról, hogy külsőleg és belsőleg felkészülünk a karácsonyra, sok esetben azonban egy végeláthatatlan stresszel járó rohanás, amelynek a vége, hogy beesünk a karácsonyfa alá. De mit tehetünk, hogy elkerüljük mindezt? Pszichológussal jártuk körbe a témát.

Advent másképp: hajsza helyett élményteli várakozás
galéria
Ki kell lépni a karácsonyi futószalagból Fotó: Pixabay.com

Bár a gyerekeknek túl hosszú időnek tűnhet a karácsony előtti négy hét, mi, felnőttek sokszor alig érjük utol magukat, annyi mindent akarunk megvalósítani az adventi időszakban.

Érdemes megálljt mondani

A karácsonyi nagytakarítás mellett – amikor egyfajta külső-belső elvárás, hogy a lakás legutolsó zugát is fényesre suvickoljuk –, igyekszünk ajándékokat beszerezni, ünnepi hangulatot teremteni a lakásban, a kötelező ovis és iskolai ünnepélyek mellett pedig már tervezzük a karácsonyi menüt is. Szeretnénk, ha idén is új receptekkel, ötféle sütivel tömnénk meg az asztalt, ezért újra meg újra hatalmas bevásárlóközpontokon rohanunk át, mert ez sincs meg még, és annak az ajándékáról is megfeledkeztünk. Ez a stressz átragad a gyerekekre is: a kisebbek össze vannak zavarodva, nem értik, mi ez a nyüzsgés, miért ilyen ingerült mindenki, miért kell annyi helyre elmenni építőkockázás helyett, a nagyobbacskák csüggedtek és sértődöttek, rosszabb esetben beletörődtek már, hogy a velük való foglalkozás helyett zuhanyfülkét sikálnak, kamrát takarítanak, vásárolnak a felnőttek.

Az ötödik bejgli helyett inkább szánkózni vigyük a gyereket Fotó: Pixabay.com

Farkas Kinga pszichológus szerint érdemes megálljt mondani magunknak, s a rutinszerű adventi készülődést, karácsonyi hajszát kicsit átgondolni, és nagyon tudatosan elkezdhetünk másképpen várakozni. Legalább a gyerekeink kedvéért.

„A gyerekek nem arra fognak emlékezni, hogy tiszta volt a szekrény teteje is, hanem arra, hogy több mesét olvastunk a havas estéken, hogy angyalkáztunk a hóban, vagy szappanbuborékokat fújtunk a fagyban. A csoki elfogy, a játék felkerül a polcra a többi közé, de a közös élmények megmaradnak”

– magyarázza a pszichológus, aki saját hét éves lányával is eszerint tervezi az adventet.

Adjunk időt a csoki mellé

A szakember szerint az adventi naptár például igen hasznos a gyerekes házakban, és nem csak azért, mert könnyebbé teszi a várakozást számukra. Iskoláskor előtt az idő fogalma homályos a gyerekeknek, és ezzel az egyszerű trükkel segíthetünk megértetni velük, hogy még mennyi idő van karácsonyig. Nekik pedig jólesik a mindennapi apróság. Ugyanakkor a csokis adventi naptár mellett náluk egy élményeket nyújtó cetlis naptár is működik.

Csoki mellé különleges cetlik is kerülhetnek az adventi naptárba

„Minden reggel az adventi csoki mellé egy cetli is kerül, amelyre rá van írva, hogy milyen különleges dolgot csinálunk aznap együtt, közösen. Az adventi cetli ötletét évekkel ezelőtt olvastam, és megtetszett. Úgy éreztem, ezt nekünk találták ki, szebbé, nyugodtabbá, meghittebbé tudja varázsolni a várakozás idejét, legfőképpen pedig engem, szülőt, emlékeztet, hogy a legeslegfontosabb mégis a gyerek, nem a takarítás. Ha a cetlin az áll, hogy ma karácsonyi díszeket fabrikálunk, akkor az ablakoknak várniuk kell a pucolásra. Akár karácsony utánig is” – magyarázza a szakember.

Hozzáteszi: az interneten, különböző barkácsolós, karácsonyi témás oldalakon számos ötletet lehet találni arra vonatkozóan, hogy milyen játék, feladat, élmény kerüljön az adventi naptárba, ezekből is lehet szemezgetni, de saját magunk is találhatunk ki újakat. A lényeg, hogy csak olyanokat válasszunk ki, amelyeket valóban meg tudunk valósítani: ha nem szeretünk barkácsolni, ne válasszunk olyan tevékenységet, ha nincs hó, ne legyen szánkózós délután. „Első évben még furának érezhetjük, hogy nagytakarítás, ötödik sütemény sütése helyett diafilmdélutánt tartunk, vagy szegfűszeggel tűzdeljük tele a klementineket, miközben a karácsonyról beszélgetünk, de aztán belejövünk” – mutat rá a szakember, akinek az a tapasztalata, hogy a gyerekek jobban várják a cetlin feltüntetett tevékenységet, mint magát a kis csokit. Az ő hét éves lánya például mai napig emlegeti, hogy milyen volt, amikor sátorban vacsoráztak tavaly adventkor. Ráadásul ezekkel az adventi élményekkel

az egyik legfontosabbat adjuk egymásnak, azt, amiből egész évben kevés jut: az időnket.

Az egyik legfontosabbat adjuk egymásnak, azt, amiből egész évben kevés jut: az időnket Fotó: Freeimages.com/Agastecheg

Hogy a várakozás meghittebb legyen, az esti összebújásoknál választhatunk karácsonyi meséket. Széles paletta vár: téli, karácsonyi, adventi mesék. Mert ilyen is van. Farkas Kinga és lánya egyik kedvenc karácsonyi könyvében például pont 24 mese van, abból adventkor minden este olvasnak egyet pluszba az esti mese mellé.

„Ahhoz, hogy újra varázslatosnak érezzük az adventi időszakot, csodának a karácsonyt, elég, ha gyerekeink bőrébe bújunk, és az ő szemükkel nézünk.

Mennyivel jobb arra gondolni, hogyan mosolygott gyerekünk a paplan alatt, miközben zseblámpával olvastuk a karácsonyi mesét, mint a harmadik adag bejgli fölött görnyedezni. Mennyivel jobb arra ráeszmélni, hogy ezeket a családi mókázásokat fogja ő is tovább vinni a bevásárlási láz, a nagytakarítás, a sütési-főzési kényszer helyett” – magyarázza a pszichológus. Hozzáteszi: természetesen nem kell megfeledkeznünk közben sem a takarításról, sem egyébről, csak épp érdemes tudatosan tervezni, és alaposan megválogatni, hogy mi a prioritás: lemondani a nem kívánatos kötelező programokat, elkerülni a nagy boltokat, a rohanást, takarítani pedig ha minden nap takarítunk egy picit, nem kell majd napokig csak azzal foglalkozni.

Az együtt töltött időre, az élményekre emlékeznek a gyerekek leginkább Fotó: Pixabay.com

Élménytippek az adventi naptárba
  1. Elmegyünk a kutyamenhelyre, ételt, takarót viszünk
  2. Finom vacsorát főzünk, meghívjuk az egyik barátodat
  3. A héten nálunk alhat egyik barátod
  4. Ma ebédkor a desszerttel kezdjük az evést
  5. Ma plusz egy esti mese jár
  6. Rendmentes nap, ma nem kell elpakolnod a játékaidat
  7. Ma gyertyafényben vacsorázunk.
  8. Ma ágyban reggelizünk.
  9. Ma paplan alatt elemlámpával olvasunk esti mesét
  10. Ha fagy van, ma szappanbuborékokat fújunk
  11. Ma karácsonyi levelet, rajzot postázunk távol élő szeretteinknek
  12. Ma kiválogatunk pár régi játékot és elajándékozzuk
  13. Ma meglátogatjuk és meglepjük valamivel egyik szomszédunkat
  14. Ma ajándékot készítünk a tanító néninek, amit bevihetsz neki holnap
  15. Ma szegfűszeggel tűzdelt klementint készítünk, holnap pedig megesszük
  16. Ma levelet írunk az angyalnak
  17. Ma közösen készítünk egy mézeskalács-házikót
  18. Ezzel a cetlivel soron kívüli habfürdőzést nyersz
  19. Ma este én pakolom el helyetted a játékokat
  20. Ma este megnézzük a városi fényeket
  21. Ma este párnacsata lesz, akkor kezdődik, amikor jelet adsz
  22. Ha hazaérsz, nézz be a párnád alá
  23. Ma koronával a fejünkön fogunk vacsorázni
  24. Ma készítünk pár egyszerű ajtódíszt, s este titokban felakasztjuk pár szomszéd ajtajára
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.